Egy évvel ezelőtt nem gondolta volna Kiss Tamás, a 21 éves csepeli kenus, hogy a nevét pillanatok alatt kapja majd szárnyra a média. Kevéssel később pedig jött az igazi hírnév. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhetett, tragikus esemény fűződik: július 15-én, az elmúlt évben váratlanul elhunyt a magyar sportélet egyik legnagyobb egyénisége, a kétszeres olimpiai és sokszoros világ- és Európa-bajnok kenus, Kolonics György edzés közben.
Egy hónappal a pekingi olimpia megkezdése előtt párját vesztette
Kozmann György, s nem lehetett arról hallani, mihez kezd ezek után.
Majd arról érkezett hír, hogy a szövetség vezetői rábízták, elutazik-e
Pekingbe, és szabad kezet kapott, hogy kit választ párjául. Akkor nagy
meglepetést keltett, hogy egy szinte ismeretlen fiatalember mellett
döntött és Kiss Tamással szállt egy hajóba. Senki sem gondolta volna,
hogy négyhetes közös munka után olimpiai bronzérmesek lesznek 1000
méteren.
Mi történt azóta? – kérdeztük Kiss Tamást. – Mennyiben változott az élete?
– Az olimpia után felpörgött az életem, hiszen élménybeszámolóról élménybeszámolóra mentem, mindenki arra volt kíváncsi, hogy miként jött össze ez az olimpiai harmadik hely. Majd decemberben viszszatértek a szürke munkásnapok, azóta mással sem foglalkozom, mint edzéssel.
Számított arra, hogy tovább versenyezhet Kozmann-nal, vagy tisztában volt vele, hogy ez az alkalmi kettős csak egy versenyre szól?
– Valahol belül úgy gondoltam, Gyurinak az a kijelentése, hogy a pekingi verseny volt az utolsó igazi ezer méteres megméretése, csak egy hirtelen kiszaladt mondat volt. Ám nem így történt. Nem evezünk azóta együtt, és ő sem készül olyan nagy lelkesedéssel, mint korábban – igaz, nem tette le a lapátot, beleszeretett a sárkányhajózásba.
Mihez kezd ezek után egy párját vesztett versenyző?
– Először is: nem adja fel! Ludasi Róberttel, az edzőmmel konzultálva összejöttem Horváth Gergővel, sajnos úgy tűnik, nincs meg az a kis plusz, ami kellene.
Élete eddigi legemlékezetesebb napjára miként emlékszik vissza?
– Eddig az augusztus 22-e a legpirosabb betűkkel írt nap az életemben, mert ekkor lapátoltunk Pekingben. Előre megállapodtunk és felépítettük a taktikánkat, sokakra lehet, hogy a frászt hoztuk, mert a táv első felében a hátsó traktusban helyezkedtünk el, és onnan jöttünk felfelé. Amikor Gyuri száz méterrel a vége előtt beindította a hajrát, akkor nem néztünk se jobbra, se balra, de azért el kell, hogy mondjam, ki-kikacsintgattam, és láttam, hogy a románokkal vagyunk nagy csatában az éremért. És amikor átértünk a célvonalon, Gyuri nem is tudta, hogy hányadikak lettünk! Én mondtam meg neki azt, hogy bronzérmet szereztünk. Ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni.
Váratlanul, egy tragikus eseménynek köszönhetően került a reflektorfénybe. Egyszeri alkalom ez az életében, vagy sem?
– Ez az emlék azt bizonyítja, hogy ha valaki keményen dolgozik, akkor elérhet mindent. Én is azon vagyok, hogy ne Peking legyen az utolsó olimpiám, nemrég is rajthoz álltunk az országos bajnokságon Horváth Gergővel, és másodikok lettünk, ám ez kevés volt ahhoz, hogy kvalifikáljuk magunkat a világversenyekre.
Sokak szerint az ob-n szerzett ezüstérem Horváth Gergővel biztató lehet a jövőre nézve. Együtt maradnak vagy sem?
– Erre nehéz válaszolni mert most úgy gondolom, az egyéni számok felé kellene fordulnom és helyet szerezni a négyesben.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!