Szabadai Viktornak, az SZDSZ Új Generáció vadonatúj elnökének a héten
volt egy többek – így példának okáért az ellenzék – szerint is javallt
„monnyon le” ötlete annak kapcsán, ami az igazságügyi és rendészeti tárca, mint
kiderült, bonyhádi robbantásos „videobizonyítéka” körül kialakult.

Szabadai – aki a liberális párt ügyvivője, s a párt budapesti XIII. kerületi elnöke is – amondó volt: a hiteltelen felvétellel a terrorizmus elleni harcban elért korábbi eredmények kérdőjeleződhetnek meg, így a szakminiszternek távoznia kellene posztjáról, mert a lelépés a szélsőséges szervezetek elleni határozott állami fellépést segítené.  Szabadait amúgy rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén választotta meg az Új Generáció, a korábbi elnök, Léderer András egy hónapja mondott le posztjáról és a pártból is kilépett. Most a héten a teljes elnökség is megújult.
Tegnap a VH-nak arra a kérdésre, hogy – úgymond – „gatyába tudják-e rázni a csapatot” vagy „felszálltak a Titanicra?” Szabadai Viktor elmondta: reményei szerint a fiatalok – akik már a rendszerváltás után nőttek fel – körében népszerűbb a szabadelvű gondolat és a liberális értékrend az SZDSZ jelenlegi valós támogatottságánál. Ezért az a csapat – cirka 300-400 fő –, amely most együtt dolgozik, a legfőbb feladatának azt érzi, hogy ismét utat találjon a fiatalokhoz. Mint elmondta: könnyebb egy pártot ilyen helyzetben elhagyni, mint maradni – de szerintük az utóbbi jobb, célravezetőbb. Kifejtette azt is, a minap az ifjú kereszténydemokraták előrukkoltak azzal az ötlettel, hogy a pártoknak ismét be kellene menniük a felsőoktatási intézményekbe rendezvényeikkel. Erre az Új Generáció is nyitott, hiszen 2007-ben éppen ők javasolták ugyanezt, az egyetemek és főiskolák autonómiájának tiszteletben tartása és a helyi diákönkormányzatokkal való egyeztetés mellett. Azért is fontos lenne ez – állítja –, mert a jövő értelmisége ebben a túlpolitizált világban apolitikussá vált, s részt követel magának a közös Európától idegen szélsőjobb is. Ősszel tehát a demokratikus pártok ifjúsági szervezeteivel több együttműködést remél.
Szabadai egyébként tavaly új platformot, harmadik utat próbált létrehozni a Szabad Demokraták Szövetségében, a Szabad Kezdeményezések Körét, amely már akkor azt szerette volna, ha a „Szadesz” hasonlítana arra a szolidáris és szociális érzékenységű pártra, mint amilyen a kezdetekkor volt – még a személyi konfliktusok, a kiszivárogtatások, a pozícióharcok nélkül. Mivel a csoportot akkor a pártban „megosztónak” bélyegezték, visszavonultak, s ma nincsenek „kirakatban”, teszik dolgukat elsősorban szociális téren, mint egykor, a pártkezdeményben a SZETA, a Szegényeket Támogató Alap.
G.M.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!