A jobboldal gondoskodik mindennapi betevő gyűlölködéseinkről, benne az
antiszemita kijelentésekkel és a holokauszttagadással. Az normális
ember természetes reflexe – és jól felfogott érdeke – tiltakozni a
lehetséges „ismétlés” ellen, vagy – legalábbis – az ország-rontó
zűrzavar ellen.


Pántlikás kis hazánkban is szemünk előtt gyűjtik az erőt („szellemit” és fizikait), hogy a felfoghatatlant felfoghatóvá tegyék. Egy olyan közegben, amelyet Orbán és Vona kívánnak létrehozni ez (is) lehetséges. Milyen viszonyokat szeretnének? Lényegében a demokrácia felszámolását. Túloznék? Aligha! Tessék végigböngészni (ha bírják cérnával) a Vezér csak ez évi beszédfelolvasásait, és Vonáék programját, internetes szövegeiket és rögtön kiderül, mit akarnak. S az átlagosan művelt magyar is belátja, hogy a játék erre megy ki, megcsúfolva mindazt, ami igazán magyar és a haladással eljegyzett.
Összehangolt védekezésre és ellentámadásra van szüksége a progressziónak, minden lehetséges fórumon. S minden eszközt felhasználva. Benne a köztársaság erőszakszervezeteit is. El kell torlaszolni a nyilasokra hajazó „kis magyar pornográf” politika útját. Ugyanis, jó, ha tudjuk, az ellenfél azért is veszélyes, mert nincs lelkiismeret-furdalása, nincsenek sem lelki sem fizikai gátlásai. S nincsenek miértjei!
Egy SS-katona Auschwitzban – a fel- és a fel sem tett kérdésre – ezt mondta: „Itt nincsenek miértek!”. Orbánnál, Vonánál és a még „szélebben” lévőknél sincsenek kérdések. A lényeg egy: az echte magyar faj dominanciája (fölérendeltsége) érdekében az összes jobboldali erő összefog és kushadj magyar, pofa be! A német halálgyárakban sem voltak miértek. A germán faj uralkodása elől el kell takarítani az utat, a „tetveket” el kell taposni (zsidók, cigányok, homokosok, humanisták, demokraták stb). Nálunk sem lenne másként. Nálunk is tisztogatnának gátlástalanul.
Bethlen István gróf a Parlamentben – anno – a nyilasokhoz fordulva ezeket mondta: „Az urak (mintha egyetlen úr is lett volna közöttük) azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra”. Ehhez azért Márai Sándor hozzáfűzte: „A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” színbe öltöztetett képmutató, kapzsi jobboldal!”
A kapzsiság itt lebzsel körülöttünk ma is. A gátlástalanság itt mételyez. Veszélyeztetve az ölünkbe hullott szabadságunkat. Talán mégiscsak élni kellene ezzel a szabadsággal. Jól. S idejében!
Még egy „apróság”. Olvasom: az ellenfél „vérből és vasból” (á la nácizmus) akarja  felépíteni Magyarországot. Vérből és vasból. Ezek az emberek – többségükben – nem élték át sem a német, sem a magyar összeomlást 1945-ben. Fogalmuk sincs, milyen a háborús szenvedés. Nem átélhető, nem érzékelhető, ezért nem visszarettentő. Ezért – is – kellene azt kívánni nekik, amit Canetti: „Hitlernek most zsidóként kellene élnie tovább”. Majd megtudná, hogy hol lakik az úristen, s Auschwitz. A mai „jobbik magyaroknak” pedig ezt kívánhatjuk: Horthy és Szálasi is éljen tovább zsidóként. S kövessétek őket…
S még egy kívánság: Orbán Viktornak, Vona Gábornak kívánok elégedett nyugdíjas éveket, békés öregkort. Már 2010-től. Miért ilyen korán? Itt nincsenek miértek!
Hajdú Árpád, Debrecen

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!