Húsz éve halt meg Kádár

Anyja leánykori neve után Czermanik néven anyakönyvezték, később lett Csermanek, majd 1945-ben Kádár. Édesanyja szolgálóként nagy áldozatokat hozott, hogy fiának jobb sorsot teremtsen. Az ifjú az elit szakmának számító írógép-műszerészetet tanulta ki, 19 évesen lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, s az 1940-es évek elejére az illegális kommunista mozgalom egyik vezetője lett. A Magyar Kommunista Párt (MKP) Politikai Bizottságának tagja ’45-től, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője, ’46-tól a párt Központi Vezetőségének főtitkár-helyettese, 1948-ban bekerült a szociáldemokratákkal egyesült utódpárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezető testületeibe.
Rajk László eltávolítása után 1950 nyaráig a Belügyminisztérium élén állt. Közreműködött a többpártrendszer felszámolásában, a hírhedt koncepciós perek, így a Rajk-per előkészítésében. 1951-ben azonban őt is letartóztatták, életfogytiglani börtönre ítélték, csak’ 54-ben, a Nagy Imre-kormány idején szabadult. Kádár politikai pályája Rákosi menesztése után ívelt ismét felfelé: 1956 júliusától újra a legfelsőbb pártvezetés tagja volt, majd Gerő Ernő 1956. október 25-i bukása után az MDP első titkára lett. A forradalom napjaiban államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának; 1956. november 1-jén a rádióban bejelentette a kommunisták új pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakítását, de mint később kiderült, a beszéd elhangzásakor nem volt Budapesten, Münnich Ferenccel együtt titokban Moszkvába vitték: a szovjet vezetés az intervenció „legalizálása” érdekében őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én tért vissza a forradalmat eltipró szovjet tankok élén, rádióközleményben jelentve be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását Szolnokon. Szinte haláláig politikai értelemben az ország első embere volt. Volt az MSZMP KB első titkára, főtitkára, végül elnöke, s két ízben miniszterelnök. A „Kádár-éra” az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció, az „puha diktatúra”, a „gulyáskommunizmus” évtizedein át a rendszer összeomlását okozó gazdasági és általános politikai válságig tartott. Kádár még megérte áldozatának, az ’58-ban kivégzett mártír-miniszterelnök Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetését, s szinte „jelképesen” éppen aznap, 1989. július 6-án halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket…

MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!