Zsandárok, csendőrök

A Demokrata című nyomdatermék cikkírója kérdi, majd válaszol: „Ki védjen meg minket? Szinte biztos, hogy visszatér a csendőrség”. Az iromány a magyar vidéket „kordában – sokakat rettegésben – tartó” szárnyparancsnokságokon és őrsökön urizáló főtörzsőrmesterek, és zsellért, uradalmi cselédet, teknővájó cigányt akár csak egy neki nem tetsző  pisszenésért is megpofozó kakastollasok anno önmagukról hangoztatott véleményét tükrözi.
Magyarországon az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, az 1849. jú-
nius 8-i legfelsőbb elhatározás alapján építették ki a csendőrség szervezeti rendszerét. A szolgálatát falun és a tanyavilágban – városok közigazgatási határain túl teljesítő, katonailag szervezett, fegyveres rendvédelmi testület és annak tagjai (akiket a magyar nép a francia gens d'armes nyomán zsandároknak nevezett) rövid idő alatt népszerűtlen, az „alsóbb néposztályban” félelmet, némelykor rettegést keltő szervezet lett, mert az ellenük elkövetett legenyhébb vétség is a hadbíróság hatáskörébe tartozott; a csendőr mindig szolgálatban lévőnek volt tekintendő, ezért mindenki és mindig engedelmeskedni tartozott neki. A csendőr szolgálati esküjére való hivatkozással tett tanúvallomása teljes hitelességgel és bizonyító erővel bírt. Nagy a valószínűsége, hogy az 1867-es kiegyezés egyik (jóllehet sokadik) feltételeként az uralkodó a csendőrséget Magyarország nagy részén (kivéve Erdélyt és Horvát-Szlavonországot) kénytelen volt megszüntetni. Ettől kezdve vármegyei csendbiztosok és a pandúrok látták el a közbiztonság védelmét és fenntartását. A kormány azonban ezt a struktúrát nem találta elég hatékonynak, ezért az 1881. évi III. törvénycikkel felállította a Magyar Királyi Csendőrséget, amelynek szervezete 1884-re épült ki. Kettős alárendeltségben működött: katonai, fegyverzeti és személyzeti, valamint fegyelmi szempontból a honvédelmi miniszter, a közbiztonsággal és a gazdálkodással kapcsolatosan a belügyminiszter volt a felettes hatósága. Az ország területe – kiemelve belőle Budapestet – hat csendőrkerületre oszlott. A csendőrök feladata volt a „közcsend”  szigorú  fenntartása, a személy- és vagyonbiztonság védelme, a közigazgatási hatóságok „kisegítése” (pl.: elővezetés bírósági tárgyalásra). A csendőr kényszerintézkedéseket alkalmazhatott: intést, figyelmeztetést, kikérdezést (beleértve és hallgatólagosan helybenhagyva a kikérdezett letegezésével, a „csendőrpertuval'” együtt alkalmazott pofozást is), személymotozást, elővezetést, elfogást és fegyverhasználatot. A kakastollal ékesített csendőrkalapot viselő, szuronyos puskával járó csendőr a magyar vidék kíméletlen elnyomásának szimbóluma volt az egész polgári korszakban.
A csendőrséget nem „csupán” a deportálásokban és az újvidéki „hideg napokon” elkövetett bűncselekményei, hanem egész, a lakosság többségében velük szembeni jogos haragot tápláló múltja miatt, összefüggésben Magyar Államrendőrség megszervezésével, az 1690/1945. ME. rendelet feloszlatta. Napjainkban csak azok sírják vissza, akik nem ismerik, vagy ha ismerik, tudatosan meghamisítják történetét.
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!