Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója, a Nagymező utcában most bemutatott Neoton-slágerekre épülő musical, a Szép nyári nap dramaturgja, a Szegedi Szabadtéri Színpadon augusztusban látható Elisabeth rendezője. Úgy gondolja, hogy a fontos társadalmi szerepben lévő nőkről szóló daraboknak most igen nagy kultuszuk van.



l A világ nagyvárosaiban, Londonban ugyanúgy, mint Prágában, a kőszínházak egy része nyáron is játszik. Budapesten ez mostanában kezdődött. Önt mi vitte rá, hogy premiert tartson a kánikulai napokban?

– A világban a színházba járás szokása egyre kevésbé függ attól, milyen évszak van. Sokan vannak nyáron Budapesten, és sok a turista is. Fontos, hogy akik idejönnek, láthassanak színházat. Mióta bevezették a légkondicionálást, már nem fulladnak meg a nézők nyáron a kőszínházakban.


l Musical-előadásaikat angolul, az operettprodukcióikat németül feliratozzák, ez mutatja, hogy külföldi nézőkre is számítanak.
– Számunkra ez evidencia. Az internetes jegyrendelésekből, és a pénztárforgalom elemzéséből is tudjuk, hogy abszolút számíthatunk külföldi nézőkre.
l Szintén a Böhm György–Korcsmáros György szerzőpárostól ment az Operettszínházban a Hotel Menthol, ami Fenyő Miklós dalaira épült. Őrült nagy siker volt, erőteljes kritikusi fanyalgással. Ha jól tudom, igazgatóvá való kinevezése után éppen ön volt az, aki levette a műsorról.
– Hát igen. Azt gondolom, hogy a Szép nyári nap más típusú darab. A szándék az volt, hogy egy új magyar musical készüljön, és ez sikerült is, ezért szerintem a Szép nyári nap nem hasonlít a Hotel Mentholra.
l A Hotel Menthol lényegében koncert volt, és a számokat valahogy egymáshoz fércelték.
– Igen, én sem tartottam igazán darabnak, de ez most egy új színdarab, amiben Neoton-slágerek jelennek meg. Méghozzá a dalokhoz nagyon illeszkedő szituációkkal és egy csomó musicales megoldással, összejátszódnak, visszatérnek számok, miközben ismert zenéket használunk.
l Ezúttal nem hatnak sziruposan, szentimentálisnak a Neoton- dalok, mintha át lennének hangszerelve.
– Valamennyire át vannak hangszerelve, de ennél fontosabb, hogy az előadásmódjuk musicales és színházi, szituációgazdagon adjuk elő őket, a hetvenes években, egy építőtáborban játszódó történetben. Óriási a siker, fiatalok és idősek egyaránt nagyon szeretik. Komoly családi beszélgetések is kialakulnak utána a korról és a világról.
l Ön rendezte eddig a legtöbb produkciót a Szegedi Szabadtéri Színpadon, ahol az Elisabeth magyarországi premierjét is tartották. Korábban viszont úgy volt, hogy a tavaly bemutatott Szentivánéji álom musicalváltozata lesz látható idén is. Miért alakult máshogy?
– Az Elisabethnek olyan fellángoló kultusza kezdődött, hogy úgy tűnt, most itt van az alkalom a nagy visszatérésre, ezért a Szentivánéji álom újrajátszását egy évvel elhalasztottuk.
l Miért lehet az Elisabethnek most komoly kultusza?
– A fontos társadalmi szerepben lévő nőkről szóló daraboknak, most igen nagy kultuszuk van.
l És ennek mi lehet az oka?
– Az, hogy ez olyan világ, amiben általában a férfiak a vezetők, de a közelmúltban rengeteg hölgy jelent meg a politika, a közélet, a kultúra színpadán. Bizonyítják, hogy vezetésre alkalmasak, és ez izgatja az embereket.
l Átrendezi a produkciót, vagy lényegében azt láthatjuk, mint annak idején?
– Nagyjából ugyanaz lesz látható, talán kicsit erőteljesebb színekkel, feszesebb tempóval, a kornak megfelelően. Az idei nyári öt előadással az Elisabeth csúcstartó, hiszen huszonkét előadást a szegedi Dóm téren még nem élt meg soha semmi.
l Mi lesz az Operettszínházban a legközelebbi bemutató?
– A Lévay–Kuncze szerzőpárostól a Rebeka, ami hatalmas sikerrel ment Bécsben, most készítik elő a Broadway-megjelenést. A Manderley ház asszonya című regényből, és a híres Hitchcock- filmből is ismert történetből készült a musical, ami illeszkedik abba a sorba, hogy irodalmi értékeken alapuló darabokat mutatunk be.
l Hosszú ideig operarendezőként tartották számon. Nem hiányzik ez a műfaj?
– Hiányzik, méghozzá annyira, hogy valószínűleg a következő szezonban rendezek operát is. 

Bóta Gábor 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!