Régi mondás és talán egy kicsit közhely is, hogy egy csapatot úgy kell
felépíteni, először is végy egy jó kapust. Nos, a magyar
kézilabda-válogatott rendelkezik egy ilyen emberrel Fazekas Nándor
személyében, aki az elmúlt napokban a Szlovákia elleni selejtezőn olyan
bravúrokat mutatott be, hogy még az ellenfél is megtapsolta. Fazekas
jelenleg újra a veszprémiek játékosa lett, ötéves németországi kitérő
után, 2012-ig kötött szerződést az MKB Veszprém csapatával.
Miként lett kézilabdás?
– Általános iskolám labdarúgás- és kézilabdaszakos volt, ám nagyobb értéke volt a kézilabdának. Kicsit „kinőttem” a saját korosztályomat, jóval magasabb voltam, mint az osztálytársaim, ezért átlövőt játszatott velem az edzőm.
Egy támadóból miként lesz kapus?
– Egy véletlennek köszönhetően, ugyanis tartalékkapusunk nem jött el az egyik meccsünkre, és testnevelő tanárom akkor azt mondta, olyan szép nagy darab gyerek vagy, állj be a kapuba, nehéz lesz melletted átlőni a labdát. Így utólag el kell, hogy mondjam, jó szeme volt tanáromnak, mert hamar ráéreztem ennek a posztnak a szépségére, és végleg háló előtt maradtam.
Mikor lett igazolt játékos?
– Úgy 11-12 éves koromban Lajosmizsén lettem először igazolt kézilabdás.
Innen hogyan vezetett tovább az útja?
– 18 évesen kerültem Veszprémbe, de akkor több kapus is volt előttem, így aztán kölcsönadtak Dunaújvárosba, ahol megismerkedhettem az NB II-es bajnoki légkörrel, majd egy év után visszatértem Veszprémbe.
A Fotexnél hamar kiderült, hogy fantasztikus reflexei vannak, de mégsem tudott gyökeret verni mint első számú kapus, hiszen a világ akkor talán legjobb portásának tartott Sterbik Árpádot igazolták le déli szomszédainktól. Milyen érzés volt a tartalékok kenyerét enni?
– Árpi valóban csodálatos képességű játékos, de én nem úgy fogtam fel, hogy ez egy hátrány, hanem ha ötperceket vagy tízperceket kaptam is csak, az alatt is a maximumot próbáltam nyújtani. De egy idő után úgy éreztem, hogy lépnem kell, mert a kevés lehetőség miatt hátrányba kerülhettem volna, akár a válogatottnál is.
Ezek után vett vándorbotot a kezébe?
– Igen, öt évvel ezelőtt Németországba hívtak, először a Lübbeckébe, majd ezt követően előbbre léptem mert az egyik legismertebb német kézilabdacsapat keresett meg, és a Gummersbachhoz kerültem. Azt óriási dolognak tartom, hogy úgy búcsúztam el tőlük idén, hogy megnyertük az IHF Kupát.
Aki csak egy kicsit is jártas a kézilabdában, az tudja, hogy a német bajnokság az egyik legszínvonalasabb egész Európában, és talán a világon is.
– Nem az egyik, hanem az, mert 18 csapat szerepel az első osztályban, és ha hiszik, ha nem, a színvonal olyan, az elsőt akár az utolsó is le tudja győzni. Egyébként a francia és a spanyol bajnokság is igen magas színvonalú, de ezt vallom, hogy a németet nem éri el, mert mind a két országban akadnak kiemelkedő együttesek, de ha az összmezőnyt vesszük alapul, akkor a német a legjobb.
A válogatott egyik legbiztosabb alapembere, hányszor szerepelt eddig a nemzeti csapatban?
– Nagyon nagy dolognak tartom, hogy tagja lehetek a magyar együttesnek, de pontos statisztikát nem tudok mondani, mert korábban volt olyan, hogy pár percet kaptam, és ez nálam valahogy nem rögződött, de abban biztos vagyok, hogy 170 körül lehet az a meccsszám, amelyet a címeres mezben töltöttem eddig.
A kapusposzt nem egy életbiztosítás, hiszen csak pár méterről záporoznak a lövések. Gondolom egy-egy találkozó után a teste úgy néz ki, mint egy térkép.
– Ha hiszi, ha nem, ehhez is hozzá lehet szokni, eleinte bizony fájdalmas volt, hogy a 100-120 km-es órákénti sebességgel jövő labdákba kellett belevetődni, mára már a szervezetem, azaz a testem hozzászokott ezekhez a lövésekhez, és ezek erejéhez, ha hiszi, ha nem, ma már úgy érzem, mintha egy pingpong vagy egy teniszlabdával találnának el.
Mi a cél ennyi idő után, egy sokszoros válogatott előtt?
– Először is, hogy egy nagyszerű csapatban játsszon, mint a Veszprém, ahol rengeteg barátom van, és hogy jól szerepeljünk a nemzetközi színtéren, hogy sikerüljön újra kivívni az olimpián való részvétel jogát.
És ha éppen nincs a pályán, akkor mivel tölti ki legszívesebben az idejét?
– Az, hogy a családomal legyek, a feleségemmel aki biztosítja számomra azt a hátteret amely lehetővé teszi számomra a nyugodt sportolást, s nem utolsósorban az hogy két fiammal minél többet tudjak foglalkozni.
Vonzza a srácokat a labda, és azt inkább kézzel vagy lábbal terelgetik?
– Egyik gyerekem három-, a másik hatéves, és talán az én példám alapján, inkább kézzel kezelik a labdát, és mind a ketten azt mondják, hogy kézilabdázók szeretnének lenni.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!