„Nem értem, hogy a világ miért nem érti az atombombák szörnyűségét. Hogy fejleszthetik őket továbbra is?” – Tsutomu Yamaguchi, a hirosimai és nagaszaki atomtámadás egyetlen ismert, „kétszeres” túlélője mondta ezt. 2009. augusztus 6-án, csütörtökön lesz 54 éve, hogy az USA atombombát dobott a japán Hirosima városára, majd három nappal később Nagaszakira.



E napon az emberiség e tragikus, sötét pillanatára  – melynek során százezrek haltak meg – emlékezik a  Világ Körüli Menet a Békéért és Erőszakmentességért kezdeményezés keretein belül a Magyarországi Humanista Mozgalom is. 2009-ben több mint 90 országban emlékeznek az atomtámadásra: a hirosimai pusztítás segíthet felismerni a nukleáris fegyverek valós, mindenkit érintő veszélyét.
A magyarországi humanisták – köztük nagyon sok fiatal – célja, hogy emlékeztessenek Hirosimára egy olyan pillanatban, amikor a bolygónkon a Föld elpusztításához elegendő mennyiségű atomfegyver huszonötszöröse(!) van felhalmozva, amikor országok és kultúrák közti kapcsolatok pattanásig feszültek, amikor mindent meg kell tennünk, hogy megelőzzünk egy szándékos vagy véletlen nukleáris pusztítást.
Budapesten a világmenet hazai résztvevői – köztük itt élő külföldiek is – egy szimbolikus menet keretében végiglátogatják  az atomhatalmak nagykövetségét Pesten és Budán, átnyújtva egy petíciót. Csütörtökön délután az Erzsébet téri Gödörtől indul a két csapat. Este 18 órakor több száz fő részvételével a Parlament előtt fekszenek le a földre, jelképesen meghalva… Aki csatlakozni kíván, vegyen fel fehér pólót vagy inget. A megemlékezés része a „médiamaraton” is – a szervezők világszerte az elektronikus és nyomtatott sajtón át szeretnék tudatni mindenkivel a világ békevágyát. További információk a www.vilagbekemenet.hu internetes oldalon.(gm)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!