Szerencsére vannak olyan sportágak, amelyekben mi, magyarok mindig a legjobbak közé számítunk. Ezek közé tartozik a kézilabda is, ahol főleg a lányok vitézkednek. Reméljük, így lesz ez most is, mert a jövő héten kezdődik Franciaországban a világbajnokság, amelyen a cél valamelyik érem megszerzése, mert mi mindig így utazunk ezekre a világtalálkozókra. Most mindennél fontosabb egy jó szereplés, mert itt lehet belépőjegyért „sorba állni” az olimpiára. Pontosabban a világbajnok eleve ott lehet Pekingben, míg a másodiktól a hetedik helyig végzetteknek módjuk nyílik az olimpiai kvalifikáción való indulásra. A vébé előtt a szövetség főtitkárát, Sinka Lászlót kérdeztük az esélyekről, aki hosszú évek óta az Európai Kézilabda Szövetség végrehajtó bizottságának a tagja.
– Igen erős mezőny vár ránk, hiszen több csapat is akad, amelyek közül bárki megszerezheti a világbajnoki címet, szerencsére mi is közéjük számítunk, gondolok itt az oroszokra, a norvégokra, a franciákra és a románokra.
n Kikkel kerülünk szembe az előcsatározások során?
– A japánok ellen kezdünk december 2-án, majd Kongó és Spanyolország következik. Úgy érzem, innen tovább kell lépnünk, habár mára már előre kiszámíthatatlanok a dolgok, nincs papírforma, pontosabban van, ami a spanyolok és a mi továbblépésünket ígéri. De nem szabad lebecsülni Japánt sem, amely a vébére történő kvalifikáció során legyőzte a koreaiakat, és a kongóiak is egyre jobb játékkal rukkolnak ki.
n Mióta irányítja a szövetség munkáját?
– 1993-ban jöttem a ide, és azóta egyetlen egy világbajnokságról sem hiányoztam.
n Amint említette, másfél évtizede ott van a világbajnokságokon is. Milyen emlékeket őriz az eddigi vébékről, mi okozott örömet és mi csalódást?
– Nagyképűség nélkül mondhatom, azt csalódásnak érzem, és éreztem, ha érem nélkül jövünk haza. Legutóbb ez 1999-ben fordult elő velünk, amikor Norvégiában ragyogó játékkal csak az ötödik helyen végeztünk, ahol ráadásul csak egy vereségünk volt.
n Mi a legfájóbb, amióta sportvezető?
– Egy olyan dolog, amely talán más országok csapatainak nem lenne az, de nekünk az volt, gondolok itt elsősorban a sydneyi olimpián szerzett ezüstérmünkre - amire nagyon büszkék vagyunk és előre kiegyeztünk volna vele -, amikor is az utolsó pillanatokban biztos vezetés után engedtük ki a kezünkből az aranyérmet a dánokkal szemben.
n Azt mondják, hogy kétszer ugyanabba a folyóba lépni nem lehet, és ez mégis megtörtént velünk.
– Való igaz. Három évvel később, Zágrábban is hasonló volt a helyzet, ott is az utolsó pillanatokban veszítettük el a világbajnoki címünket, de most a franciák ellenében. Pedig olyan fergeteges buzdításban volt részünk, amilyenben ritkán van része egy csapatnak, hiszen közel tízezer magyar szurkoló érkezett a döntőre a szomszédba.
n Mennyiben más a mostani együttes, mint amivel a legutóbbi vébén bronzérmet nyertünk?
– Az két évvel ezelőtt volt, és nagyjából megegyezik vele, pontosabban a csapat gerince szinte ugyanaz, némi változás azért akad a felállásban, sérülés és más okok miatt.
n Mintha valaki hiányozna a táncból, azaz a világbajnokságról, méghozzá egy korábbi „bálanya”.
– Való igaz, nem lesz ott a mostani vébén és Pekingben sem a világ egyik legerősebb csapata, a dán együttes, amely elpuskázta a világbajnokságon való részvétel jogát, és ezzel azt is, hogy részt vegyen az ötkarikás játékokon, mivel csak a vébészereplés biztosítja néhány csapat számára a pekingi repülőjegy lehetőségét.
(fluck)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!