A nagyarányú Fidesz-győzelem és a Jobbik előretörése olyan folyamat
állomása, amelynek végeredménye nagyban elősegíti az ország
weimarizálódását, instabilitását. A baloldal választási vereségét
alapvetően két tényező idézte elő. A Fidesz gátlástalan, hataloméhes,
az ország érdekeit semmibe vevő kommunikációja, és az MSZP politikusai
egy részének egzisztenciális félelme és gazdasági ismeretei-nek hiánya.
A rendszerváltáskor, az intellektuális fölénnyel rendelkező, de a gazdasághoz nem értő Antal József került a kapitányi hídra. Heterogén, tisztességesnek nem mondható közegben kellett az ország hajóját, eddigi gazdasági partnereink összeomló gazdasága mellett kormányozni. Megkezdődött az ország stratégiai vagyonának fillérekért történő eladása, olyanok számára, akik a közvetítők tevékenységét honorálták. Az Antal-kormány követte el először azt a bűnt, hogy nem világosította fel az országot a szükséges változások megtételéről. A régi tulajdonviszonyok visszaállításának következményeként a húzó ágazatnak számító, addig jól teljesítő mezőgazdaságunk az élvonalból sereghajtóvá vált, miközben adósságállományunk tetemesen megnövekedett.
A Horn-kormány nagy nehezen, a Békési László vezetésével kidolgozott reformfolyamatokat, Bokros Lajos vezényletével elindította, amelynek meg is lett az eredménye, mert egy év alatt sikerült stabilizálni az ország helyzetét. A Fidesz-kormányzás alatt semmi érdemleges nem történt. A koronaúsztatás és ehhez hasonló események léptek elő főszereplővé. Orbán Viktor semmit sem tett, a reformok megindítása helyett beleült Kádár és Bokros örökségébe, és az őt támogató középrétegnek osztogatott, a következő választásokon való támogatás reményében.
Dacára Medgyessy Péter közgazdasági végzettségének, ő sem indított el reformfolyamatokat, hanem egy olyan túlmértezett osztogatásba kezdett, amelynek szintén nem volt meg a gazdasági fedezete. A bajt még tetézte, hogy a keleti területek talpra állítása miatt legfontosabb gazdasági partnerünk, Németország gazdasága is gyengélkedett, és így export- lehetőségeink beszűkültek.
Egy államférfi attól államférfi, hogy felül tud emelkedni a közvélekedésen, és népének érdekét szolgáló döntéseket hoz. A rendszerváltás után ezt két politikus tette meg: Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc, amikor a 2006-os győzelem után, Őszödön szembesítette az MSZP-t a magyar politika, és benne a saját hazugságaival, és szenvedélyes beszéddel próbálta bizonyítani, hogy a jelenlegi út válsághoz vezet. A beszédet máig ismeretlenek. Ráadásul jött a világgazdasági válság, amely tetézte bajainkat, mivel felkészületlenül érte az országot. Pedig a Gyurcsány-kormány komoly eredményt tudott felmutatni. Először csökkent a költségvetési hiány az EU-ban elfogadott mértékre. Reformok sorát indították el, amelynek nagy részét Orbán Viktor hataloméhsége miatt ellehetetlenítette.
Ha összegezni kell az elmúlt húsz év teljesítményét, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy politikusainknak köszönhetően, sikerült száz évvel visszaforgatni a történelem kerekét, mert a múlt század elején volt ehhez hasonló állapot.
Az MSZP akkor tette meg az első lépést a mostani bukás felé, amikor az őszödi beszéd után nem állt egységesen a miniszterelnök mögé, és nem épített fel egy olyan kommunikációs stratégiát, amely a Fidesz semmitmondását hatástalanítani tudta volna. Ugyanazt csinálta az MSZP Gyurcsány Ferenccel, mint 1998-ban Horn Gyulával. Mindkét esetben bűnbaknak kiáltotta ki azt, aki a poshadt állóvízből szerette volna kivezetni az országot. A tanulság mindebből, hogy a baloldalt újra kell építeni. Át kell alakítani a párt szervezetét, kommunikációját és vezetését. Ezek teremthetnek alapot a további eredményes szerepléshez. Ha ez nem történik meg, akkor a baloldal elveszíti történelmi szerepét, és nem lesz többé tényezője a magyar politikai életnek. Ezért a baloldalért senki nem fog könnyeket hullatni.
A folyamat következő állomása az lesz, hogy a Fidesz megnyeri a parlamenti választást, majd két évig arra fog hivatkozni, hogy a szocialisták és az üzletemberek mindent elrontottak és elloptak, ezért ilyen a helyzet. Közben útjára fog indulni a gyűlölet és a bosszú hadjárata, amely egy darabig kielégíti majd az embereket. Amikor tudatosul a fejekben, hogy a Fidesz sem tud mást csinálni, mint amit a Gyurcsány- vagy a Bajnai-kormány tett, nagyot fog bukni a „nemzet spirituális vezetője”. A baj csak az, hogy a felsoroltak miatt, még az unokáink sem élhetnek úgy, mint az EU többi polgára.
Dr. Spáth Tivadar, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!