Nézzük, mi van a vezetők zsebében

Az üvegzseb egyre átlátszóbb; tudható, mennyit keres a vezérigazgató, mekkora jutalom, s ha idő előtt távozik, mekkora – Jesszusom! Tényleg mekkora! – végkielégítés illeti meg… Az adatvédelmi biztos határozott álláspontja: nyilvános a közfeladatot ellátók fizetési adata. A fejvadászcég vezetője szerint több oka is van, hogy miért „annyi amennyi” – állami céget vezetni például nem nyugdíjas állás. Az alkotmányjogász szerint elejét kellene venni a sokakat irritáló méltánytalan, s olykor a korrupció gyanúját is felvető menedzserszerződések megkötésének.
Emlékeznek még arra, hogy májusban négyszáz állami vezető juttatásait hozta nyilvánosságra internetes oldalán a Miniszterelnöki Hivatal? S arra, hogy micsoda felhördülést váltott ki, amikor Gyurcsány Ferenc a válságra tekintettel az állami cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai tiszteletdíjának 10 százalékos „visszanyesését” és a cégvezetők prémiumának megvonását javasolta? A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. akkoriban nem közölte, hogy az ilyen cégek vezetői mennyit is keresnek. Azóta pert nyert az ügyben a sajtó, s már nyilvánosak a vezetői juttatások. Mint a Blikk is írta „az állami cégek vezetői 2-4 millió forintot keresnek havonta, amihez többnyire prémiumként járul hozzá az éves alapfizetésük 80 százaléka és 3-5 havi jutalom”. A Magyar Rádió elnökét például a sajtó információi szerint a havi 1,8 millió forintos alapbérén felül a kuratórium által vitatott szerződése szerint ennek az ötszörösét(!) elérő – azaz havi 9,4 millió forint prémium illeti meg.

Ám ezzel korántsem ért véget a história. Nyáron például vita kavarodott abból, hogy titok még, mennyit keresnek az egyetemi-főiskolai rektorok. A legújabb szériában pedig az amúgy veszteséges BKV vezetőinek elképesztő – a „kölcsönös megegyezésekkel” kialkudott és így nekik a munkaügyi bíróság szerint is járó – több tízmilliós végkielégítései kerültek terítékre. Emiatt a Fidesz a héten közölte: a céget felügyelőket, köztük a főpolgármester-helyettest is leváltaná. Vajon min múlik, hogy egy állami vagy önkormányzati cég első emberének vagy mendzserének mennyi fizetés, prémium, végkielégítés jár? S ha az üzleti szféra vezetői esetében titokban maradhatnak az efféle adatok, akkor az állami cégek vezetőinél miért nem?
Jóri András adatvédelmi ombudsman azzal kezdi: – A fizetési juttatásra vonatkozó adatok az adatvédelmi törvény szerint személyes adatnak számítanak. Ám ebből sok félreértés szokott adódni, hiszen a személyes adatokat általában nem lehet nyilvánosságra hozni, s erre hivatkozva mondják gyakran a vezetők, legutóbb például a rektorok, hogy a védett adataik – amilyen a fizetésük is – nem hozhatók nyilvánosságra. Csakhogy az adatvédelmi törvényben van egy olyan rendelkezés is, amely szerint minden olyan adat nyilvános, amely valamilyen közfeledatot ellátó személy e feladatkörével összefügg. S tisztázzuk: a közfeladatot ellátó személyek az elődeim állasfogalása és az enyém szerint is nemcsak a szűk értelemben vett közigazgatási szervek vezetői, hanem az állami tulajdonú társaságoknál – amilyen a MÁV – vagy az önkormányzati tulajdonúaknál  – amilyen a BKV – dolgozó vezetők is. Az ilyen szervezetek vezetőinek fizetési adata ezért egyértelműen és vitán felül nyilvános. Ugyanis a fizetés minden eddigi adatvédelmi biztosi állásfoglalás és bírósági döntés szerint összefügg a közfeladattal – ami az ő esetükben indokolja a széles körű nyilvánosságot. Ezzel pedig a magyar jog ma Európa élvonalában jár; a köz tájékoztatását nagyobb mértékben biztosítja, mint a többi ország joga. Nagy-Britanniában volt például nemrég egy „abszurdba hajló” eset, amikor még a parlamenti képviselő fizetésadatait sem voltak hajlandók nyilvánosságra hozni az egyoldalúan erős adatvédelemre hivatkozva. Ez Magyarországon elképzelhetetlen! Itt épp olyan erős az adatvédelmi szabályozás, mint az EU többi országában, de szinte egyedül állunk azzal, hogy nálunk a közérdekű adatok nyilvánossága is hasonlóan nagy súllyal és pontosan szabályozott. Szlovéniában és Németországban vannak erre kezdeményezések, de még egyik sem tart ott a nyilvánosság tekintetében, ahol a hazai jog.
– Az állami és önkormányzati nagyvállalatok vezetői állásaira viszonylag kevesen alkalmasak és közöttük is ritka, aki hajlandó az ilyen állást elvállalni. Ez a „titka” annak, hogy miért olyan magasak végül is a juttatásaik – vélekedik Deák Andrea, a felsőszintű vezetőket minősítő és közvetítő fejvadászcég, a Neumann International Vezetői Tanácsadó Kft. ügyvezetője. – Egyrészt kevés az olyan ember, akinek van tapasztalata az efféle cégek irányításában is, jól tud mozogni a politika berkeiben és hozzá még megvan a kellő szakértelme is, amilyet mondjuk megkíván a nemzeti vasúttársaság, egy közműcég vagy egy városi közlekedési nagyvállalat irányítása. Másrészt az ilyen állások felettébb népszerűtlenek, hisz’ többnyire lerobbant, rossz anyagi körülmények között gazdálkodó, a média által is sűrűn támadott vállalatokról van szó. S bizony azt is meg kell fizetni, hogy a vezetők „állják az ütéseket”. Mivel kényes helyzetű cégek ezek, és a vezetésüknek általában a politikához is közük van, egy ilyen vállalat élén „nagyfőnöknek” lenni nem éppen nyugdíjas állás. Azt mindenki, jól tudja, aki jelöltként szóba jöhet, hogy legfeljebb 3-6 évet tölthet majd abban a bizonyos karosszékben. Azután pedig, mivel ennyi időre kiesett a veresenyszférából, és mert a nyilvánosság előtt talán alaposan meg is hurcolták, már eléggé nehéz lesz oda visszatérnie. Azt hiszem, elkötelezettek, megszállottak azok, akik végül, ha nehezen is, de vállalkoznak az ilyen feladatra. S érthető, hogy ha mégis rászánják magukat, akkor próbálják a szerződésekkel, a kemény feltételekkel legalább anyagilag bebiztosítani magukat. Azok, akikről beszélünk, a nyilvánosságra került számok tanúsága szerint nagyon komoly fizetéseket kapnak, majdnem a versenyszféra felettieket. S azért csak majdnem, mert ott is vannak igazán jól fizetettek, például a gyógyszeriparban vagy a pénzügyi szektorban. A versenyszférában az első és a második szintű vezetők a termék jövedelmezőségétől függően mostanában havi 1,5-3 millió forintot kereshetnek. Ehhez legfeljebb a fizetésük harmadát-felét kitevő prémiu-mot és a menedzserszerződésekkel félévi és egyévi fizetésük közötti végkielégítéseket alkudhatnak ki. S ezek ma már alig maradnak el a nyugati vállalatvezetők juttatásaitól; ott sem lehet ma már kétszer-háromszor annyit keresni, mint itthon, legfeljebb 20-30 százalékkal többet. Európában másutt jelenleg 6500 és 15ć000 euró közöttiek a vezetői fizetések.
– Jogi szempontból nézve minden közpénzből, állami költségvetési forintokból finanszírozott állami feladattal kötelezően el kell számolni az adófizetőkkel, akik állami bevételek forrását adják – így Kolláth György alkotmányjogász. – Vegyük például a rektorok fizetését. Magyarországon például mintegy hetven egyetemi-főiskolai besorolású intézmény van, ám ezek nem egyformák; körülbelül a felük döntően állami finanszírozásból gazdálkodik, azaz közintézmény, míg a másik felük magánegyetem, magánfőiskola, ide értve az egyháziakat is, s ezek egyáltalán nem közintézmények. A megkülönböztetésnek van jelentősége a rektorok javadalmazását tekintve is. Hiszen a magánintézményekben erről egy belső testület dönt, s ez attól függően fizethet többet vagy kevesebbet, hogy mennyi a bevétele, amiből gazdálkodik. Az ilyen intézmények vezetőinek javadalmazásához, ha a közvélemény kíváncsi lehet is rá, valójában nincs semmi köze. Viszont a közintézmények vezetőinek béréről, premizálásáról, végkielégítéséről szóló döntéshez már miniszteri jóváhagyás kell – őket az adófizetők pénzét újra elosztó állami költségvetésből fizetik. A publikumnak pedig azt már joga tudni, hogy az állam hogyan gazdálkodik az adóforintjaikkal. A közintézmények és a közszolgáltatók – még ha vállalati formában működnek is – gazdálkodása, beleértve a vezetőik javadalmazását is, vitán felül közérdekből nyilvános. Elvégre közérdek az is, hogy ellenőrizhető legyen: vajon a teljesítménnyel arányos-e a vezetők díjazása, jutalma. De azért tisztázzuk: az, hogy lehet-e hatalmas csúcsvezetői és menedzserfizetéseket, jutalmakat, végkielégítéseket fizetni a válság idején és hogy szabad-e ezt tenni, az jogilag két különböző dolog. Láthattuk: ha a szerződésükben ezt kötötték ki kölcsönös megegyezéssel, akkor már nem volt apelláta; a munkaügyi bíróság is rendre az ő javukra döntött. Ebből tehát az következik, hogy eleve nem szabad olyan szerződéseket kötni, amelyek teljesen elrugaszkodnak a cég eredményétől, s attól függetlenül, akár a sokmilliárdos veszteségek ellenére is alaptalanul magas fizetést, prémiumot „adnak”, és viszonylag rövid, ámde kudarcos vezetői ténykedést is több tízmilliós végkielégítéssel „jutalmaznak” – szerintem is teljesen alaptalanul. Ha ilyen szerződések nem lennének, akkor ez az egész ügy nem irritálná annyira a közvéleményt. Legalább a törvény betűjét be kellene tartani! Hisz’ például a többi dolgozó végkielégítéseire nézvést van törvényi limit, ami hat hónapi járandóságban maximálja a felmentéskor fizethető végkielégítés összegét. A vezetői megbízás „közös megegyezéssel” megszüntetése estén alkalmazni lehetne – és szerintem kellene is – ezt irányelvként, ha a cég egyébként nem termel veszteséget. A közszolgáltató állami és önkormányzati cégek igazgató tanácsainak, felügyelőbizottságainak lenne a feladata, hogy gátat szabjanak az ilyen erkölcstelen – hadd ne mondjam: még az is lehet, hogy korrupt, a felek közötti osztozkodás gyanúját is felvető – „megegyezéseknek” és annak, hogy másfél-két év után 30-50 milliókat adjanak az egyébként nem is sikeres és talán épp ezért a posztjukról távozó vezetőknek, menedzsereknek.

vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!