Orbán Viktor szerint a kétpólusú helyett centrális politikai rendszer látszik kiépülni Magyarországon.

A Fidesz elnöke a párt országos választmányának szombati budapesti tisztújító ülésén úgy fogalmazott, a kormány nem más, mint „politikai adócsalók gyülekezete”. Június 7-én, az európai parlamenti választás napján nem „választási baleset” történt, hanem új politikai rendszer jött létre az országban, amely már régóta formálódott a mélyben, de most emelkedett felszínre – közölte Orbán Viktor.
A centrális politikai rendszer lényege szerinte az, hogy egy kormányképes erő létezik a színpadon. „Úgy látnak bennünket az emberek (...), hogy mi vagyunk azok, akik meg tudjuk állítani Magyarország süllyedését (...) és el tudjuk indítani a felemelkedés útján az országot” – tette hozzá. Kijelentette: ha lesz egy olyan kormány, amelyet ő fog vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja.

A pártelnök véleménye szerint aki „a szocialisták által kitalált” szolidaritási alapba befizet, az valójában egy MSZP-s választási pártkasszába fizet be. E szolidaritási alap helyett vissza kellene tenni azt a pénzt, amit elloptak. Mert ha nem loptak volna, „nem kellene ilyen merőben szokatlan, európai civilizációkban szinte példátlan módon pénzt kunyerálni jobb módúaktól a szegényebb emberek számára” – hangoztatta. Úgy vélekedett, a kormánynak semmi sem szent, a hatalmon maradás érdekében politikai adócsalásra is képes. „Azért csalnak, hogy a saját hatalmukat és a saját pénzüket mentsék. (...) Ennek hamarosan vége lesz” – mondta. Orbán Viktor úgy látja, már magával a törvényalkotással adót csal a kormányzat. Bejelentik, hogy adócsökkentés lesz, és a végén – az adócsalás eredményeképpen – a megszülető törvény adóemelést rendel el – fejtette ki. A Fidesznek az a dolga, hogy az emberek számára világossá tegye: „az a tény, hogy ma az ország vezetői politikai adócsalók”, nem sarkallhatja arra őket, hogy maguk is „zárójelbe tegyék” a törvényeket – jegyezte meg.
A pártelnök arra kérte az országos választmányt, erősítse meg azt a korábbi felismerést, miszerint a Gyurcsány–Bajnai-korszak „a letartóztatott polgármesterek, az offshore politikusok és a rabosított titokminiszterek korszaka (...), ezt a korszakot szeretnénk lezárni” – emelte ki. Szerinte ennek a korszaknak a fenntartója, az MSZP olyan mértékben zsugorodik, és ezzel párhuzamosan radikalizálódik is, hogy már rég nem a baloldalt képviseli, hanem csak milliárdosok belterjes baráti körét. „Az MSZP-nek már nincs épkézláb vezetője, az MSZP-nek csak üzleti érdekei vannak, és ezek az érdekek tartják életben a Gyurcsány–Bajnai-korszakot” – vélekedett. Orbán Viktor szerint a szocialisták most helyezik el embereiket, most építik be a kádereiket a lehető legfontosabb helyekre a túlélésért. Úgy látja, a választásokig hátralévő néhány hónap az utolsó nagy összecsapás az emberek reményei és a hatalom tervei között. „A Fidesznek az a dolga, hogy beváltsa a magyarok talán utolsó nagy történelmi lehetőségét. (...) Nincs kiegyezés, nincs könnyű, kényelmes és sima út”, azonban a végén van győzelem – hangsúlyozta. Beszédét úgy zárta, hogy olyan győzelem vár a Fideszre, ahol ünneplés helyett még nehezebb munka, az ország újjáépítése vár rájuk.
Kövér Lászlót választotta elnökének a Fidesz országos választmánya a szombati tisztújító gyűlésen – közölte Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője az MTI-vel. Az országos választmányt 2002 óta Kövér László vezeti, akit legutóbb 2007-ben egyhangúlag választottak újra elnökké. A Jobbik sem köt koalíciót – közölte Vona Gábor, a párt elnöke Orbán Viktornak arra a szombati kijelentésére reagálva, miszerint ha lesz egy olyan kormány, amelyet ő fog vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja. Vona arra a kérdésre, hogyan minősíti Orbán kijelentését, úgy válaszolt: „Megnyugtató Orbán Viktor kijelentése, ugyanis, ha megnyerjük a választásokat, sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel nem kötünk koalíciót”.
A kormányszóvivő szerint felelőtlenség, hogy a Fidesz elnöke bajba jutott embereket használ fel „politikai játszmáihoz”. Szollár Domokos ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor szombaton a Fidesz országos választmányának tisztújító ülésén arról beszélt: aki „a szocialisták által kitalált” szolidaritási alapba befizet, az valójában egy MSZP-s választási pártkaszszába fizet be. Az MSZP szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke önmagából és „milliárdos bandájának” módszereiből indul ki, amikor a kríziskezelő alapot pártkasszának nézi – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek Orbán Viktornak a Fidesz országos választmányi ülésén elmondott beszédére reagálva. Az ellenzéki pártelnök „fékevesztett hatalomvágyában saját módszereit vizionálja a válságkezelő kormány intézkedései mögött” – vélekedett az MSZP szóvivője.

MTI

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!