A gyerek az gyerek. Izeg-mozog, nyüzsög, kérdez, jár a szája, hál' istennek jó esetben gondolkodik is. Nem lehet szögre akasztani a hosszú szünidőben – még egy olyan korszerű IKEA-akasztóra sem… De azért az az MDF-javaslat sem nyerő, miszerint nyáron is legyen egész napos iskola! Szerintük általa megoldhatóvá lenne a gyerekek nyári elhelyezése, hasznosan tudnák eltölteni a tanítási szünetet… Na ne… Még akkor se, ha állítólag másfél millió gyerek szüleinek okoz évről évre gondot, hogy mivel kössék le a kicsiket-nagyokat a szünidőben… Mert apunak és anyunak évi két-három hete van, ám azt sem igen tudja a mai kemény időkben családice hasznosítani! Pláne nem egyszerre, együtt.
Kitti és Lilla – 11 és 8 esztendősek – egy budai általános iskolába járnak, az ősztől immár az 5. és a 2. osztályba. A nyarat Perbálon, Érden töltik részben – a nagyiknál és a dédinél – mindez oké, jól érzik magukat ott. Egy ideig. Mert aztán hiányzik, Móni, a mama és Vili, a papa. Meg a hófehér cica… nem telik bele pár nap, már haza akarnak jönni: a mamájuk szoknyáját fogva cseperedtek, édesapjuk kamionos volt, majd taxis lett – sok időt házon kívül töltve, a családnak pénzt keresve. A pénzből meg sosincs elég. A nagyobbik kislány egy osztálytárs-bartánőjével együtt hetes sporttáborba indul a jövő héten. A vasárnaptól szombatig tartó – hatéjszakás – tábor színhelye a szigetszentmiklósi Aquapark lesz. A tábor összköltsége 36.000 forint. Nem semmi. Nagy nehezen „összeguberálódott” a summa, ám az „ember a kicsit még akkor sem engedné most el, ha lett is volna rá családi keret, de ő nem is szeretett volna menni” – így az édesanya. De Lilla nem lesz a nyáron „kulcsos gyerek”, mint ahogy a testvére sem – a méregdrága és gyorsan elillanó sporttábor után.
Szociológusok, rendőrségi szakértők szerint a kulccsal a nyakában lődörgő gyerek – ha már véget ért a mindenható televízió, netán a net „villanypásztorkodása” könnyen válhat bűncselekmény áldozatává, netán még elkövetőjévé is, a „megfelelő” rossz társaság vagy éppen a „próbáljuk meg” unaloműzés okán. A vakációban – meg közvetlenül utána, a suli első heteiben történik a legtöbb közlekedési baleset is velük gyalogosan, bringásan, egyedül, vagy éppen falkában… A vízi lét is bajt hozhat – a bányatavak, folyók különösen kerülendők. De mégiscsak itt a nyár és kutyameleg az idő. Az ember – meg a gyereke – strandra, Balatonra, a Velencei- vagy éppen a Tisza-tóra vágyik, a válságban valószínűleg az Adriai-tengerhez az idén nem egészen annyian annyian veszik az irányt, mint korábban…
Vannak cégek, amelyek még tartják magukat a korábbi módihoz: kéthetes ingyenes nyári tábort szervez munkavállalói gyermekei számára a Videoton Zrt. – immár harmadszor, a június 29-én kezdődő táborban 2x2 hetes turnusban száz gyermek teljes ellátással töltheti el szünidejének egy részét. A tábor kézművesfoglalkozásokkal, sportversenyekkel, műveltségi és ügyességi vetélkedőkkel és kirándulásokkal várja a gyermekeket Székesfehérvárott. A rászoruló dolgozók pedig térítésmentesen üdülhetnek családostól Horváth Miklósné, az 1998-ban létrejött Videoton Dolgozókért Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint. Az alapítványból 2008-ra évi közel 45 millió forintot fordított a dolgozók egészségmegőrzésére, szociális, kulturális és családtámogatásra; most a válság miatt nehéz szociális helyzetbe került alkalmazottak megsegítésére a cég további 100 millió forinttal növelte meg az alapítvány költségvetését.
Játék, móka, kacagás volt heteken át a mottója a budapesti T-Home Gyerek Szigetnek: ám elérkezett a búcsú ideje: ma – az idén – utolsó alkalommal várja a lurkókat és szüleiket a Hajógyári-szigeten a gyerekbuli, napsütéses hétvégét ígérnek az előrejelzések, lesz bábjáték, színielőadás, koncert, pónizás, bohóckodás, zsonglőrködés, zöldségszobrászat. Az „Egy mozdulat” pavilon itt mutatkozik be először, és minden kíváncsi gyereket vár, hogy szüleikkel közösen tapasztalhassák meg a környezettudatos életmód néhány apró, ám annál fontosabb részletét. A gyerek sziget utolsó hétvégéjén is várják még a megunt, de jó állapotú játékokat, amelyeket a bejáratnál kihelyezett játékgyűjtő dobozban lehet hagyni, hogy másoknak, rászorulóbbaknak szerezzen örömet…
A Nyitott Műhely Budapest XII. kerületében az idén is nyári táborokat indít 7-13 éves gyerekek számára. Minden hétnek megvan a maga jellemzője. E héten Budapest titkai vannak terítéken: „Csúszdáztál már együtt az óriásokkal a Gellért-hegyen? Szeretnél te is saját léghajót? Hallottad már a margitszigeti zenélő szökőkutat?” – ezeknek lehet sok mesével, játékkal, alkotással utána járni a gyerekeknek, a műhely-tábor vezetői Bacsik Ági, a Rogers iskola, s Márton András, a Lauder iskola pedagógusa. De lesz „Fűre lépni szabad” tábor is: szabad mindenhez hozzányúlni, kipróbálni. Könyves tábort július végén tartanak: mindenről szó lesz, ami a Gutenberg-galaxisban könyvszerű: hajtás, vágás, ragasztás, nyomdázás, papírmárványozás, borítódíszítés, montázs leporellóba gyűjtése… A táborok két foglalkozásvezető felügyeletével hétfőtől péntekig, reggeltől estig tartanak, áruk 15 ezer Ft/hét. Ellátás nincs – ételt-italt vigyen magával mindenki. Ennek tükrében már nem is olyan méregdrága Kittiék sporttáborra szállással, étkezéssel, belépőkkel…
Csak kifizetni nehéz! Mint ahogy a nyelvi táborokat is. Balázsné Kabai Eszter is pedagógus – fizikát és kémiát tanít egy megyeszékhelyen. Ő nyáron jórészt szabad – általános iskolás és gimnazista fiait el tudja látni, de özvegyként, egyedüli keresőként (plusz az árvaellátás és családi pótlék) neki sem könnyű – a gyerekekkel karöltve – választani. Misi, a 12 éves lovas táborba megy, a lovardában való segítés, csutakolás „beszámítódik”, így a sok kalandot ígérő tábor két hétre kijön nekik 26 ezerből. A nagyobbik, Szabolcs a nyelvre szavazott: jövőre angolból és németből is előérettségit szeretne tenni. A tanfolyamra valót részben ő keresi meg: szereti az állatokat – nekik nincs otthon –, ismerősöknél kutyasétáltatást, a nyaralásra menteknél cicagondozást vállal, közben egy fagyizóban is besegít. Ők hárman elhatározták: egy hetet mindenképpen belföldi turizmussal is töltenek: anyut vigyázza majd a két fiú a sátoros, bakancsos hegymászásnál, vidékjárásnál…
Horváth Antal Gábor gyermekpszichológus amondó: ne erőltessük a gyereket, ne terheljük őket agyon – próbáljunk meg egyensúlyozni a közös, akár csak egy-egy napos kirándulás, kikapcsolódás és a nyelvi, matematikai, történelmi, sport-kézműves és ki tudja milyen táborok közt. Mert a jóból is megárt a sok – túl azon, hogy anyagilag leterheli a családi büdzsét, az ember fia-lánya a végén fáradtabban várja a becsöngetést, mint a vakációt… A válságban is van jó: pont az egy-két napos túrák, együttlétek, akár az „ismerd meg városod” alapján – nyaralni lehet otthon is, jópofa, megszervezett programokkal.
G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!