Kataklizmák csapdája – ezt a figyelmet megragadó címet kapta egy még meg sem jelent tanulmánykötet, amely előreláthatóan nagy port kavar majd a honi közéletben. S ez nem lesz meglepő, hisz’ arról szól, hogy a globalizáció korának „receptjei” korántsem oldották meg automatikusan a magyar társadalom problémáit, de még a régebbi jóléti államokét sem. Azok is kénytelenek reformokba fogni, mert a „komoly bajba került” európai típusú nemzetállamok kezéből lassan kicsúszik a gazdasági-társadalmi folyamatok irányítása, s átvehetik szerepüket a multik és a transznacionális cégek, amelyek tőkeerősebbek és nagyobb hatásúak náluk, legalább is ezt állítják a tanulmány szerzői.
Ideje lenne itthon is észbe kapni, vélik a szerzők, zömmel egyetemi tanárok: Csányi Vilmos etológus, Gáspár András rendszerszervező, a TSR modell egyik kidolgozója, Hablicsek László demográfus, Halmai Péter agrárközgazdász, Kiss Endre filozófus, Kiss J. László biztonságpolitikai szakértő, Palánkai Tibor közgazdász, a szerkesztőbizottság elnöke, valamint Papanek Gábor és Vértesy László közgazdászok. Közülük páran beszélgetésre hívták az újságírókat, s ott annyi „érzékeny” kérdést vetettek fel, hogy a tollforgató számára nem is kínálkozott más lehetőség, mint leírni, amit hallott, s amit a még ki sem adott mű szemelvényeiben olvasott.
Elsőül is Palánkai Tibor sorait: „Csak a globalizációs folyamatokhoz alkalmazkodni képes nemzetállam számíthat sikeres politizálásra, biztosíthatja gazdaságának eredményes működését, és szolgálhatja leginkább polgárainak érdekét”.
Kiss Endre arról beszélt: a globalizáció a világ összes gazdasági és társadalmi szereplőjének új mozgástere. – Beléptünk egy új korszakba, s eléggé későn és nehezen ismertük fel, hogy a strukturális problémákra egy önmagát jól meghatározó társadalom igenis adhat jó választ. Ám erre igen kevés az idő; Magyarországon talán 5-10 év maradt a társadalom informatikai felzárkóztatására, azután bezárul az időablak. Ha késünk, megeshet, hogy a társadalom első harmadának már nem lesz szüksége közösségi megoldásra, mert addigra a magánszférában talál megoldást, a harmadik harmada pedig annyira leszakad, hogy már nem lesz képes bekapcsolódni semmiféle közösségi megoldásba, ami elősegíthetné itt egy tudásalapú társadalom mielőbbi kiépítését. Pedig a társadalmi tőkét, amit a globalizáció „kiszivattyúz” a helyi közösségekből, mert az állam által fenntartott mechanizmusok nem tudják újratermelni, azt visszaáramoltathatja a tudástársadalom.
– Nincsen baloldali, sem jobboldali globalizáció – mondta a kötet interjúit készítő Jámbor Gyula újságíró. A hazai modell sem jobb- vagy baloldali, s a kimunkálói szeretnék is a pártoktól, politikai oldalaktól függetlennek megőrizni.
– Tisztában vagyunk a globalizáció előnyeivel – senki nem akar öt évet várni egy új gépkocsira vagy arra, hogy Nyugatra utazhasson. De tisztában vagyunk a nehézségekkel is, amiket meg kell oldani – fejtegette Vértesy László. – Attól függően lesznek nyertesei és vesztesei az információs forradalomnak, hogy kik, milyen sebességgel tudnak alkalmazkodni. A multik, akiknek megfelelő a tőkéjük, az információt napról napra tudják fejleszteni, gyorsítani és átvenni, nyerésre állnak. Akiknek pedig erre nem telik – a fejlődő országok, s a gazdagabb államokban is a kis- és mikrovállalkozók –, azok vesztésre állnak. Ha mindent a multik irányítanának, megszűnnének az egyre jobban elöregedő falvak, eltűnne a vidéki élet – nemcsak nálunk, de egész Európában. Kontinensünkön már az emberek kétharmada városlakó. S a városban élő „gazdasági kicsikre” is a beolvadás várna. E tendenciák ellensúlyozására, a helyi közösségek beilleszkedési lehetőségének megteremtésére kínál megoldást a magyar modell. Ennek kulcsa szerintünk a tudásalapú társadalom. Minél előbb fel kell zárkózni!
Erre kínál lehetőséget a TSR modell. De mi jelent ez a három betű? Gáspár András a Vasárnapi Híreknek elmondta: a Többcélú Szektorközi Rendszer rövidítésről van szó. A lényege pedig az: hogyan is kellene az erőforrásokkal sokoldalúan és e modell fókuszába állított helyi civil közösségek érdekében gazdálkodni az állam, a most még szekértáborokba tömörült pártok és a helyi erők – az önkormányzatok, a vállalkozók, a civil szervezetek –, az egyházak bizalmon alapuló együttműködésével. A modell a helyben nyújtandó alapszolgáltatások integrált, szektor- és tárcaközi, országos hálózatának – az Országos Ügyfélszolgálati, Ügysegédi Hálózatnak – a kiépítéséről szól. Végponti kiszolgáló egysége, a „helyi intézmény” minden faluban városrészben a közösségi és szolgáltató központ lenne. Ez a lakosság és a célcsoportok számára minőségbiztosítás mellett, franchise rendszerben nyújtana szolgáltatásokat és betöltené a helyi agora fontos funkcióját is. Ügyfélkapuként működne, itt érhetnék el a lakóhelyükről a közüzemi szolgáltatókat és a közszükségleti javakat, amilyen a posta, a tankönyv, a banki és biztosítási termékek, például a mikrohitelek. E törekvés nem előzmények nélküli hazánkban; 2001-ben világelsők voltunk az ügysegédi támogatású helyi közösségi hozzáférési pontok lakosságarányos mutatójában, s ez akkor főként a teleház mozgalomnak volt köszönhető. A könyvünk élesen bíráló szavakkal mutat rá: azóta a sereghajtók közé kerültünk. De kiutat is mutatunk: egy új szemléletű mikro- és kisvállalkozási program keretében valóságos, költségtakarékos mozgalom bontakoztatható ki, mellyel elérhető a reformfolyamat kiegyensúlyozott gyorsítása és társadalmasítsa. – Talán meglepően hangzik, de ideje tudomásul vennünk, hogy a bizalom is közgazdasági kategória. Anyagi erővé válik, ez ma is tetten érhető például az elektronikus kereskedelemben. S az integráció megsokszorozza az erőket például a logisztikában, a szolgáltatásban. A szektorközi kapcsolatoknak már megteremtődött a fő eszköze, az informatika, a számítástechnika, az internet. Ésszerűbben, a közérdek szem előtt tartásával kellene bővíteni a hálózatát. Ennek az integrált, az egész társadalmat átható rendszernek hitem szerint nincs igazi alternatívája; velünk vagy nélkülünk is ez fog megvalósulni, itt s a világ sok más országában is.
Nyilván azért élénk külföldi érdeklődés a modellünk iránt, mert a kisemberek, a helyi közösségek megmaradására, a globalizált világba és az információs társadalomba illeszkedésére kínál lehetőséget. Ez pedig be fog következni, csak az a kérdés, hogy véres forradalom fogja kikényszeríteni a változást, vagy lesz elég belátás az államban és a közpénzből dolgozók – a tisztviselők, a politikusok, a rendőrök, a tűzoltók, a pedagógusok vagy az egészségügyiek – fejében is ahhoz, hogy felismerjék: az erőforrások korlátozottak, s ésszerűbben kellene élni és gazdálkodni velük az élet minden területén. Azt hiszem, tényleg vita lesz abból, ha megjelenik a tanulmánykötetünk. Hogy mást ne is említsek: az állam és a pénz szerepe merőben eltérne az eddigiektől. A TSR modellben az állam csak az egyik megrendelő. Használ egy infrastruktúrát – lemond végre arról, hogy sajátjaként építsen ki ismét egy újabbat –, amit éppen azzal tesz fenntarthatóvá, hogy használja és a teljesítmény szerint fizet a munkájáért. Ezzel nemcsak meghosszabbítja különböző intézményei „karját” de az úgynevezett rutinügyeket helyben teszi elérhetővé az ügyfelek számára. S a pártok a mai magyar belpolitika mindkét oldalán kíváncsiak a modellre, ami pedig éppen az eddigi megosztottsághoz vezető folyamatnak az ellenkezőjét sugallja: azt, hogy be kell temetni a lövészárkokat, mert a választási vereségnél nagyobb baj lehet, ha elkésünk a modernizációval és a helyi társadalmak megerősítésével, és bezárul a bizonyos időablak… Nem titok: bár a modellünk leírása elérhető lesz az állam és a politikai pártok számára is, a cégünk, a TSR Model Kft. kizárólag a helyi közösségeknek kíván majd gyakorlati segítséget nyújtani.vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!