Megszületett az egyezség a Forma–1-es csapatokat tömörítő szervezet
(FOTA) a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) között. A péntek este
szentesített alkotmány - amely 2012. december 31-ig biztosítja a
stabilitást az autósport elitkategóriájában – egyebek mellett
rendelkezik a befolyó pénz elosztásáról a FIA, az istállók és a
jogtulajdonosok között. A BMW év végi távozásával megürült helyre
szerdáig jelentkezhet új csapat.
A FIA hosszas huzavona után júniusban állapodott meg a FOTA-val, hogy utóbbi – korábbi fenyegetése ellenére – jövőre nem indít saját sorozatot. A két szervezet megegyezett a költségek csökkentésében és az „üzlet” része volt az is, hogy Max Mosley FIA-elnök – akit többen a békekötés kerékkötőjének tartottak – bejelentette: októberben nem jelölteti magát újra a posztra.
A felek hónapok óta próbáltak egyezségre jutni a 2010-re tervezett költségvetési plafon bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kaptak volna azok az F1-es istállók, amelyek nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 45 millió euró.
Az új szabályzat kimondja, hogy a büdzsét fokozatosan vissza kell állítani arra a szintre, ahol a 90-es évek elején volt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!