Európában új korszak kezdődött, amely jobboldali lesz – jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, aki szerint a mai jobboldalnak tanulnia kell a „csúfosan vereséget szenvedett” baloldal drámájából. MTI-tudósítás szerint a Fidesz elnöke a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján népes közönség előtt kifejtette: egy politikai és gazdasági mítosz uralmának a korszaka ért most véget.
A „mindent piacosítani” politikájának elvét vallók azt mondták: a piac szent, morális és önszabályozó, aki pedig ebben kételkedik, az eretnek, maradi és szélsőséges – hangoztatta a szónok. Kiderült, hogy ez a nagy varázslat globálisan „befuccsolt”. Kiderült – tette hozzá –, hogy a piac nem tévedhetetlen, sőt, megtéveszthető, félrevezethető és védtelen az emberi mohósággal szemben. Most pedig a bajba jutott globális gazdasági elitet az államnak kell kihúznia ebből azon a pénzen, amelyet mindannyian adó formájában befizetünk.
Orbán úgy vélte: a jobboldalnak tanulnia kell a baloldal drámájából.
Az európai baloldal mintegy száz évvel ezelőtt azt a fontos célt tűzte maga elé, hogy a tőkével nem rendelkező embereket is megillessék az emberi, szociális jogok, a gyógyuláshoz, a tanuláshoz és a védett munkafeltételekhez való jogok. Felidézte: a polgári demokráciák negyven-ötven évvel ezelőtt szinte általánosan befogadták ezeket a baloldali indíttatású eszméket a saját rendszereikbe. Ezért a baloldal egy-két évtizeddel ezelőtt ideológiai űrbe került, meghasonlott, identitásválságba került, a baloldaliság pedig céltalanná vált – hangoztatta a szónok. Szerinte ezzel párhuzamosan kialakult egy gazdasági baloldali elit, az olyan előjogokat kezdett követelni magának, amelyekkel szemben valamikor a baloldali mozgalmat létrehozták.
A baloldal több mint egy évtizeddel ezelőtt megpróbálta megújítani önmagát – folytatta fejtegetését a politikus –, ennek szellemében megpróbált mesterségesen felépíteni egy ellenségképet, vagyis a baloldal minden riválisát válogatás nélkül antiszemitának, nacionalistának, kirekesztőnek és szélsőségesnek bélyegzett. Azzal is meg akarta újítani magát – mondta Orbán –, hogy saját baloldali elitje pénzügyi érdekeit
„beleerőszakolta a baloldaliságba”. Ebből lett a modern baloldal, amely most bukott meg csúfosan – mondta Orbán. A neoliberalizmus formájában megújult baloldal ma már azokat az értékeket és alapvető jogokat veszélyezteti, amelyeket éppen ő maga harcolt ki és emelt be valamikor az európai politikába – hangsúlyozta a szónok. Hozzátette, hogy a magyar baloldalt is felvásárolta egy neoliberális tőkés csoport, amely mindent elvett a magyarok közösségétől.
Szavai szerint Magyarországon ennek a politikának a kudarca hatalmi, politikai és gazdasági válságot idézett elő. Ehhez hozzáadódott a nemzetközi válság, mindez együttesen nyomasztja a társadalmat. Ennek egyik következménye a kétféle szélsőséges politika – a szélsőséges liberális baloldal és a szélsőséges jobboldal – megjelenése Magyarországon – mondta. Egymásból élnek, egyik a másiknak következménye – fűzte hozzá. Ezekkel a szélsőségekkel szemben csak a kiegyensúlyozott, sikeres, eredményeket hozó polgári kormányzás lehet az alternatíva – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Traian Basescu román államfő is a zárónapon tartott előadást, megosztva a pódiumot Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. A romániai rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt az országban viszszafordíthatatlanná vált a demokratizálódási folyamat, de ez a demokratikus rendszer még törékeny – mondta Basescu.
Ahhoz, hogy Románia versenyképes legyen, intézményi megújulásra van szüksége, ennek része lenne az alkotmányreform, amelynek az autonómia megvalósulásához kell majd elvezetnie. Ennél a mondatnál a főleg székelyföldiekből álló hallgatóság megtapsolta az államfőt. A mondat másik felének elhangzásakor azonban hangos hurrogásokkal illették őt, mivel leszögezte: az autonómia minden közösséget egyformán megillet, legyen szó Székelyudvarhelyről vagy más romániai
helységről, mint Tulcea vagy Caracal. Magyarázatképpen kifejtette: számos területen a központi kormány szerepét csökkenteni kell, a döntéseket helyi szintre kell leadni, például az iskolai oktatásban vagy a kórházak kezelésé-
ben. A hallgatóság még hangosabb elégedetlenséggel fogadta azt a kijelentését, amellyel emlékeztetett a román alkotmány első cikkelyére: „Románia egységes, szuverén nemzetállam”. Ezt a mondatot éles füttykoncert közepette többször megismételte. Felhívta a figyelmet, hogy a válságból csak az emberek közötti szolidaritás révén lehet kilábalni. Nehéz megérteni azokat – mondta –, akik ezekben a nehéz időkben a nemzet szolidaritását ássák alá.
A közönség heves reagálásával szemben a moderátorként szereplő Németh Zsolt felhívta a figyelmet a párbeszéd fontosságára. Orbán megállapította: Basescu korábbi pártja és a Fidesz egy politikai közösséghez – az Európai Néppárthoz – tartozik az Európai Unión belül s ez az időnként fellépő konfliktusok ellenére Magyarország számára értékes együttműködési lehetőség. „Mi a Fideszben alig várjuk azt a pillanatot, amikor közösen viselhetjük a felelősséget a román–magyar kapcsolatrendszerért” – mondta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!