Az iráni hatóságok pénteken őrizetbe vettek három amerikai turistát, akik az iraki Kurdisztán felől átlépték az iráni határt – közölte a CNN amerikai hírtelevízió. Az amerikaiak gyalogtúrán vettek részt és a körzet egyik turisztikai nevezetességét, Ahmed Ava városát nézték meg, ami az iráni határ közelében van.
Megkezdődött az iráni elnökválasztást bíráló tüntetők egy csoportjának a pere szombaton. A teheráni forradalmi bíróság előtt azok a „felkelők” felelnek tetteikért, akik a június 12-én rendezett elnökválasztás tisztaságát kétségbe vonva vonultak az utcákra.
A tárgyalás kezdetéről beszámoló IRNA iráni hírügynökség nem tett említést arról, hány embert állítottak bíróság elé. Az iráni sajtó korábban azt írta, hogy mintegy 30 ember ellen – akiket a tüntetések során vettek őrizetbe – indítanak bűnvádi eljárást. A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség szerint száz embert állítottak bíróság elé, köztük több ismert reformpárti politikust is, például Mohamed Ali Abtahi volt alelnököt és Mohszen Aminzade egykori külügyminiszter-helyettest.
Az IRNA jogi forrásokat idéző jelentése szerint a bíróság elé állított személyek között vannak olyanok is, akikről fényképek bizonyítják, hogy bűncselekményeket követtek el. A hírügynökség megjegyezte azt is, hogy néhányan még szökésben vannak, de valószínűleg megállapítják személyazonosságukat, és átadják őket az igazságszolgáltatásnak.
Az iráni sajtó szerint az érintettek felkelésben vettek részt, a vádpontok alapján nemzetbiztonsági érdekek ellen cselekedtek, zavart keltettek a közrendben, és vandál cselekedetekre ragadtatták magukat. A vádak között szerepel az is, hogy törvényellenes módon tűzfegyverek és gránátok voltak a birtokukban, megtámadták a rendfenntartó erőket, valamint a demonstrációkról képeket juttattak el az ellenséges médiának.
A választás hivatalos eredménye szerint Mahmúd Ahmadinezsád elnök a leadott szavazatok mintegy 80 százalékát szerezte meg, így megkezdheti második elnöki mandátumát. Mir Hoszein Muszavi, a vesztes elnökjelölt és hívei azt állítják, hogy Ahmadinezsád választási csalásnak köszönheti győzelmét. A voksolást eredményének ismertetését követően kezdődött tiltakozási hullám méretét tekintve a legnagyobb volt az 1979-es iszlám forradalom idején lezajlott tömegmegmozdulások óta.
A tüntetésekben 30 személy életét vesztette. A hatóságok mintegy kétezer embert állítottak elő. Sokat közülük ugyan már szabadon engedtek, de 250-en még mindig letartóztatásban vannak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!