Ágh Péter, a Fidelitas vezetője eljött egy fél napra Szombathelyről
Budapestre, hogy elmondja az újságíróknak: „lapértesülések szerint”
Magyarországnak négymilliárd forintból kell átvilágítania a Nemzetközi
Valutaalap hitelkeretéből részesülő magyar bankokat és külföldi
leányvállalataikat. És ezért Ágh – mint egy igazi hazafi, aki elolvasta
az újságban a hírt – az ügyben írásbeli kérdést fog intézni Oszkó Péter
pénzügyminiszterhez.
A fiatalember beszélt még arról, hogy „a kormány beleíratta az IMF-hitelszerződésbe a megszorításokat (?)”. Ez hazugság. Úgy folytatta, hogy az „IMF-szerződés újabb költségeket ró az adófizetőkre”, csak nem magyarázta el, hogy milyen megszorítások lesznek ezek. Ágh nem tudhatta, hogy nemrég a saját főnöke, Orbán pártvezető mondta, hogy szeretné, ha a Fidesz-kormánynak nagyon jó kapcsolata lenne a Nemzetközi Valutaalappal.
Az átkosban, ha megjelent a Népszabad-ságban egy cikk egy MSZMP-tagról valamiféle kritikával, az olyan volt, mint egy bírósági ítélet. De ma? Amikor majdnem minden szélsőjobboldali lap azzal foglakozik, hogy kitaláljon valamiféle szenzációt, hazugságot, és ezek után erre hivatkozni egy parlamenti képviselőnek – egyszerűen megalázó.
Megszoktuk, hogy ha a Fidesz tiltakozik, és a Magyar Nemzet megírja, akkor valami nagyon bűzlik. Tudjuk, hogy a Fidesznek már rég nem számít a hitelesség. Jól emlékszünk arra – és ez nem lapértesülés, hanem tény –, hogy Orbán pártvezér 4,5 milliárd állami forintért szavaztatta le a néppel a 300 forintos egészségügyi hozzájárulást. És ez volt az igazi szégyen, de erről Ágh nem beszél, nem beszélhet.
Megszoktuk, hogy nálunk mindenki azt ír le, amit akar, természetesen olyan hangnemben, ami az adott médiára jellemző. A rengeteg hazugság alapján másnap tartott igen primitív sajtótájékoztatók életünk részei lettek. A Fidesz kapkod, érezni, hogy nagyon ideges, mert szeretne már végre ott lenni az édes hatalom közelében. Érzi, hogy valami nincs rendben a stratégiával, nincs program, és a hátuk mögött liheg a szélsőjobboldal, amire Orbánék nem nagyon számítottak.
A Fidesz nem képes megérteni, hogy a magyar emberek is olvasnak újságot, érdeklődnek a napi politikáról, és nagyon jól tudják, hogy Ágh parlamenti képviselő miről beszél. Csak egy bajunk van: ettől nem fogunk jobban élni.
Hommonai Kálmán, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!