A budapesti – erzsébetvárosi – régi zsidónegyed
lerobbantságában-kopottságában is sok turistát vonz, aligha véletlen,
hogy szóba került az UNESCO Világörökség-találkozón is, hogy jobban
kellene rá vigyázni, megőrizve a jövőnek – írtuk múlt vasárnap, annak
kapcsán, hogy július 14-re, keddre a Fővárosi Bíróságon ki volt tűzve
tárgyalásra egy bontásos ügy.
A pereskedés most egyetlen, bontásra kijelölt régi ház megmentése érdekében folyik. Folyna – mert a tárgyalást a bíró betegsége miatt elhalasztották. A Nagydiófa utca 8. sz. alatti 150 éves, a XIX. század hangulatát őrző, egyemeletes kis házról van szó. Az a kérdés: világörökségi területen lebonthatja-e az új tulajdonosa azért, hogy a helyére egy hétemeletes tömböt húzzon fel.
A megjelent cikkre reagálni kívánt a VII. kerület Erzsébetváros alpolgármestere, Gergely József. A VH-nak elmondta: bár az ügyben nem érintettek, mert a lebontani kívánt épület régóta magántulajdonban van, s a perlők, a Nagydiófa utca 5. és 9. lakói az elvi építési engedélyt támadták meg, zavarja azért az általánosítás. Mert ugyan építési engedélyeket a kerület ad ki, ám a Károly körút-Dohány utca-Király utca közötti területen, a régi pesti zsidónegyedben az építési engedélyt kérelmezők szakhatósága a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, amelynek véleményét és tevékenységét – mint Gergely József közölte, értékelik annyira, hogy azt döntéseikhez alapul maguk is elfogadják. Az alpolgármester elmondta azt is: nem szeretne a lakókkal számháborúba belemenni, de szó sincs arról, hogy negyven régi műemlék jellegű épület tűnt volna el Belső-Erzsébetvárosból, a lebontott épületek száma nem haladja meg a 25-öt.
A lakók feltételezése szerint amúgy – mint a bírósági eljárás kezdetén megfogalmazták – felelősség terheli a monstrum beruházásoknak zöld utat engedő Regionális Közigazgatási, azaz most már Államigazgatási Hivatalt, a fővárosi önkormányzatot, a Gergely József által is szakhatóságként említett Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, sőt magát a kulturális szaktárcát is, mert szerintük mintha „szándékosan szembemennének az UNESCO Világörökség Egyezmény szabályaival”…
G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!