Fernando Alonso indul az élről a Hungaroringen



A Hungaroringen az időmérő edzés második szakaszának utolsó perceiben balesetet szenvedett Felipe Massát mentőhelikopter szállította tegnap délután a budapesti Róbert Károly körúti Állami Egészségügyi Központ – a Honvéd Kórház – sürgősségi osztályára. Állapotát stabilizálták, lélegeztették – egy orvoscsoport azonnal megvizsgálta, s a CT-eredmények után úgy döntöttek, koponyaműtétet hajtanak végre a súlyos, életveszélyes sérüléssel küzdő brazil autóversenyzőn. Massa bal homlokcsonttörésein mintegy kétórás műtétet hajtottak végre, majd az intenzív osztályra szállították. A Vasárnapi Híreket Szilvásy István főigazgató személyesen tájékoztatta a pilóta állapotáról, valamint arról, hogy az Állami Egészségügyi Központ harmadik éve áll kapcsolatban a Hungaroringen rendezett

Formula–1 versenyek szervezőbizottságával, azóta ez az első komoly baleset, ami a hazai pályán történt.




A brazil versenyző 9 éves korában kezdte sportkarrierjét gokarttal, 2006 óta a Ferrari pilótája, eddig 11 versenyt nyert meg és 28-szor állhatott fel a dobogóra. Mint Szilvásy István elmondta, a műtét után közvetlenül még nem lehet biztos orvosi szakvéleményt mondani, állapota stabil, de csak napokkal később derül ki, hogy az életveszélyes sérülés és az operáció után az intenzív osztályon ápolt Felipe Massa állapota miképpen alakul. Massa és felesége novemberre várják első gyermeküket. (gm)
Húsz perc szünet
Az idei Magyar Nagydíjat beárnyékolja a súlyos baleset, amely a Ferrarit vezető brazil Felipe Massát érte, aki nagy sebességgel a gumifalba csapódott. A televíziós közvetítés visszaadta, hogy mi is történt a baleset előtt. Az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról levált alkatrész találta fejbe a közel 200 km-es sebességgel száguldó Massát.
Emiatt közel 20 percig állt az időmérő edzés, amelyet óriási meglepetésre az idén eddig gyengélkedő renault-os Fernando Alonso nyert meg, a vörös bikások – a Red-Bull-osok – előtt, azaz Vettelt és Webbert megelőzve.
Az élet írja a legizgalmasabb forgatókönyvet, mert a verseny előtt sokan azt találgatták, ki lesz a matador, azaz ki fogja lebökni a vörös bikásokat. Nos, egy igazi matador, egy spanyol, legalábbis az időmérő edzésen ezt megtette. A szakértők szerint magához kellett volna térnie a Brawn-csapatnak, az elmúlt két versenyen elszenvedett vereséget követően, ám ez nem következett be, olyannyira nem, hogy Barrichellónak még a harmadik kvalifikációba sem sikerült bejutnia, és Button sem villogott, már ami a rajtpozíció jó helyezését illeti. Ennyit elöljáróban.
Akkor most kanyarodjunk vissza, hogy mi is történt szombaton délelőtt, illetve kora délután a Hungaroringen. A szabadedzéseken úgy tűnt, hogy felébredt Csipkerózsika-álmából a McLaren, azaz ezúttal olyan kocsit tudott két versenyzője alá tenni, amely felvette a versenyt az eddig kiválóan szereplő csapatokkal, vagyis Hamilton és Kovalainen is jól autózott a szabad tréningen. Az időmérőn azonban besoroltak oda, igaz, egy kicsit előbbre, ahol jelenleg a helyük van, és mind a két pilótájuk ott van a legjobb tíz között. Nagyon jól ment a Williams Toyota, hiszen mind Rosberg, mind Nakadzsima is megtalálható a tíz között, ahova bejutott még Button, Räikkönnen és a balesetet szenvedett Massa is. Ám az első két sorban ott van Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Mark Webber és meglepetésre a negyedik helyen, Lewis Hamilton.

Glock azért reménykedik

Az elmúlt időszakban a mi pályánkon mindig jól szerepeltek a Toyota versenyzői, Timo Glock, illetve Jarno Trulli. Most nem tudni, hogy miért, de valahogy nem feküdt egyik versenyzőnek sem a pálya, de leginkább a csapat nem tudott olyan autót alájuk tenni, amely megfelelő lett volna, így aztán egyiküknek sem sikerült a tíz közé kerülnie. 
Néhány szót tudtunk váltani a kiváló német pilótával, Timo Glockkal, aki elmondta, hogy a legkedvesebb pályái közé tartozik a Hungaroring, hiszen életében először tavaly a mogyoródi pályán sikerült dobogóra állnia, mikor is második lett. Majd arról kérdeztük, miként került kapcsolatba a benzingőzös világgal.
– Nagyon fiatalon édesapámtól kaptam egy motorbiciklit, majd később elkezdtem motokrosszozni, és 14 éves koromban ültem először gokartba, amelynek köszönhetően megtanultam az autózás alapelemeit, mert a gokart a legjobb tanuló járgány egy későbbi autóversenyző számára, hiszen itt a pillanatok tört része alatt kell egyszerre sok mindent csinálni, és sok mindenre figyelni.
Mikor indult életében először igazi autóversenyen?
– 18 éves koromban kaptam meg a lehetőséget egy BMW formaautóval, és több szériát végigjárva, jutottam el a Forma–1-ig. Itt kell kiemelnem, mindent a családomnak, édesapámnak köszönhetek, mert nem voltunk gazdagok, sőt jómódúak sem, szinten mindent feláldoztak azért, hogy az én álmom teljesüljön, hogy Forma–1-es versenyző lehessek.
Sokan a Hungaroringet egy nagy gokartpályának tarják. Tudja itt hasznosítani azt, amit a miniautóval megtanult?
– Ma is rengeteget gokartozom, és valóban van kis hasonlóság egy gokart- pálya és a Hungaroring között, mert ha az embert elkapja a ritmust, akkor nagyszerűen lehet menni a magyar pályán.
Mi a cél a Toyota előtt?
– Annak dacára, hogy most nem sikerült, úgy ahogy vártuk, a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy idén sikerüljön futamot nyernünk, vagy Jarnónak vagy nekem, de ami még ennél is fontosabb, hogy a konstruktőri versenyben megtartsuk a harmadik helyünket.
Befejezésül Timo Glockot arra kértük, hogy röviden jellemezze versenyzőtársait, pontosabban azt az öt pilótát, akiket ő a legnagyobb ellenfeleknek tart.
Kezdjük Sebastian Vettellel: honfitársam, és Németországban csak „bébischumachernek” vagy „kisschumachernek” becézik.
Mark Webber: időmérőmenő, de már bebizonyította, hogy többre is képes.
Jenson Button: a mostani Forma-1-es versenyzők közül ő tud a legfinomabban vezetni, nem rángatja az autót, a legnagyobb sebességnél is olyan vajpuhán kezelni a dolgokat, mintha egy személyautóban ülne.
Jarno Trulli: kiváló borász, nagyszerű borai vannak, ja, és még kiválóan tud időmérő edzésen szerepelni.
Timo Glock: a 2010-es világbajnok, mondta mosolyogva, majd hozzáfűzte, de szép lenne.
Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!