Ma reggel 6 órakor országszerte kinyitják a 10 ezer 951 szavazókört, ahol este 7 óráig adhatja le voksait az előzetes adatok szerint 8 millió  56 ezernyi magyar választópolgár. Az amerikai földrészen szombaton megkezdődött a szavazás. Az Országos Választási Iroda szerint este kilenc óra körül megismerhetjük a referendum előzetes, nem hivatalos végeredményét.

A Fidesz által kezdeményezett referendumon három eltérő színű szavazólapon voksolhatnak a népszavazás résztvevői: a zöld színűn a vizitdíjra, a lilán a kórházi napidíjra, a fehéren pedig a felsőoktatási tandíjra tehetnek x vagy + jelet a döntésüknek megfelelő válasz alatti körbe.

A választási irodákban a csaknem 11 ezer jegyzőkönyvvezető mellett még 14 ezernyi köztisztviselő és közalkalmazott vesz részt a munkában. A szavazatszámláló bizottságok tevékenységében mintegy 33 ezren az önkormányzatok képviselő-testületei által választott tagként,  míg csaknem 18,5 ezren a pártok delegáltjaiként vesznek részt.

 A szavazatszámláló bizottságok már reggel 7-től kétóránként jelentik a részvételi adatokat, s ezeket az Országos Választási Iroda honlapján kétóránként frissítve 17 óra 30 percig közzé is teszik. A lepecsételt urnák felnyitása után, este 7 órától elkezdik a szavazatok összesítését, s az Országos Választási Iroda várakozásai szerint már este 9 óra körül magas feldolgozottsági arány alapján ismertek lesznek a referendum végeredményének előzetes, még csupán „nem hivatalos” tájékoztató jellegű adatai. 

 

A végleges adatokat csak azután teszik majd közzé, hogy a külföldön szavazó 3275 magyar választópolgár voksait tartalmazó urnákat hazaszállították. Ezeket előreláthatólag csütörtökön bontják ki az Országos Választási Bizottság ülésén, és ekkor számolják össze az összes leadott szavazatot – ennek alapján állapítják meg a végleges számszerű eredményt.

 

 

A népszavazásra az Országgyűlés összesen 4470 millió forintot, vagyis nem egészen ötmilliárd forintot biztosított. Dologi kiadásokra (például névjegyzék elkészítése, pártsemleges lakossági tájékoztatás, szavazóhelyiségek biztosítása, felszerelése, oktatás, külképviseleti szavazás stb.) 2947 millió Ft-ot költöttek, a többit személyi kiadásokra – a szavazatszámláló bizottságok és a jegyzőkönyvvezetők díjazására, a külképviseleti szavazással kapcsolatos személyi kiadásokra, valamint az egyéb választási szervek tagjainak díjazására – fordították, ez összesen 1523 millió Ft.

 

Kampánycsend lépett életbe tegnap éjféltől az ország egész területén a vasárnapi népszavazás miatt; a korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra is érvényes. A népszavazásra is érvényes választási eljárási törvény értelmében a kampánycsend a szavazóhelyiségek bezárásáig tart.

 

A törvény úgy rendelkezik, hogy „a kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása”. 

 

A kampánycsend megsértésének számít egyebek mellett a választópolgárok számára ingyenesen juttatott szolgáltatás, a szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása, pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok osztogatása vagy plakát elhelyezése. Az újságstandon már pénteken kint lévő újságot a kampánycsend idejére nem kell beszedni, ugyanakkor az elektronikus hírközlőkön a befolyásolásra alkalmas adattartalmat már nem szabad frissíteni.

 

Mint az MTI jelentette, az amerikai földrészen közép-európai idő szerint szombat délben megkezdődött a magyarországi ügydöntő népszavazás. A népszavazásra az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt a magyarországi szavazást megelőző napon, március 8-án, szombaton, helyi idő szerint 06.00 és 19.00 óra között kerül sor.

 

Szavazni lehetett abban a hét országban, ahol magyar nagykövetség, illetve főkonzulátus működik: az Amerikai Egyesült Államokban, Argentínában, Brazíliában, Chilében, Kanadában, Kubában és Mexikóban. Az Egyesült Államokban négy városban, a washingtoni nagykövetségen, továbbá a New York-i, a Los Angeles-i

és a chicagói főkonzulátuson lehetett szavazni, Kanadában az ottawai és a torontói magyar külképviseleten nyíltak meg a szavazóhelyiségek. A földrészen a legtöbben, 80-an New Yorkban szavazhattak, a legkisebb a névjegyzék Argentína fővárosában, Buenos Airesben és a brazil fővárosban, Brazíliavárosban, mindkét helyen 1-1 fő kívánt szavazni. Minden földrészt beleértve összesen 3275-en kérték, hogy Magyarország valamelyik nagykövetségén vagy főkonzulátusán szavazhassanak. A legtöbben, 429-en a londoni névjegyzékben szerepelnek. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!