Szávay Ágnes bejutott a döntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, GDF
Suez Grand Prix Budapest elnevezésű salakpályás női tenisztornán,
miután szombaton, a legjobb négy között két játszmában nyert az ukrán
Aljona Bondarenko ellen.
A mérkőzés kereken egy órán át tartott.
A húszesztendős magyar játékos egészen kiválóan teniszezett ezen a napon. Már a meccs elején szinte letörölte a pályáról ukrán riválisát és gyakorlatilag percek alatt behozhatatlan előnyhöz jutott (5:0). Bondarenko mindent megpróbált, igyekezett csökkenteni a hátrányt, de a mindössze 28 perces szettben csupán a szépítésre futotta az erejéből.
A második, egyben utolsó felvonásban Szávay ott folytatta, ahol az előző játszmában abbahagyta: rendkívül pontosan és nagyon keményen játszott az alapvonalon és ha a rivális „lerövidült”, nem ismert kegyelmet. Szinte rá sem lehetett ismerni az idén olykor csetlő-botló, kettős hibákat ütő magyar játékosra. Szinte teljesen megtelt a centerpálya, amelyet vasárnap minden idők egyik legkiválóbb magyar teniszezőjéről, Asbóth Józsefről neveznek el, s a közönség hatalmas biztatásban részesítette a magyart. Szávay meghálálta a buzdítást, rövid idő alatt 4:0-ra elhúzott és csak az volt a kérdés, az ukrán kihúzza-e, hogy legalább egyórás legyen a meccs. Sikerült neki, hiszen kerek hatvan perc alatt mehetett kezet fogni, ám ez legyen a legnagyobb baj.
Szávay a vasárnapi döntőben a Patty Schnyder (svájci, 1.)–Edina Gallovits (román) összecsapás győztesével találkozik.
Eredmény:
egyes, elődöntő:
Szávay Ágnes (4.)–A. Bondarenko (ukrán, 6.) 6:1, 6:2.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!