Budapestre érkezett, hogy meglátogassa a kórházban fekvő Felipe Massát
szombaton a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és a Forma–1-es
Ferrari korábbi csapatfőnöke, Jean Todt.

Elsőként, késő délelőtt a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki posztjára pályázó francia szakember ment az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Pap Károly utcai épületébe, hogy beszéljen a brazil pilótával, aki a Magyar Nagydíj egy héttel ezelőtti időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet. Todt kedden már egyszer meglátogatta a 28 éves versenyzőt. A német szupersztár dél után néhány perccel landolt Ferihegyen, ahonnan közvetlenül a kórházhoz hajtott, saját kezűleg vezetve egy piros Alfa Romeót. Az ÁEK előtt várakozó riporterekkel nem beszélt, hanem egyenesen bement az épületbe. Massát hétfőn magángéppel szállítják haza Sao Paulóba.

Pénteken megkezdte Mugellóban a felkészülést Michael Schumacher, akit a Magyar Nagydíj múlt szombati időmérőjén megsérült Felipe Massa helyettesítésére kért fel a Forma–1-es Ferrari. A 2006-ban visszavonult, 40 éves német sztár 67 kört tett meg az istálló 2007-es autójával a házi tesztpályán.
Közben folyamatosan zajlanak az egészségügyi vizsgálatok, mint azt Dr. Johannes Peil, a Bad Neuheim-i sportklinika főorvosa elárulta.
„Naponta háromszor tart fizioterápiát, ehhez jönnek az erőnléti edzések, és a gerincet, alkart és kezet erősítő gyakorlatok” – jelentette ki a pilótát kilenc éve kísérő orvoscsoport vezetője.
A német sztár szerdán jelentette be, hogy a Ferrari kérésének eleget téve, felépüléséig helyettesíti az idei szezonból hátralévő futamokon Massát. Nagy érdeklődéssel várt visszatérésére augusztus 23-án, Valenciában kerülhet sor.


Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!