Már nem dobnak teniszlabdát a víziló szájába

 

l Hogy van? Jobb az állatkertben, mint a politikában?
– Miért, maga szerint hol jobb? A politika számomra nem örömszerzési lehetőség. Túl konfliktusos terep. Aki életpályaként választja ezt, az vállalja, hogy állandó ütközésekből áll az élete, és rengeteg stresszből. A mai kelet-európai politikai kultúra pedig csak rontja helyzetet; itt a társadalmak értékzavaros korszakok során át jutottak a máig, s a folyamat még tart. Társadalmi rétegek csúszkáltak a ranglétrán le-fel, s cipeljük a két elvesztett háború, Trianon és a diktatúrák terheit.
A mai globalizált világgal, amikor a migráció egészen mást jelent, mint 50-100 éve, még a fejlett demokráciák is keservesen küszködnek. Egy halmozottan hátrányos helyzetű ország még több kínnal boldogul; itt politikát művelni még nehezebb. Ehhez képest az állatkert paradicsom, nyugodt sziget, még ha az igazgatót nem is úgy kell elképzelni, hogy egész nap selymes szőrű állatokat simogat-vakargat és zoocsemegével tömi őket… Ez jelentős intézmény, ahol döntéseket kell hozni. A működése leginkább egy közepesen nagy vállalatéra emlékeztet. A létszámunk 162 fő, a költségvetésünk tavaly 2,5 milliárd forint volt. A negyedét kaptuk önkormányzati támogatásként, a többit pedig mi teremtettük elő a jegyárból, az örökbefogadásból, az áfa-visszaigénylésből, a büfék és a szuvenírboltok bérbeadásából.
l Visszatértekor elégedetten tapasztalta, ami a távollétében történt?
– Ez gentleman agreement volt. Amikor a miniszterség megtalált, és úgy gondoltam, jó is kisülhet abból, ha nem egy hivatásos „vér politikus”, hanem a környezetpolitikában tapasztalatokat szerzett szakember ül az államférfi székébe, és én logikus szakmai döntésekkel szolgálhatom az ország érdekét, akkor vállalta a kérésemre az igazgatást a „vérbeli állatkertész” Bogsch Ilma. Ez volt az egyetlen munkahelye egész életében, és megszakította emiatt a nyugállományát. Négy év után az fogadott, hogy az állatkert látogatóinak a száma negyedmillióval csökkent. Persze ekkor egy sor építkezés zajlott, amelyeket még én készítettem elő. A nagy szikla és környéke, a szavanna térség, az új gorilla-orángután kifutó építéséről van szó – ekkora projektre nem volt példa azóta, hogy 1908 és 1912 között a kert, a komplex és kellemes kulturális intézmény mai szerkezete 4 millió aranykoronáért – mai áron legalább 30-40 milliárd forintért – kialakult. Akkor épült a barlangmozi, a pálmaház, az akvárium. A felfordulás mellett a másik ok a jegyek árának túlemelése volt. A 15 éves mélyponton 2007-ben 860 ezer látogató jött el. Tavaly májusra elkészültek az új létesítmények és év végéig 1 millió 20 ezer látogatónk volt; idén is tartjuk a szintet. Pünkösdvasárnap, a csúcson, 13 ezren jártak itt.
l Most mi újság a zooban?
– A legfőbb újdonság a háromdimenziós mozink; május óta itt az ország legnagyobb – 160 négyzetméteres – vetítővásznán nézhetik a kicsik és a nagyok a polarizált üvegű okulárékon át a térhatású animációs és természetfilmeket. Méghozzá ingyen, mert a jegyárban a háromnegyed órás mozizás is benne van. S két hete nyílt meg a másik szenzáció, az új „mérgesházunk”, ahol a mérges állatokat és a mérgező növényeket gyűjtöttük egybe. A régi kenguruházat alakítottuk át, az emeletén Európa legnagyobb mérgeskígyó-kiállítása fogadja az érdeklődőket. A legfőbb faj itt a rákosi vipera, a kontinens legveszélyzetetettebb gerinces állata. A fennmaradása érdekében összefogott az állatkert a természetvédő szervezetekkel, nemzeti parkokkal, a Madártani Egyesülettel, még a schönbrunni állatkerttel is. Együtt nyertünk a közös programunkkal EU-támogatást, s itt mutatjuk be a projektet. Érdekes részlete ennek, hogy a budapesti zoo adja az eleséget, a tücsköket a kunpeszéri vipera-tenyésztelepnek, ahonnan a közeli élőhelyre telepítik vissza a szaporulatot. Bemutatjuk a legveszélyesebb mérges kígyókat is, van ott többféle vipera, kobra, még mamba is. A harmadik a „lemur-l’amour” – a csíkos farkú makik kifutója, ahova be is mehet két zsilipen át a közönség. S a negyedik újdonság ugyancsak május óta a tengerimalac-város az állatsimogató mellett; ott él az egyik kedvenc állatom legalább háromszáz példánya. Igen szaporák és naponta változik a számuk. Épült nekik iskola, tűzoltóság, városháza, posta – afféle komplett „tesz-vesz város”. A gyerkőcök nagyon szeretik, meg persze a felnőttek is, mint én. Pedig sokak szerint a tengeri malac meglehetősen buta…
l És mi a helyzet okos kedvenceivel, az elefántokkal?
– A szép új elefántcsarnok sajnos nem az eredeti tervek szerint, a szénatároló helyén épült meg, ott ugyanis a játszóház üzemel. Azt megszokták a családok, ezért nem akarták megszüntetni. Így a visszatértem idejére már lehetetlenné vált az elefántkifutó bővítése. Nincs rá hely, csak az utca vagy a cirkusz felé terjeszkedhetnénk, ha lehetne. Pedig új elefántokat importálnánk. Amióta a ’90-es évek közepén a bika, Ahrun elpusztult, csak a két 40 év körüli „matróna”, Hella és Zitta él nálunk. Szeretnénk szaporodó elefántcsaládot; Belgiumból várunk egy elefántbikát ősszel, s még keressük a háreme fiatalabb tagjait… Nem filléres ügy ez; az elefánt Ázsiában olcsóbb – egy autó áráért adják, de az ideszállítása már tíz autó ára. Így az európai kínálatban keresgélünk. A zsiráfoknál az egy éve elkészült szavanna házban és kifutóban pár éven belül borjúáradat várható. Van egy hímünk és három nőstényünk, kettő még bakfis, a harmadik talán már idén szül. Meglepetésünkre a befogadott sérült, röpülni képtelen gólyáink gyógyulásuk után a szavanna dombjainak tetején fészket raktak. Az egyik pár felnevelt négy fiókát, azokat már ki is költöztettük a Hortobágyi Nemzeti Parkba.
l No és a rácsok túlfelén, az „emberkertben” mi újság?
– A legjobb hír az, hogy miközben más múzeumok, kulturális intézmények látogatottsága 10-15 százalékkal csökkent idén, mi még nem érezzük a gazdasági válságot. Ám nem tudni, hogy a látogatók száma hogyan alakul a második fél évben. A „mesélő állatkert” felé indultunk el. Minden nap félóránként kínálunk más-más programot: etetéseket, tornát fókákkal és pingvinekkel, kígyósimogatást, ismerkedést a tapírok, a gorillák, a mosómedvék, az ízeltlábúak világával, állati akcióbemutatót, fókashow-t vagy épp „okosítást” arról: kopasz-e a tarvarjú. A „tapizoo-pontokon” az érdekes tárgyakat, a strucctojást, az oroszlánkoponyát, a zebraszőrt meg is lehet fogni.
l Éreztetik a hatásukat az olyan globális problémák a zooban, mint a klímaváltozás  vagy a madárinfluenza?
– Ha szélsőséges az időjárás és hetekig esik, akkor csökken a látogatottság. Az állatok, a növények viszont nem sínylik meg. Jegesmedvét tartanak mediterrán és trópusi országok állatkertjeiben is; amikor nagyon meleg van, bemegy hűsölni a vízbe. Amúgy az állatkerten kívül, a hazai flórában és faunában már észlelhetők a klímaváltozás hatásai: feltűnik a mi éghajlatunkon is például a délebbre honos aranysakál és a kabóca. A madárinfluenzát elméletileg behurcolhatják a vándormadarak a városligeti vagy az állatkerti tóra is, bár nem látok rá nagy esélyt. Ha ne adj' isten mégis bekövetkezne, nagy állományveszteséget okozna, sok vízimadarat kellene emiatt elpusztítani.
l Lesz olcsóbb a belépőjegy? Egy négytagú család most pereccel és fagyival úgy tízezret költhet itt egy nap…
– Mi valódi értéket adunk a pénzért, de a rászorultsági elvet is próbáljuk érvényesíteni. A családi jegy olcsóbb, mint két éve. Akkor 5500 forint volt, most 5290. A szervezett gyermek- és nyugdíjascsoportok tagjai 890, előre váltott jeggyel a fővárosi oktatási és nyugdíjasintézmények csoportjai fejenként 400, a fogyatékkal élők pedig jelképes 300 forintért látogathatják az állatkertet. Ha előre kérik, akkor rászoruló vidéki csoportok is megkaphatják a kedvezményt. S a legfőbb: viszonylag olcsó marad idén a jegy mindenkinek, mert nem hárítjuk tovább az áfa 5 százalékos emelését. Ki kell fizetnünk a dráguló tápot, de az áfa nagyobbik részét utólag visszaigényelhetjük. Úgy kalkuláltunk: idén 25 millió forintot veszíthetünk, ha nem hárítjuk át a belépőjegyek áfáját a látogatókra, de ennél jóval több lenne a veszteségünk, ha továbbhárítanánk és emiatt sokkal kevesebben jönnének el.
l Mit gondol, „zöldül” az ország?
– Úgy tűnik, politikailag kezd zöldülni, hisz’ zöld programmal fellépő párt itt még soha nem kapott annyi voksot, mint a Lehet Más a Politika. Ám a környezettudatos gondolkodás lassan hódít teret. Nemrég láttam egy felmérést: a környezetvédelem csak a magyar társadalom egyharmada számára fontos. Erről írtam a ’80-as évek közepén a kandidátusi disszertációmat. Akkortájt gyanakodással övezett téma, szinte szitokszó volt a környezetvédelem; a könyvtárakban nem is volt ilyen katalógus-címszó. Akkori téziseim szerint magas gazdasági fejlettség, anyagi biztonság, kellően fejlett politikai kultúra, közműveltség és a zöld gondolatokat felszínre engedő, a másik embert tisztelő demokratikus rendszer kell a továbblépéshez. Ma is ezekre lenne szükség. Ha a kívánatos helyzetnek akkor a 30 százalékán állt az ország, most talán a 40-50 százalék táján lehet. De az állatvédelmi szemlélet világméretű változása és a szabályok szigorodása minket is „sújthat”: előbb-utóbb eljöhet az idő, hogy a kicsi területünkön nem tarthatunk majd vízilovat, talán elefántot vagy medvét sem…
l Mi a tapasztalata az állatokhoz, az állatkerthez való viszonyunkról?
– A kertben javul a helyzet. Igaz, ma is van az egymilliónyi látogató között, aki nem zoocsemegével, hanem csipsszel és nyalókával eteti az állatokat… Másfél évtizede valaki teniszlabdát dobott a víziló szájába és az állat belepusztult, más meg részegen a kafferbivalyt próbálta a köpésével eltalálni. Kulturáltabb lett a közönség, de ma is akadnak, akik megszegik a szabályokat; virágot, ritkábban kígyót, békát lopnak vagy akármi mást. A környezet maga is nevel: az új szavannaház például egy éve teljes épségben maradt, még a falat se firkálták össze. Igaz, vannak odabenn kamerák, s az állatkertben is működik a „nagy testvér”, a térfigyelő rendszer. Amióta a leghosszabb kerítés tetejét NATO-dróttal védjük, a betörések is ritkák; másfél évtizede még havonta legalább egyszer átmásztak és elvittek minden mozdíthatót: a büféből a kávéfőzőt, a gondozói szobából a porszívót, a műhelyből a szerszámot vagy épp a kifutóból a selyemmajmokat. Idén eddig még csak nyílméregbékákat loptak,  és ezek is megkerültek. Az állatok kínzásáról szinte hetente szóló híreket hallva, s a közbiztonságot látva azt mondom: az állatkerten belül sokkal nagyobb a biztonság, mint kívüle.
l És mit gondol az emberek egymáshoz való viszonyáról a zoo kerítésén kívül?
– Az értékvesztés aggaszt, és elszomorít, hogy a „politikai osztály” magával és az országgal hová jutott. Kisszerűséget látok és kevés igazi államférfiúi nagyságot. Sehol egy Deák Ferenc. Nem élünk nagy időket, amilyen például a kiegyezés után következett, amikor az ország igazi fejlődési pályára állt. A kerítésen kívüli állapotokat, a közhangulatot, a közmorált rosszabbnak látom, mint a bentit. Lehet, hogy az állatkert egy „illúziógyár”, de épp ezért mondtam, hogy ez számomra, s talán a milliós közönség számára is paradicsomi sziget. Van még néhány hasonló az országban; a Szentendrei Skanzen, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, több nemzeti parkunk, a Csodák Palotája, a szinte a semmiből létrehozott korszerű nagy nyíregyházi állatpark…
l Mit szól az SZDSZ EP-választási eredményéhez? Milyen jövőt jósol a pártnak, amelyiknek a színeiben környezetvédelmi miniszter lett?
– Alapvetően liberális és zöld gondolkodásúnak vallom magam, de nem vagyok tagja egyik pártnak sem. Ráadásul egy sor baloldali és konzervatív nézetet is a sajátomnak vallok. A kormányzatban valóban az SZDSZ képviseletében töltöttem négy évet és úgy vélem, a harakirinek, amit ez a párt az utóbbi két évben önmagán elkövetett, előre látható volt a következménye. Azt gondolom, a társadalomban jóval nagyobb a liberálisok bázisa, mint amekkora most az SZDSZ-re szavazott. A párt zöld szimpatizánsai pedig rátaláltak az LMP-re. De nem hinném, hogy az európai parlamenti választás eredményéből következtethetnénk a jövő évi országgyűlési választás eredményére.
l S mik a zoo tervei? Lesz valaha is valami a „nagy állatkertből” vagy örök álom marad?
– Átépítjük idén a Kós Károly emelte és két évtizede felújított madárházat. Azután a pálmaház környékén létesül majd dél-amerikai zóna – talán jövőre készül el teljesen. S jövőre a legnagyobb építményünk, a nagy szikla belsejét beépítjük: egy interaktív családi szabadidő-központot, „varázshegyet” képzelünk oda. Ahhoz, hogy „nagy állatkertünk” legyen, több hely kellene…

Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!