Háromszáz év óta most először keresi fel spanyol kormánytag a Madrid
által visszakövetelt Gibraltár brit koronagyarmatot. Miguel Angel
Moratinos spanyol külügyminiszter kedden háromoldalú találkozón vesz
részt Gibraltárban David Milibanddal, brit hivatali kollégájával és
Peter Caurana gibraltári kormányfővel.

A szombati sajtóértesülések szerint a találkozón az együttműködés elmélyítéséről lesz szó Spanyolország és Gibraltár között.
  A 6,5 négyzetkilométeres kiterjedésű koronagyarmat az Ibériai-félsziget déli csücskén évszázadok óta vita tárgyát képezi Spanyolország és Nagy-Britannia között. 2006-ban Madrid és London történelmi jelentőségűnek minősített egyezményt kötött, amelyben számos könnyítést irányoztak elő Gibraltár számára, így például gyorsított határellenőrzést, a telefonvonalak kiépítését, valamint a gibraltári repülőtér közös használatát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!