Kaká és Ronaldo után a spanyol királyi gárdánál focizik Karim Benzema is






A főcímben foglalt megállapítás nem tőlünk ered, de ettől még nem feltétlenül kell, hogy vitatkozzunk vele. Mindenekelőtt azért nem, mert valóban minden jel arra mutat, hogy a régi-új elnök, Florentino Perez a mintegy 300  millió eurós „beruházási tervének” megfelelően tényleg világklasszisokat vásárol(t) össze a spanyol királyi klub futballcsapatába.

A  legnagyobb név – bár sokan és okkal vitathatják ezt – Cristiano Ronaldóé, akinek átigazolásáról ugyan már mi is nemegyszer írtunk, jó ideje befejezett ténynek tekintve az angol bajnok Manchester United portugál irányítójának Madridba költözését, a hivatalos aláírás azonban csak ezen a héten történt meg a felek között. Ha úgy tetszik, csak csütörtök óta tagja a vitatott személyiségű támadó is a blancók együttesének, akinek persze személyiségét, életvitelét, manírjait lehet kritizálni, tehetségét, sőt kiforrott klasszisát viszont aligha. Vagyis labdarúgóként a világ egyik legjobbja vált spanyol „gárdistává”, de – hogy felfedjük végre a szerzőt is: – a Real Madrid közelmúltbeli egyik világklasszisa, Emilio Butragueno minősítése szerint Ronaldo mellett a fantasztikus jelzőt kiérdemli a korábban már szintén európai aranylabdásnak, tehát a kontinens legjobbjának megválasztott Kaká is. A brazil csillag az olasz AC Milant hagyta ott a Real kedvéért,
és csakúgy, mint Ronaldo, ő is a cselezés, a támadásszervezés, a gólelőkészítés, na és az eredményes befejezések egyként kiemelkedő mestere, aki egymaga is képes egy-egy mérkőzés eldöntésére. A nyártól immár kétszeresére nő a „meccsdöntnökök”  száma, és még nincs vége a perezi „beszerzéseknek”, mi több: néhány napja a harmadik nagy fogásként jelenthette be a királyi klub, hogy Raul Albiol, az FC Valencia spanyol válogatott védője is – 15 millió euróért – náluk folytatja futballkarrierjét. Vagyis tényleg alakulóban a Real Madid új „fantasztikus csapata”.
Albiol megvétele azt jelzi, azért a presidentét sem ejtették a fejére, hogy csupa támadójátékost hozzon a kétségtelenül alapos átalakításra-renoválásra szoruló együtteshez, amely ugye három esztendeje semmi nemzetközi trófeát nem nyert, ami azért a korábbi hatalmas diadalok után okkal tette tarthatatlanná a helyzetet a „realista” sikereket visszasírók számára. A szurkolók – ha a világszerte népszerű Real híveinek összlétszámát tekintjük, nincs túlzás a kalkulusban: – millióinak vágyát megvalósító elnök Ronaldo és Kaká leigazolása, tehát a támadópotenciál garantált minőségi megerősítése után a hátsó alakzatok megszilárdítását is megkezdte, s Albiolt bizonyosan követi még csúcsminőséget képviselő további védő és/vagy védekező középpályás is (valószínűleg nem is csak egy). A már említett Butragueno mint a klub intézményi kapcsolataiért felelős igazgató azt is mondta még, hogy Ronaldo szerződtetése éppen olyan, mint amilyen anno Zinedine Zidane-é volt, ami „fantasztikus műveletnek” bizonyult a klub szempontjából, és az új bajnoki szezon kezdetére „fantasztikus lesz a mostani csapatállomány” is. De volt válasza a valamikor El Butreként, vagyis Keselyűként becézett exfocistának arra a felvetésre is, hogy megéri-e a pénzét, jelesül az érte fizetendő 94 millió eurót C. Ronaldo. Az igazgató szerint akikért sokat fizetnek, azok rendre ki is termelik az árukat, s aligha kétséges: idővel – például a hírességek jóvoltából ugrásszerűen megugró jegy- és bérleteladások, a különféle „focista kegytárgyak”, így a mezek értékesítése, a nagy nevekhez kötődő reklámszerződések révén – megtérül a még oly óriá-
si befektetés is. Ráadásul Kaká – ő 65 millió euróba került – és Ronaldo egyformán hat évre írt alá, tehát hosszú időn át szolgálhatják a klubot és szolgálhatják meg folyamatosan az árukat. A portugálért az alku hétközi hivatalos megpecsételése után napvilágot látott információk szerint valóban minden idők legnagyobb összegét fizették ki,  s túl a világelsőséget jelentő 94 – az árfolyam-ingadozásos „átszámítás” alapján másoknál 96 – millión, az sem kis tétel, hogy Ronaldo bajnoki idényenként tisztán 13 millió eurót vehet fel fizetés gyanánt. És ha netán a következő hat évben valaki el akarná vinni a Realtól őt, annak a szerződés záradéka szerint nem  kevesebb, mint 1 milliárd (!)) eurót kell leszurkolnia érte a madridi klubnak. Ha akad ilyen eszementnek tetsző költekező milliárdos, már sokszorosan megérte a Realnak, de ha nem, akkor is…    

(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!