Az új iQ sokkal több, mint a világ legkisebb, kifinomult négyüléses
autója. A hasonló méretű autókat menetteljesítményével maga mögé
utasító japán mini gyors, agilis és kanyarban is öröm a vezetése.
Ám stabil és biztonságos akár 170 km/órás sebességnél is. Mindezek mellett jelenleg a világ legkörnyezetbarátabb négyüléses autója. Ezzel az eredményével ráadásul éppen két másik Toyotát, az Aygót és a Priust utasította maga mögé...
Másik nagy erénye, a különlegesen kicsi fordulókör (sugara csupán 3,9 méter) az első kerekek és a motor áthelyezése révén vált lehetségessé, s ez különösen a szűk városi utcákban fokozza az iQ vezetési élményét. Az iQ minden sebességtartományban fenntartja nagyfokú stabilitását – ez elsősorban a nagy kerékdőlési szögnek köszönhető az első futóműben, továbbá szerepe van benne az első felfüggesztés csökkentett torziós merevségének és a kisebb gördülési hajlamnak, valamint a hátsó felfüggesztés merevségének is. A nagyon rövid tengelytáv dacára az iQ vészfékezéskor nagyon stabil fékezési jellemzőkkel bír. Az innovatív dizájn részeként a mérnökök a lehetséges minimumra csökkentették a túlnyúlásokat, és a jobb irányíthatóság és úttartás érdekében az autó tömegének nagy részét az első és hátsó kerekek közé helyezték. Ez a dizájnfilozófia – amely a versenyautók tervezéséből ered – az oka annak is, hogy az iQ vezetése igazi öröm. Az iQ prototípusai órák ezreit töltötték számítógépes modellezésben, illetve órák százait a szélcsatornában, hogy a szériaérett modell aerodinamikai jellemzői a kategória legjobb értékei legyenek. Az 1,0 literes, kézi váltós modell alacsony légellenállási együtthatója (Cd = 0,30) nagy stabilitást jelent komoly sebességnél, ugyanakkor mérsékli a fogyasztást és a szélzajt is. A Toyota mérnökei szinte az iQ valamennyi alkatrészét számítógépes szimulációs eljárásokkal vizsgálták meg abból a célból, hogy csökkentsék a tömegüket. A tömeg csökkentése azért fontos, mert fokozza a vezetés élményét, és csökkenti a fogyasztást. Komoly erőfeszítéseket tettünk a hátsó torziós tengely tömegének csökkentése érdekében is. Ezen a területen a Toyota 3,5 kg-mal mérsékelte a tömeget. S azzal, hogy innovatív „kereszt alakú” peremezést alkalmaztak a hátsó kerekeknél, a mérnököknek sikerült újabb egykilónyi fémet megtakarítaniuk. A szakemberek emellett kifejlesztették a világ legkönnyebb kipufogórendszerét is (elsőkerék-hajtású autók esetében), amely mindössze 6 kg-ot nyom a mérlegen. Ezt hosz-
szú végcsővel és csak egy hátsó dobbal érték el, kiegészítő hangtompító dobot nem használtak. Ez a megoldás alacsonyabb padló kialakítását is lehetővé teszi, azaz csökken az autó magassága. Az iQ-ban új és különleges kialakítású az első MacPherson rugós tagos felfüggesztés. Ez a megoldás az iQ rövid tengelytávja ellenére is nagyfokú stabilitást, finom gördülési kényelmet garantál. Ez a kompakt és kis tömegű rendszer jól vezeti meg az autó nagyméretű kerekeit, ugyanakkor lehetővé teszi a kategória legkisebb fordulókörének létrehozását is. A MacPherson rugós tagos első felfüggesztés nagy, 8.3°-os csaphátradőlési szöge nagyobb kerékszéttartást tesz lehetővé, amikor laterális erők ébrednek – ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az első kerekek stabilabban állnak. Az irányítókar merevségének csökkentésével a kerékszéttartás nő, ha nagyobbak a laterális erők, s így ismét nő a stabilitás. Mindkét megoldás növeli az alulkormányzottságot és hozzátesz a stabilitáshoz. Az optimalizált geometria és csillapítási erő révén maximális gördülési kényelem és menetstabilitás érhető el. Az iQ számára teljesen új, torziós rudas hátsó felfüggesztést terveztünk. Az egység nagy sebességnél és ívmenetben is nagyfokú stabilitást garantál. A kormányzási merevség magas fokát és a hátsó felfüggesztésen ébredő minimális kormányzási hatásokat a nagyfokú merevség garantálja. Erős fékezéskor minimális az esély arra is, hogy az autó hátsó része elemelkedjen.
B.P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!