Az amerikai Serena Williams nyerte a női egyest az angol nyílt
teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben 1 óra 27 perc alatt, két
játszmában győzött testvére, a címvédő Venus Williams ellen. A 27
esztendős Serena Williams harmadszor diadalmaskodott Wimbledonban
(2002, 2003, 2009) és pályafutása 11. Grand Slam-győzelmét szerezte
meg.
brékhez jutott és ezzel 52 perc alatt szerzett előnyt. A folytatásban (35 perc) a hatodik játékban – egy kettős hibának „köszönhetően” – Serena elvette nővére adogatását, majd 5:2-nél négyszer is meccslabdához jutott. Az első hármat ugyan kisebb „testvéri segítséggel” kivédte Venus, ám a negyedikkel már nem tudott mit kezdeni és ezzel eldőlt a 2009-es bajnoki cím sorsa. Az utóbbi tíz esztendőben a Williams lányok uralták Wimbledont: Venus öt, Serena pedig három alkalommal pukedlizhetett a királyi família előtt. Serena Williams, a wimbledoni tenisztorna női egyesének győztese 850 ezer fontot kapott a sikeréért, míg a döntőben vesztes Venus Williams 425 ezerrel vigasztalódhatott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!