Kommentár

Hajdanán, a hetvenes években a nyugati hatalmak politikájának kötetlen egyeztetésére jött létre a G7 évi csúcstalálkozója, de már akkor is hamar „formalizálódott”: noha a vacsorák és ebédek, kávészünetek kínáltak alkalmat igazi csúcsszintű eszmecserékre, mind fontosabbá váltak a közlemények, amelyeket persze többnapos munkával nem a főnökök egyeztettek, hanem a „serpák” (a Mount Everest meghódítóinak nepáli segítőiről elnevezve). A G7 találkozó ily módon a nyugati világ az évi közös nevezőjére ütötte a pecsétet, s fontosabbá az ottani kétoldalú tárgyalások váltak. A kilencvenes évek elején aztán előbb Gorbacsov tette be a lábát az ajtórésbe, majd az immár orosz elnök Jelcin kiharcolta a G8-cá válást, bár neki inkább atomrakétái pótolták a gazdasági hatalmat.
Ugyan a G8 továbbra is maradt, pár éve rendszeresen kibővítik további országvezetőkkel, hiszen Kína, India, Brazília gazdasága jogán is helyet kér a „világkormány” asztalánál, a többi pedig politikai fontosságával. Világkormánynak persze csak az ellene immár szintén évi rendszerességgel tüntetők képzelik, ha valamihez hasonlítható, akkor – a régóta kibővíteni ígért – Biztonsági Tanácshoz. Vagyis mára a legbefolyásosabb államok rendszeres egyeztető fórumává vált.
S olykor képesek is közös nevezőre jutni, bár mindig csínján kell bánni a találkozókon létrejönni látszó szótértéssel: gyakran tiszavirág-életűnek bizonyul. S hát gyakran meg sem tárgyalják, nehogy valakit megsértsenek, a legizgalmasabb ügyeket. A héten például a kínai szeparatizmust, amely most a nyugati fertályon jelentkezett, a szokottan véres formában, s ami távol is tartotta Peking vezetőjét a csúcstól. Talán azért is, ne adjon alkalmat társainak – kérdésekre. Ám nagy kérdés, hogy a muzulmán ujgurok összetűzése a nagy kínai betelepülőkkel hová fajul, s a Kína gazdasági jóindulatára a világválságban ráutalt (a tibeti ügyeket máris jegelő) partnerek mennyire merik feszegetni.
Még égetőbb – a teheráni atomprogram előrehaladása és az iráni belső válság láttán – a perzsák országának nagyhatalmi kezelése. Itt igazán nagy szükség lenne arra a közös nevezőre, nem véletlenül tette Obama a G-csúcsok elé a moszkvait. Ahol is feltűnést keltve próbálta megnövelni elnök kollégája súlyát a hatalom igazi birtokosának tartott Putyin rovására, ami elemzők szerint egyelőre aligha sikerülhetett. Hogy aztán e nem túl diplomatikus réskeresés segíti-e, avagy hátráltatja a Teherán kordába fogásához nélkülözhetetlen orosz hozzájárulást, az majd kiderül. Iránnak szeptemberig (vélhetően az ENSZ-közgyűlésig) szabtak határidőt, s ekként maguknak is egy komoly szankciórendszer kidolgozására. E határidő nyilván tekintettel van a teheráni erőviszonyok alakulására is, hogy a nagyhatalmak tiszta képet kaphassanak (a vetélytársai szerint csalással győztes Ahmadinezsádot augusztusban kellene elnöknek újfent beiktatni).         

A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!