Méhes Gábor nem válogat

„Még csak ismerkedem a TV2 és a kereskedelmi televíziózás világával, de azt már látom, hogy nagyon elszánt a csapat, mindenki várja már az első meccset. Kíváncsi vagyok, hogyan működik majd a páros közvetítés Hajdú B. Istvánnal, hiszen hazánkban ez a formáció újdonság lesz. Eddig csak szakértő és kommentátor közvetített közösen Magyarországon, a páros kommentálásnak meg is van a maga nehézsége” – mondta. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a riporter lehetőség szerint ne beszélje túl a meccseket, hagyja meg a teret a nézőnek, hogy valóban nézhesse a derbit. Manapság annyi információ van a kommentátor birtokában egyetlen találkozó kapcsán, hogy rögtön három meccset is végig tudna beszélni, és akkor sem mondana el mindent. Egyetlen riporternek sem könnyű visszafognia magát és csöndben maradni, hát még kettőnek!” - magyarázta. „De kölcsönös a bizalom Istvánnal, egyébként is jó barátok vagyunk, turistaként többször kísértem már el BL-találkozókra. A most tavasszal játszott 4-4-es Chelsea–Liverpool BL-párharcot közösen közvetítettük próbaként, felvételről, hogy rájöjjünk, működik-e a dolog. Kifejezetten jól sikerült, több stílusban is kommentáltunk, és mindketten elégedetten álltunk föl. Nem vágtunk egymás szavába, nem nyomta el semelyikünk se a másikat. Persze még csiszolódnunk kell, biztosan lesznek érdekes tapasztalatok majd az első késő nyári meccseken” – tette hozzá Méhes Gábor, aki szerint annyira közel vannak egymáshoz a csapatok, hogy a következő szezonban sem lesz címvédés.
A riporter hatéves volt, mikor megkérdezték tőle, mi szeretne lenni. Azt felelte: Knézy Jenő. „Szegeden születtem, ahol a hetvenes évek végén már elég komoly sportélet volt, édesapámmal focimeccsekre, kézilabdára, kosárlabdára jártunk. Később az otthoni gombfocimecscseket közvetítettem és kazettás magnóra rögzítettem. Magam is fociztam, a korosztályos csapatból később ifi- válogatottságig is vitték társaim. Én középpályást játszottam, ha valaki ma rám néz, lehet, hogy nehezen hiszi el, de borzasztó vékony gyerek voltam. Később sajnos túl jól sikerült az étvágyjavulás és keveset is mozogtam. Az általános iskolában kajakoztam és kenuztam, ugyanitt kezdte Vajda Attila is; ebből kiindulva olimpiai bajnok is lehettem volna, de nem így történt” – nevetett. „Próbáltak a jogi pályára terelgetni, de végül magyar–olasz szakra jelentkeztem a Bölcsészkarra. Elsőre nem vettek fel, aminek ma nagyon örülök... Ahhoz, hogy az ember egyszer csak közvetíthessen, előbb sok egyéb apróságot el kell végeznie, például tudnia kell harminc másodpercben tudósítani a Híradót. Nekem szerencsém volt, nem kellett sokat várnom arra, hogy megkapjam az első lehetőséget. '95-ben kezdtem el Szegedről tudósítani a TeleSportnak, egy évvel később Budapesten erősítettem a szerkesztőséget. Az atlantai olimpia után már csak fizetés nélkül maradhattam, de abban az állapotban voltam, hogy akár én is fizettem volna azért, hogy folytathassam a munkát” – emlékezett vissza. „Másik kilenc, volt osztálytársam nem így döntött, én mindenesetre Knézy, Vitray, Gulyás és Komlósi mellett nőhettem fel, rajtuk kívül Hajdú B. Istvántól és Faragó Richárdtól is rengeteget tanultam – azt hiszem, nem hoztam rossz döntést” – vélte a kommentátor, akinek első közvetítése egy Magyarország–Portugália Eb-selejtező röplabamérkőzés volt. „Óriási mázlimra Szegeden rendezték a viadalt. Amíg az ember fiatal riporter, minden egyes feladat, sportág újnak számít. '99-ben például egy kajak-kenu világbajnokságot bízott rám Knézy Jenő, mindössze két héttel a kezdés előtt. Leültem a könyvtárba, előszedegettem az előző évek, évtizedek Nemzeti Sportjait, bementem a szövetségbe, edzéseket látogattam. Szerencsére sok magyar siker született, így pedig mindig könnyebb a munkánk. Legextrémebb feladatomat – ismerve a méreteim – a 2000-es olimpián kaptam, amikor a tornát kellett kommentálnom. Fél percig levegőt sem kaptam, majd beláttam, hogy huszonhat évesen, életem első olimpiájára készülök Ausztráliába: nem lehet egy szavam se, fel kell tudni készülni. Még úgy is, hogy a kötélre sem tudtam volna valószínüleg felmászni... Három hónapos TF-es »edzőtáboron« gyakoroltam, de megérte, hiszen magyar aranyéremről közvetíthettem, Csollány Szilveszter gyűrűdöntőjén. A mi munkánkat sokszor hasonlítom a sportolókéhoz, ha például olimpiáról van szó. Először be kell kerülnünk nekünk is a csapatba! A kvalifikáció után fel kell készülni, majd a legjobb formánkat hozni. Hozzáteszem, még sosem álltam fel úgy a kommentátori székből, hogy behúztam egyet a levegőbe és felkiáltottam, milyen jól sikerült minden. Válogatni pedig nem nagyon illik, főleg, ha az ember még szemtelenül fiatal, másrészt nem lehet megfutamodni a feladatok elől” – mondta. „Amikor a Sport Tv-hez kerültem, olyan Bundesliga-meccseket is kommentáltam, ahol a tizenkettedik játszott a tizenharmadikkal, mégis ugyanúgy viselkedtem, mint a rangadókon. De a végtelenségig nem lehet bírni, ha sosem kapja meg az ember azokat a munkákat, melyekre vágyik. Számomra a sydneyi olimpia volt a vízválasztó: azt gondoltam, ha akkor nem visznek ki a csapattal, abbahagyom a sportriporterkedést” – árulta el. „Úgy éreztem, letettem már annyit az asztalra, hogy megkapjam a bizalmat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Csisztu Zsuzsa akkor nem dolgozott már a TeleSportnál és valakire a tornát is rá kellett »sózni«. A nagyok nyilván nem szerettek volna másfél hetet a tornacsarnokban ücsörögni... Szó se róla, imádtam a tornát, és azóta még jobban szeretem.”
Méhes Gábor bárkitől elfogadja az építő jellegű kritikát, de a trágáságokkal nehezen boldogul. „Azóta nem olvasgatok internetes fórumokat, mióta átmentem a Sport 1-hez 2003-ban. Mocorgott bennem a kíváncsiság az első adások után, vajon hogy fogadnak a nézők. Kíváncsiságom el is múlt végleg, mikor azt olvastam: jól közvetít, de hogy néz ki? Ami engem illet, szándékosan biztosan nem bántottam meg senkit a munkám során.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!