Szép eredmény a „kutyálkodásban” – vagy hétszáz menhelyi négylábúnak lett gazdája a Pedigree Örökbefogadási Program kapcsán!

Eddig. „Egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”  – szól a kötelező olvasmányként is kedvenc könyvben, a pilótaként a II. világháborúban lelőtt francia író, Antoine de Saint-Exupéry által írt Kis hercegben a róka… – s minden bizonnyal így gondolják ezt a rácsok mögött gazdira ácsingózók is azzal a „vigyél haza, nagyon jó kiskutya leszek, apportírozok, nem túrom fel a kertedet, vigyázok a gyerekedre” nézéssel. Olyan állatbarát művészek álltak a program mellé, akik maguk is fogadtak már örökbe kutyát-cicát, s akik a felelős állattartásra akarják felhívni a figyelmet. jelenleg mintegy negyedmillió kutyus kóborolhat az országban… Nem véletlen, hogy ilyen szövegek keringenek a neten, az iwiw közösségi portálon: „A KVA-773 frsz. autó tulaja Hortobágy közelében kirakott egy spániel kutyust az autóból! Szegény szaladt a kocsi után, de hiába! Az elkövetőnek üzenjük, hogy előbb-utóbb körbeér ez az üzenet, és minden ismerősöd megtudja, hogy milyen aljasságot követtél el. Reméljük, az élet valahogy visszaadja...” Hegyi Barbara színésznő, az örökbefogadási program nagykövete maga is gyermekkorától kutyás, s társaival együtt szigorítaná az állattartásra és az állatvédelemre, az állatkínzásra vonatkozó törvényeket. Kiskutyája, Ribizli mellé kislánya és párja, Sztevanovity Zorán zenész most menhelyről egy nagyobbat szeretne… A Pedigree állattápgyártó cég még 2006-ban az USA-ban hirdette meg először mozgalmát, amelynek eddig négy kontinens sok országában lett eredménye.


G.M.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!