Cseh Laci fejben mindig nyer

A tavalyi, pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese, aki itt, Rómában 200 m vegyesen második lett, 400-on szeretne szépen, sőt a lehető legszebben elbúcsúzni az Örök Várostól, a világbajnokságtól, miközben tisztában van vele, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű.
„Tülekednek a jobbnál jobb versenyzők a hosszabbik vegyes számban is, az amerikaiak mellett például komoly olasz riválisom akad, nem beszélve Kis Gergőről, aki szintén jó lehet a dobogóra” – jelentette ki a római vizes csúcsot betegen, kórházi kezeléssel kezdő, s a vírusos gyomorbántalmaktól csak pár nap után szabaduló, ezért 200 m pillangón el sem induló Cseh László, akinek szponzor-képviseleti kötelezettségek adtak átmeneti különfeladatot szombat kora délután. Ám nem sokáig időzött a kevésbé vizes közegben, sietett el, hogy még mártózzon egyet a vasárnapi verseny előtt.
„Edzek ma még egyet, de inkább csak átmozgatom a tagjaimat, semmi komoly – magyarázta az MTI tudósítójának a kiváló úszó. – Aztán megbeszélem az edzőmmel a holnapi taktikát, a délelőtti selejtezőn követendőt, ahol csak annyit szeretnék kiadni magamból, amenynyi a 400 vegyes döntőjéhez kell. Az esti versenyen kell aztán nagyon jól menni.” És hogy milyenek az előjelek? „Mindig végig szoktam gondolni, elképzelem és fejben többször is leúszom a döntőket. Most is megtettem már néhányszor. Hogy mi a végeredmény? Eddig még mindig én nyertem...”
A zárónapon rendezik a 400 méteres vegyes úszás döntőit, bennük egyfelől Hosszú Katinkával  másfelől Cseh Lászlóval és Kis Gergővel (jobbra). A dobogó csaknem biztosra vehető mindkét nemnél, bár az úszás sem feltétlenül mentes a meglepetésektől.

Róma Örök Város jellegét sajátságos módon vízilabdázóink „ingatták meg”, legalábbis annyiban feltétlenül, hogy eddig a talján főváros örökké úgy tolult elő emlékeink közül, mint a magyar póló egyik sikerszínhelye. 1994-ben tudniillik a lányok világbajnokok lettek – a szakág históriájában akkor először – ellensúlyozva egyszersmind a fiúk kisiklását, akik másfél évtizede csak az ötödikek tudtak lenni.
Az idei, 15 évi szünet után megint Itália szívében zajló vb-n az erősebb nemnél részben megállt az idő: Kemény Dénes legénysége megismételte az elődök amúgy nem túl dicsőséges helyezését. Vagyis újfent az 5. pozíció lett a miénk, ami a magyar vízilabda kérlelhetetlen alapigazsága miatt – amely szerint csak az arany az elfogadható, s ez a rögzített tétel már gyaníthatóan így marad az idők végezetéig – bizony csalódást jelent. Csalódást – nyilván nemcsak a sportág megannyi elkötelezett hívének, hanem nyilvánvalóan és elsősorban – a csapatnak, benne játékosnak, szakvezetésnek egyaránt. Még akkor is, ha indok, magyarázat akad bőven, például hogy a Kemény-legénység új összetételében még nem kovácsolódott össze ütőképes egységgé. Tény: Kemény Dénes szövetségi kapitány 1997-ben indult szakmai karrierje alatt sorrendben harmadszor egymás után újfent olimpiai bajnok együttest épített, amely Rómára több helyen megváltozott, a nyolc, legalább egyszeres ötkarikás aranyérmes mellé a további öt játékos beépítése pedig nem néhány hét, pár hónap alatt megvalósítható feladat. Mégis: nehéz-
ségek ide, újjáépítés oda, ebben a gárdában is már most benne volt – na jó, ha nem is a világbajnoki arany, de a vb-dobogó feltétlenül. Még akkor is, ha a csoportmeccseken kiütköztek a fogyatékosságok, a tökéletes összeszokottság hiányából adódó gondok. A(z el)várt  csoportelsőség azért így is összejött, de a németek elleni kínkeserves döntetlen azért felettébb elgondolkodtató volt. A folytatás pedig nagyon nem a szájunk íze szerint alakult. Merthogy hiába kerültünk egyenes ágon be azonnal a legjobb nyolc közé, ha egyszer a negyeddöntőben - a vb már kiesésre menő szakaszában - megkaptuk riválisunknak a szerbeket, a hovatovább igenis mumussá előlépett déli szomszédunkat. Azokat a szerbeket  - ki ne tudná? - eleddig utolsó alkalommal a 2004-es athéni olimpia döntőjében tudtuk megverni, azóta egyszer sem. Pedig kínálkozott alkalom jócskán, de egyszer sem sikerült, a római csata előtti mérlegünk velük szemben így festett: kilenc meccs, nyolc vereség, egy döntetlen. Az olasz fővárosban meglett a kilencedik vereség is... Pedig ezúttal is akadtak lehetőségeink, esélyünk, hogy ne a „tradicionális” forgatókönyv szerint alakuljanak a dolgok. Fordítottunk is, vezettünk, aztán mégsem tudtunk nyerni, és ez akkor is bosszantó, ha amúgy ennek a meccsnek ezúttal tényleg nem mi voltunk a favoritjai. A nagy számok törvénye szerint persze előbb-utóbb csak győzünk, egyelőre azonban nem tudni, mekkora is ez a szám. Amit tudunk: az ellenünk a meccs derekán teljesen megzavarodott, de aztán  a kátyúból valahogy mégiscsak kikecmergő szerbek elragadták tőlünk a diadalt - már megint... Mi pedig tegnap délelőtt a megmaradt lehetőséggel élve – a románok elleni sima siker után – a papírformának megfelelően legyűrtük a németeket is. Ezzel együtt Kemény Dénes hivatalba lépése óta figyelembe vett vb-mérlegünkbe egy arany és három ezüst mellett a második ugyanilyen szerény helyezés türemkedett be, a 2001-es, fukuokai vb ötödik pozíciója után. Ha azt vesszük persze, hogy az az év is olimpia utáni esztendő volt, akkor akár jó előjelnek is tekinthetjük az újabb „ötöst”, s higgyünk benne: ugyanúgy kezdődik, s főképpen folytatódik is minden elölről. Mert akkor 2012-ben, Londonban sorozatban negyedszer is olimpiai bajnokok leszünk...
Női vízilabdázóink viszont most legfeljebb abba kapaszkodhatnak bele, hogy átalakulás alatt-közben, ezúttal nem igazán volt benne a levegőben, helyesebben a vízben az újabb, immár harmadik világbajnoki elsőség, a 15 évvel ezelőtti diadal megismétlésének lehetősége, bár a csoportmeccseken még remekelt a gárda. A később döntőt vívó kanadaiakkal szemben viszont alárendelt szerep jutott, kikaptunk – amúgy nemegyszer nyerési esélyeket elmulasztva – az olimpiai bajnoki címvédő hollandoktól, végül apró vigasz gyanánt legalább a zárómeccsünket megnyertük: a hetedik helyért kiírt mérkőzésen a spanyolokat alaposan kiosztották Petrovics Mátyás, az új szövetségi kapitány „leányai”. Persze igazat kell adni a fiatal mesternek is, hogy nagy csodát nem lehetett várni, pontosabban inkább az ment volna csodaszámba, ha hathetes közös munkával érmet szerzünk. Mégis, a dobogós pozíció akár össze is jöhetett volna, mert apróságokon úsztak el a vesztes meccsek. Az építkezésnek folytatódnia kell, kérdés persze, megmaradt-e a szövetségi bizalom Petrovics iránt, s hagyják-e tovább dolgozni, a jövő hatékony csapatát kialakítani neki, vagy a türelmetlenség kerekedik felül a döntéshozókban. A jelenlegi helyzeten talán korai, sőt elkapkodott lenne a váltás, a kapitány és választottjait hagyni kéne összecsiszolódni, hogy derüljön ki, mennyit ér ez a társaság, ha alaposan felkészül, s például csak megközelítőleg tud annyit együtt edzeni, mint példának okáért a végül Rómában vb-ezüstérmes kanadaiak, akik afféle klubcsapatként működnek egy éve, tréningeznek tavaly nyár óta közösen.
Mindent egybevetve a hetedik és az 5. hely nem válik ékére a magyar víziladasportnak, még ha tragédia nem történt is. Optimista megközelítésben: csupán volt egy gyengén sikerült vb-nk
Rómában.
Visszakanyarodva az úszáshoz, mindazonáltal bizakodjunk. Például abban, hogy Cseh Lacinak tovább ível felfelé a formája. Rómába érkeztekor útja nem az uszodába, hanem a kórházba vezetett, s nem is a saját lábán, hanem mentőautóval jutott el oda, mivel betegen vágott neki a repülésnek, hogy aztán a landoláskor már rettentően rosszul legyen. Gyorsan kilábalt ugyan a bajból, a vélhetően vírusos gyomorfertőzésből, de az egészségügyi „intermezzó” behatárolta a lehetőségeket: 200 m pillangón el sem indult, 200 m vegyesen pedig meglett ugyan a várt-remélt ezüst, a gyanítottnál azonban jócskán nagyobb volt-lett a különbség közte és az amerikai vetélytárs között. Kérdés ezek után, hogy mára mennyire tudta összeszedni magát a háromszoros olimpiai ezüstérmesünk a 400 m vegyesre, aminek Kiss László szövetségi kapitány szerint sajnos a gyomorbetegsége miatt óhatatlanul rosszabb kilátásokkal, s főleg 3 kilós mínusszal – ennyit fogyott ugyanis a pár nap alatt – vág neki kiválóságunk. Akinek klasszisa azonban segíthet, hogy mégis meglegyen a legfényesebb érem is.
Amiből egyet már szereztünk az Örök Városban Gyurta Dániel jóvoltából. Széles Sándor tanítványa előbb parádés Európa-csúccsal rukkolt elő, aztán az elődöntőben is tovább gyorsult, csakhogy a váratlanul világcsúcsot repesztett ausztrál rivális felbukkanása némi bizonytalanságot okozott. Ez azonban csak átmenetinek bizonyult, a péntek esti döntőben Dani zseniálisan versenyzett, erejét jól beosztva, s a hagyományos szuperhajrát! elővéve győzött, ha egyetlen századdal is, de a falat ő érintette elsőként – világbajnok lett!
Gyurta-arany, Cseh-ezüst – és két Hosszú Katinka-bronz, ez a magyar úszómérleg a mai zárás előtt, amikor is Hosszú még szaporíthatja kollek-cióját. Ha netán nem így lenne, ő már akkor is megtette a magáét. Számára-számukra bizonyos, hogy Róma örökre feledhetetlen város marad. Ám más szempontból is garantált a feledhetetlenség: a FINA, a vizes sportokat összefogó világszövetség végrehajtó bizottsága meghajolt a közakarat előtt, és úgy döntött, hogy 2010 január
1-jétől az úszómezeket illetően jelentős változások lépnek érvénybe. Ahogyan Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség első embere, az európai szervezet, a LEN alelnöke, a FINA újonnan megválasztott Büro-tagja az MTI tudósítójának nyilatkozta: „Vége a űrruhakorszaknak, mindenkinek textildresszben kell versenyeznie. A férfiak nadrágja felül köldök alattig érhet, alul pedig térd felettig. A nők értelemszerűen hordhatnak egybefüggő ruhát, de az övék is térd feletti kell, hogy legyen. Mindkét nemnél szabad a váll, a mez pedig nem érheti a nyakat. Ez év decemberében, Isztambulban zajlik majd a rövid pályás Európa-bajnokság, ott valószínűleg utoljára lesznek a sportolók dunsztkötésben. Ami biztos: 2010. augusztus 4-étől, a budapesti Európa-bajnokságon már mindenki láthatja a férfi világklasszisok felsőtestét, ami ugye gyönyörű. Előre megmondom: az eredmények nem lesznek azok” – mondta Gyárfás.

(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!