Kilencvenhét esztendős korában elhunyt dr. Király Béla nyugállományú
vezérezredes, történész, politikus, akadémikus, professzor – az 1956-os
forrdalom és szabadságharc Nemzetőrségnek főparancsnoka, a Forradalmi
Karhatalmi Bizottság elnöke, Budapest katonai parancsnoka. Kaposvárott
született 1912. április 14-én, ’35-ben végzett a Ludovika Akadémián,
1940-ben részt vett Észak-Erdély visszacsatolásában. ’42-ben elvégezte
a Honvédelmi Hadiakadémiát, ahol tanár, majd vezérkari tiszt lett.
1944. október 15., Horthy Miklós fegyverszüneti proklamációja után tovább szolgált Szálasi Ferenc alatt, majd dandárjával átállt a Vörös Hadsereghez – mégis szovjet hadifogságba került, ahonnan megszökött. Hazatérve belépett a kommunista pártba, vezető szerepet játszott az új magyar hadsereg kiépítésében. Vezérkari főnök, majd a Honvédelmi Minisztérium kiképzési osztályvezetője volt. 1949-ben a gyalogság parancsnoka lett, 1950-ben vezérőrnaggyá léptették elő. Ő alapította a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, ő rendezte az ünnepi díszszemléket. ’51-ben letartóztatták, államellenes összeesküvés vádjával előbb halálra, majd életfogytiglanra ítélték. 1956 szeptem-
berében szabadult, októberben reaktiválták és a Nemzetőrség főparancsnoka, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnöke, Budapest katonai parancsnoka lett. A szovjet intervenció után a katonai ellenállás szervezője volt, majd Ausztriába menekült.
1958-ban ment az Egyesült Álla-mokba, ahol történészként kezdett új pályát: a New York-i Columbia Egyetemen doktori fokozatot szerzett, 1984-ig hadtörténetet tanított, elnyerte az USA Vezérkari és Magasabb Parancsnoki Akadémiájának tiszteletbeli tanára címét. ’78-ban New Jerseyben megalapította az Atlanti Kutató- és Kiadótársulatot, amit főszerkesztőként irányított, angol nyelvű sorozataival a magyar történelem nemzetközi megismertetésére vállalkozott. 1989-ben tért haza Nagy Imre temetésére. 1990-ben az első szabad választásokon független képviselőként bejutott a parlamentbe, ahol a SZDSZ frakciójának tagja volt ’94-ig. 2000–02 között Orbán Viktor miniszterelnök katonapolitikai tanácsadója volt. 2006-ban megalapította az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsát.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!