Hiába telepítették Amerikába a szerverüket, nem úszták meg a börtönt egy rasszista, zsidógyűlölő honlap brit üzemeltetői.

Az 51 éves Simon Shepperd 4 év 10 hónap, a 42 éves Stephen Whittle 2 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztést kapott rasszista gyűlöletkeltésre alkalmas anyagok több rendbeli megjelentetéséért és terjesztéséért, valamint terjesztési szándékkal való birtoklásáért.
A két brit férfi meggyilkolt zsidók groteszk képei mellett etnikai csoportokat gyalázó képregényeket és cikkeket tett fel amerikai honlapjára, és rasszista tartalmú szórólapokat is nyomtattak.  Egyik cikkükben például azt állították, hogy Auschwitz-Birkenau egy nyári tábor volt, a zsidók pedig irigységből találták ki a holokausztot, hogy befeketítsék a németeket. Másik kedvenc témájuk volt, hogy a színes bőrűek nem egyenlőek a fehér bőrűekkel, mert „vérszomjas, szexőrült vademberek”.
A brit hatóságok 2006-ban kezdtek utánuk nyomozni, mikor egy blackpooli zsinagóga ajtaján csúsztattak be egy holokauszttagadó szórólapot. Hamarosan rátaláltak a terjesztők postafiókjára, majd gyűlöletkeltő honlapjukra is, és tavaly júliusban bíróság elé állították őket. Az ítélet elől azonban Shepperd és Whittle az Egyesült Államokba szökött, és ott politikai menedékjogért folyamodtak, sikertelenül. A két neonáci kérelmét azonnal elutasította  egy amerikai bevándorlási bíró, majd visszatoloncolták Angliába, elítélték  és e hét pénteken börtönbe is zárták őket.
A bíró az ítélethirdetéskor azt mondta, még nem látott, nem olvasott és nem kellett mérlegelnie egyes etnikai csoportok számára ennyire megalázó és ilyen felháborító anyagokat, melyek az egész emberi társadalom számára súlyosan romboló hatásúak lehetnek.
Az Egyesült Királyságban először ítélték el egy külföldről működtetett, gyűlöletkeltő honlap készítőit – írja a Guardian mértékadó brit napilap internetes kiadása. A humberside-i rendőrség közösséget érintő ügyekkel foglalkozó tisztje úttörőnek nevezte az ítéletet. Szerinte különösen fontos volt elítélni a két férfit, mert úgy gondolkodták, megkerülhetik a brit törvényeket azzal, ha Amerikából működtetik gyűlöletkeltő honlapjukat.
B.O.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!