Csak Torgyán „Józsi bácsiig” kell visszamennünk! Ne felejtsük el, hogy
az ifjú – soha nem dolgozott jogászsiserehad felismerte: elég csak a
politikai hibákra hivatkozva látványosan, nyafogva zsarolni, s
hamarosan nekik áll majd a zászló! A Gorbacsov-Reagawn paktum
botcsinálta, de jól helyezkedő „forradalmárai” lassan már-már azt
állítják (híveik bezsongása alapján), hogy ők „csinálták” a
spanyolviaszt!
Az egyházak és iskoláik (egyre szaporodóbban) ontják a keresztény forradalmárokat (nemcsak Győrben!) és megélénkülésük különösen választások előtt látványos. Sajnos, a mindig is meglévő és újratermelődő vezetési hibákra telepedve, hitelessé tudták tenni a gyűlölet magvait, sziszegve kommunistáznak azóta is. (Újabban Sólyom elnök úr is átvette ezt a történelmi leegyszerűsítést.)
S.O.S. Magyarország! – írtuk korábban, megérezve azt az erkölcstelenséghalmazt, amit Sólyom megválasztásának erkölcstelen körülményei, Orbán erkölcstelen, 72 órás ultimátuma, Semjén erkölcstelen keresztényi gyűlölködése (mint egyházi sunyi reváns) hozott ránk! A kommunistázás örve alatt bármit, bármikor elkövethetett az ellenzék, a baloldal pillogása közepette! Ezért mondhatta ki Orbán a jogállam széttiprását sugalmazó „oszt jó napot”-ot! Az értelmiség „potyaleső” csapatai éppen a kommunikáció mákonyával kábították a még lihegő bosszúvágyban „felerősödőket” és gazdasági „nagyéhezőket.”
Az országházi kordonbontás hetyke szájeri importja – mint próbálkozás – felébresztette a legszélsőségesebb indulataikkal eddig semmit nem kezdőket is. Orbán személyes részvétele – vigyorai – elszabadították az időnként jogos indulatokat és a Fidesz-KDNP mindent elutasító harsánysága a másik oldal tenni akarását folyamatos „hiba-vétek” sorba szorította.
És a kommunikátorok gátlástalan-arcátlan harcává alakította (a sajtótájékoztatók züllött világává süllyesztette) a magyar bel- és külpolitikai életet! Tévécsatorna – rendőrség manipulálása, országárulások Brüsszelben, az Orbán-csoport tárgyalásképtelen hatalomvágya, a másik oldal „felélesztgetett” jóvátételi reflexei – egy nagy pénzügyi-gazdasági, nemzetközi recesszió közepette elhalványultak.
Erre a lóra is fel akart pattanni Orbán, de úgy látszik, nem kapott elég nemzetközi támogatást – s pechjére a Magyar Gárda és a Jobbik se erősítette –, sőt, mintha alkalmazkodásra késztetné, amihez mostanában nem volt hozzászokva.
Szerintünk ez a tengernyi nem visszaüt! Ez az ország sokat tanult az utóbbi 20 évben: reméljük a saját nemzeti sorsával lesz elfoglalva.
Vajon az előrevetíthető „erőszakos” utakat a Jobbik és a Magyar Gárda nyitja meg a Fidesz-KDNP pökhendi elszámoltatási fenyegetései előtt?
Ugyan jogerősen feloszlatták az előbbieket, de újabb politikai vezércselek közepette (utcai demonstrációk, a jogerős bírósági ítélet ellenére!), a szemlélő néha azt is gondolhatná, nézve a közreadott képeket, mintha a fotósok, tévések előre megrendelték volna az összecsapásokat ezekben a „spontán” megmozdulásokban.Bakó Ferenc Győr,
Civil Kurázsi Kör
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!