Végh Ferenc, az RTL Klub MeneTrend című magazinjának
szerkesztő-műsorvezetője régóta felnéz a híradós személyiségekre, és –
noha ő maga sosem vágyott arra a pályára – elismeri munkájuk
komolyságát, újságírói, oknyomozó feladataikat.
„Hamar beláttam, hogy a belpolitikai csatározások engem nem mozgatnak, inkább a külpolitikai újságírás érdekelne, itt is inkább azok a munkák, amelyek során utazni lehet. Dolgoztam bulvárműsorban is, mikor egy nyárra leálltunk a MeneTrend forgatásaival. Volt bennem némi elitista viszolygás a bulvárral, a popkultúrával szemben, mégis fontos tapasztalatokat köszönhetek a műfajnak” – mondta.
„Nem tudnám magam elképzelni mű-sorvezetőként, egy stúdióban ülve. Nem a szőlő savanyú, de MeneTrend talán kicsit kilóg a sorból: nem bulvár,
de nyilvánvalóan tudományos igényességű sem lehet. Azt hiszem, hogy a médiában csak a legvakmerőbbek dolgoznak „B” terv nélkül és én nem tartozom közéjük. A tévés szakmán kívül is gondolkozom, ami a jövőmet
illeti: most újra egyetemre fogok járni, pszichológia szakra, de imádok fotózni is” – tette hozzá a műsorvezető, akinek kedvenc európai úti célja
Spanyolország. „Egyértelmű aranyérmes a sokszínű kultúra, a haladó gondolkodású társadalom és a gyönyörű idő miatt. Európán kívül pedig Latin-Amerika-őrült és -csodáló vagyok. A nyelv, a temperamentum Argentínában és Brazíliában barátságossággal, újvilági nyitottsággal párosul. Nem a szép tájak, vagy a híres-neves látnivalók miatt kedvelek egy-egy országot. A barátaimnak is azt szoktam tanácsolni, hogy próbáljanak meg elvegyülni a helyiek közt, velük enni, szórakozni, beleképzelni kicsit magukat az ott élők mindennapjaiba, mert az útikönyvek nem hoznak elég közel a lakosokhoz” - magyarázta.
Kisiskolás korában orvos szeretett volna lenni, később a természetismeret és a biológia érdekelte. „Gimnáziumban a különlegesen jó magyarórák miatt a humán tárgyak elvonták a figyelmem a természettudományoktól, sőt, a Bölcsészkarra jelentkeztem az érettségim évében. Két szemeszter után hagytam ott a magyar szakot; mégsem akartam tanár lenni... Ráadásul hiába szerettem olvasni, öt éven keresztül nem bírtam volna a kötelező szövegeket. Egy nagyobb utazási irodánál kezdtem el dolgozni, ahol csupa fiatal vett körül. Tizenkilenc éves koromtól kezdve természetessé vált, hogy utazom. Csodálatos helyekre jutottunk el a világban, azelőtt nem volt lehetőségem még csak repülőre ülni sem. Levelezőn tanultam kommunikáció szakon, itt már konkrétan megfogalmazódott bennem, hogy a lehető legjobb munka az lenne számomra, ha egy utazós műsort vezethetnék a tévében. Gyakran néztem ismeretterjesztő csatornák világjáró műsorait, azt hiszem, a legmerészebb, általam elképzelt kombinációban főztem is leendő utazós műsoromban. Végül ez utóbbi kimaradt, de igazán nem panaszkodhatom, hiszen annál többet szoktam enni a MeneTrendben!” – nevetett. „Nem szeretnék álszentnek tűnni, de sosem volt olyan exhibicionista vágyam, hogy megmutassam magam a tévében. Amikor egészen véletlenül eljutott hozzám a lehetőség, őrületesen mély vízbe kerültem. Volt némi gyakorlati tapasztalatom a szerkesztő-asszisztensi munkában, de hiányzott a képernyős múltam. Komolyan féltem, sőt, az első pár évben szorongtam a kamera előtt. Állandó operatőrünkkel később a közös évek alatt kialakult egy olyan közvetlen munkakapcsolat, mely sokat segített gátlásaim leomlásában. Ma már kényelmesen érzem magam a kamera előtt és nem fogom a fejem, ha visszanézem az adást...”
Végh Ferencet arról is kérdeztem, vannak-e árnyoldalai az álomba illő munkának. „Ha az ember egy ilyen fantasztikus állás mellett elkezd panaszkodni, az nagyon visszatetsző. Ugyanakkor nyilvánvalóan meg lehet csömörleni, talán még az utazásoktól is. Havonta általában két hetet töltök külföldön, de a mostani nyári torlódásban, rohanásban örülök, ha valaki megöntözi a növényeimet. Szívesen töltenék itthon egy kicsit több időt” – mondta. „A MeneTrend történetének egyik legszínesebb útján, Peruban az is eszembe jutott, milyen jó lenne a barátaimmal, vagy a szerelmemmel ott nyaralni. Ez persze nem azt jelenti, hogy operatőr kollégámmal egymás idegeire megyünk, szerintem ő is hasonlóan gondolkozik” – viccelt az RTL Klub műsorvezetője, aki ma legszívesebben Ausztráliába látogatna. „Úgy tűnik, talán hamarosan lesz is rá lehetőségünk. Kíváncsi vagyok, hogyan kombinálják a városi életet az állandó strandolással, szívesen belekukkantanék ebbe a vonzó életstílusba. Japánba is szeretnék egyszer eljutni, különösen a gasztronómiai élmények miatt. Persze nem úgy választunk úti célt, hogy rábökünk egy pörgő földgömbre. Főszponzorunk lehetőségeihez és kapcsolataihoz mérten kell kitalálnunk, hová induljunk legközelebb. De azt is örömmel vesszük, amikor különböző országok turisztikai hivatalai támogatják a műsort, akár a programszervezésben, akár az elszállásolásban.” A műsorvezető a MeneTrenddel jelenleg Erdélybe tervez látogatást, majd sorban a többi, határon túli magyarlakta területre kalauzolja el a nézőket.
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!