A közoktatás tartalmi megújítására, kompetenciaalapú oktatásra 2010-ig összesen 37 milliárd forintot fordítana az oktatási tárca uniós forrásokból az Új Tudás, Új Iskola program keretében – közölte Hiller István szakminiszter egy sajtóbeszélgetésen. E célra szeptembertől 10 milliárd, jövőre 15 milliárd, 2010-ben pedig 17 milliárd forintra lehet pályázni.

A miniszter ennek kapcsán kiemelt feladatként jelölte meg az alapkészségek megerősítését, hogy a diákok jól megtanuljanak írni, olvasni és értsék az elolvasott szöveget.

Kiemelt szerepet szánnak az idegen nyelv oktatásának, ennek jegyében minden középiskolában alanyi jogon biztosítják az angol nyelv tanulását 2010-től. Alanyi jogon veheti igénybe minden tanuló minden középiskolában a nyelvi előkészítő évfolyamokat.

A tanártovábbképzés keretében a tanárok számára elérhetővé tesznek angolnyelv-tanfolyamokat, a nyelvvizsga megszervezéséhez adható támogatással ösztönzik a nyelvtanulást. Erre jövőre 360 millió forintot, a következő évben pedig 720 millió forint uniós forrást különítenek el.

A Szülő-Suli program a szülők idegennyelv-tudását kívánja fejleszteni, amire jövőre 750 millió, 2010-ben 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. MTI

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!