Bugár Bélát választották meg az új szlovákiai magyar párt, a Híd-Most első elnökévé a Somorja melletti Csölösztőn szombaton lezajlott alapító közgyűlés küldöttei. A legnépszerűbb szlovákiai magyar politikusnak, aki korábban egy évtizeden keresztül a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke volt, a választáson nem volt ellenfele.
A pártnak hat alelnöke lesz, ezek egyike Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, volt szlovák kulturális miniszter, neves szlovák hungarológus lett.
A közgyűlés elfogadta a párt választási programjának alaptéziseit, amelyeket most vitára bocsátanak. Elfogadásukra a kora őszre tervezett programkonferencián kerül sor. A működési szabályzat szerint a pártban két platform - magyar és szlovák - fog működni, s döntéseit, határozatait a párt a két platform egyeztetése alapján fogadja majd el.
„Rendkívüli kemény időszak következik, hangyamunkát kell végeznünk, hogy kiépítsük a párt struktúráit, s indulni tudjunk a novemberi megyei választáson” – jelentette ki zárszavában Bugár. „Most fog eldőlni, hogy a Híd milyen erős pilléreken fog nyugodni, s milyen nagyságú párt lesz” – húzta alá a pártelnök.
A Híd-Most nyilatkozatban felszólította Ivan Gasparovic, szlovák államfőt, hogy ne írja alá a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvényt, amely a párt szerint károsítja a szlovákiai magyarságot. „A nyilatkozatot az alapító közgyűlés összes szlovák küldötte is támogatta” – jelentette ki Bugár a közgyűlés utáni sajtóértekezleten. Bugár megerősítette korábbi kijelentéseit, hogy a Híd az MKP-t nem tekinti ellenségének, s kész az együttműködésre. Szerinte ez közös magyar érdek. Ugyanakkor kizártnak minősítette, hogy az új magyar párt a jövőben együttműködhetne a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) vagy a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (HZDS). „Nem lehet azonban kizárni a jövőbeni együttműködést az Irány-Szociáldemokrácia Párttal (Smer)” – szögezte le Bugár. A Híd-Most pártot az MKP-ből kilépő parlamenti képviselők alapították, akik nem értettek egyet az MKP mai vezetőségének politizálásával.
„Egy olyan párt létrehozását, amely a nemzetiségi problémákat, feszültségeket párbeszéd, valamiféle megegyezés útján próbálná meg megoldani, nagyon szükségesnek és hasznosnak tartom” – nyilatkozta Rudolf Chmel az MTI tudósítójának Csölösztőn. Szerinte a szlovák–magyar ellentét többnyire irracionális alapokon nyugszik, s nagymértékben a politikusok éltetik, különösen központi szinten. Példaként a szlovák államnyelvtörvényt hozta fel. „Nem értem, ki akarná a szlovák nyelvet támadni, illetve ki előtt kellene ezt a nyelvet védeni ma, 150 évvel a nyelv kodifikálása után” – húzta alá Chmel. „Az irracionalitást el kell utasítani. Ez (a Híd-Most) egy olyan párt, amely elsősorban a gondolkodó embereket kívánja megszólítani” – mutatott rá az alelnök. Az új párt előtt álló egyik legnagyobb probléma Chmel szerint az, hogy le kell győzni a szlovák–magyar viszonyban meglévő sztereotípiákat, előítéleteket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!