Hogyan lehet elkapni a sorozatgyilkosokat?

Már százhúsznál többen nyomoznak utánuk, az FBI viselkedéselemző profilalkotói is részt vettek a munkában, s az ügyek leírását az Europolnak és az Interpolnak is elküldték – hasonlóságokat keresve. A romák elleni támadássorozat miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 9 tetthelyen 55 sértett – köztük a Nagycsécsen megölt férfi és nő, a Tatárszentgyörgyön felgyújtott házból menekülő s lelőtt férfi és gyermeke, s a Tiszalökön épp munkába induláskor lelőtt roma férfi – ügyében vizsgálódik emberölés vagy a kísérlete miatt. Eddig mintegy ezren kerültek a rendőrség látókörébe csak „a fegyverek és lőszerek tekintetében”. Ellenőrzik a térfigyelő és benzinkúti kamerák képeit, s a milliónyi adatot. A nyomozás kiderítette: Kislétán olyan fegyverrel lőttek, amelyet már két másik támadásnál is használtak. A nyomok alapján hol négy, hol két visszatérô tettes vett részt a támadásokban, ám motívumaikról a rendőrség csak annyit mond: nem zárható ki a rasszista vagy más indíték, például a bosszú, az uzsoraügy, vagy az, hogy belföldi netán külföldi megbízó áll a támadások mögött. Az országos rendőrfőkapitány rekordösszegre, 100 millió forintra emelte a sorozat tetteseinek nyomára vezető jutalmát, vádalkut, tanúvédelmet is ígért. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére életre hívták a tapasztalt rendőrökből álló Vének Tanácsát a gyilkosságok ügyében. Egyiküket, Kovács Lajos ezredest (NNI) és Münnich Iván kriminológust, agressziókutatót kérdeztük a nyomozás hátteréről.

A látszólag egyszerű képlet – valakik vélhetően rasszista indítékból sorra gyilkolják, illetve próbálják megölni a faluszéli házakban lakó védtelen romákat, Molotov-koktélos támadás után vagy anélkül, sörétes fegyverrel – kérdések sorát veti fel. Valójában egy vagy néhány körülírható profilú gyilkos követi el a támadásokat? Egy vagy több csoport? S mindig ugyanazok, vagy olyanok is, akik vérszemet kaptak és másolják a „módszert”? Könnyebb-e megtalálni a sorozatgyilkost, mint az egyszerit? Mit tudni a sorozatgyilkosságok elkövetőiről? Kik, miféle emberek jöhetnek szóba, mint tettesek? S mit árul el a róluk készülő bűnözői profil? Ha egy összetartó csoport követi el a támadásokat, vajon 100 millió forint elég-e, hogy közülük valaki feladja társait? – tudakoltuk.
Kovács Lajos ezredes, a Vének Tanácsának vezetője nagy tapasztalatú életvédelmi nyomozó, több hazai sorozatgyilkosság felderítésében is részt vett. Ilyen volt a négy áldozatot követelt Bene–Donászi ügy, Magda Marinkóé, akinek a szerbiaiak mellett magyar áldozatai is voltak: Farkas Helga nagynénje Orosházán és a szegedi Z. Nagy cukrászcsalád négy tagja. De még a leghírhedtebbhez, Soós Lajos és társai gyilkosságsorozatához is volt némi köze, mert a már elítélt Soós, hogy halogassa a halálos ítélet végrehajtását, bár nem ő volt a tettes, „bevállalt” még egy Hungária körúti OTP-rabláskor elkövetett kettős gyilkosságot, s ez ügyben is nyomozott. Most így beszél:
– A Vének Tanácsának olyan nyugdíjas, nagyon tapasztaltnak számító rendőrök a tagjai, akik, ha összegezzük a munkájukat, több ezer gyilkosság nyomozásában vettek részt, s szinte mindannyian a sorozatgyilkosságokéban is. A keletkezett iratok áttanulmányozása, a helyszínek megtekintése és a tapasztalataink alapján próbálunk lendületet adni most a nyomozásnak, és olyan mozzanatokat találni, amelyek közelebb viszik a rendőrséget a tettesekhez.
Ami a sorozatgyilkosságokat illeti, azokról nagyon nehéz megmondani, hogy mennyi bűncselekmény „spórolható meg”, ha időben kézre kerülnek a tettesek – márpedig ez kulcskérdés, ugyanis a sorozat általában a lebukásig folytatódik. Ám mire kiderül, hogy nem különálló gyilkosságokról, hanem egy összefüggő szériáról van szó, addigra rendszerint már megtörténik három-négy-öt ilyen bűntett. Ez az ügy ebből a szempontból hamar a nyomozók figyelmének fókuszába került, már az első két-három eset után kiderült, hogy sorozatgyilkosok tevékenykednek. Pontosabban: csoportról van szó, s még azt sem mondhatjuk meggyőződéssel, hogy mindig egy ember húzza meg a ravaszt, mert volt olyan helyszín is, ahol több fegyver szólalt meg; legalább két elkövetőt vagy még többet kell keresni.
Miféle emberek a sorozatgyilkosok? Tipizálni lehet őket. A legjellemzőbb a „klasszikus”, amikor valaki a szexuális aberrációit éli ki azzal, hogy nőket vagy homoszexuálisokat öl sorozatban. Ilyen a legtöbb országban előfordul; példa rá a német Bruno Lüdke, akinek a kezéhez 85 megerőszakolt áldozat vére tapadt, vagy a francia Henri-Desire Landru, aki a házassági hirdetéseire jelentkező tíz nőt darabolta fel. A másik típus valamiféle közterületi vagy közéleti „tisztogatási” szempont szerint öl – például prostituáltakat, mint Hasfelmetsző Jack – azaz valamiféle tébolyult küldetéstudattal megideologizálja a sorozatgyilkosságot. Van aki a családtagjait teszi el láb alól, mint Pándy és van olyan is, aki vegyes motívumból öl – hol nyereségvágyból, hol megbízás alapján, leszámolási indítékkal, mint Magda Marinko. Ám a mostani sorozatgyilkos(ok)ra egyik séma sem illik rá eddig. Nem tudjuk pontosan, hogy mi motiválja őket, csak találgatunk; a legvalószínűbb ok az lehet, aminek látszik a sorozat: a rasszista indíttatás, de persze minden más szóba jöhető indítékot is vizsgálni kell. Az ilyen szériák felderítésének az egyik „titka” éppen az, hogy nem szabad leragadni az egyik vagy a másik verzió mellett; minden lehetőséget figyelembe kell venni mindaddig, míg ki nem tisztul, egyértelművé nem válik a kép.
A profilalkotás roppant érdekes, de csak a nyomozást segítő módszer; bizonyos jellemzők alapján – az elkövetés helye, módszere, a felhasznált eszközök, a fegyverhasználat, a tetthely és a sértett megközelítése, az ottani viselkedése, az okozott sérülések jellege, a menekülés módja – el lehet készíteni valamiféle pszichikai vázlatot, jellemrajzot róla. Ám, ha csoportról, azaz több
elkövetőről van szó, akkor személyiségrajz nem készíthető, és ebben az ügyben csak a gyilkos csapat – két vagy több ember – bizonyos viselkedéseiből lehet kiindulni. Ha egy tettes van, akkor a személyiségprofil orientál, segít abban, hogy az ezer gyanúsítható személy közül melyik legyen az az ötven, akit legelőször érdemes ellenőrizni.
S a nyomozónak fájdalmas kérdés, hogy a sorozatgyilkosokat általában könnyebb-e megtalálni, mint az egyszer gyilkolókat. Általános a szabály: minél több bűncselekményt követ el valaki, annál több nyomot hagy maga után, s annál nagyobb az esély a felderítésre. Azaz az eredményesség az áldozatok számával egyenes arányban nő, a sorozatgyilkosoknál szinte 99 százalékos a lebukás. Nincs pontos statisztika erről, de van, akit az ötödik, van, akit a tizenötödik áldozat után kapnak el, és – bár fehér hollónak számít – van, akit soha. Hirtelenjében nem is tudok más példát, mint az „Őrült Hentest”, aki Clevelandben darabolta fel az áldozatait még az 1930–40-es években, és Hasfelmetsző Jacket, akinek soha nem derült ki a személyazonossága. S hogy a túlnyomó többségük lebukik, annak az a magyarázata: nem tudják abbahagyni, így előbb-utóbb mindig „testközelbe kerül” hozzájuk az egyre több adatot gyűjtő nyomozás. És tudni kell: a sorozatgyilkosok a környezetükben nem tűnnek fel. Éppen úgy élnek, mint az átlagemberek; mint akármelyik szomszédunk vagy munkatársunk. Pándyra sem gyanakodott senki. Mégis úgy jutnak a nyomukra az esetek bő háromnegyedében, hogy valamilyen bejelentés irányítja a rendőrök figyelmét a tettesekre. Amikor ilyen gyilkosságsorozat történik, jó ha abban a tudatban él mindenki, hogy akár a szomszédja, a kollégája is lehet a tettes, s jó ha „kihegyeződik” erre társadalom a figyelme – mondja az ezredes.
– Egyelőre nagyon keveset tudni arról, hogy egy vagy több csoport követi-e el ezeket a gyilkosságokat, gyilkossági kísérleteket, de az biztos, hogy nem magányos tettessel van dolgunk – így Münnich Iván. – Ezeket a cselekedeteket jól láthatóan megtervezték, előzményük, indítékuk, koncepciójuk van, ami arra utal, hogy több ember vesz részt már a tervezésben is. Ez annyira aprólékos, hogy még a menekülés részleteire, a nyomozók félrevezetésére is kiterjed. Nyilván nem lehetnek gyenge szellemi kapacitású emberek, akik erre képesek. Azt viszont nem tartom kizártnak, hogy nem egy csoportról, hanem az első ilyen ügy híre után pestisként terjedő, és talán azonos vagy más indítékú mintakövetésről van szó, mint egy öngyilkossági hullám vagy bombaria-dó-sorozat esetében. Az biztos, hogy akárkik is, van szándékuk, elképzelésük és végiggondoltan, láthatóan hidegvérűen, korántsem pillanatnyi indulatból, hanem inkább folyamatosan ható gyűlöletből vagy bosszúvágyból követik el a gyilkosságokat, és az erre irányuló kísérleteket.
Indítékként szóba jöhet a rasszizmus is, és természetes, hogy ha az áldozat roma, akkor ez jön először szóba. Ám, ha valakik másféle indíték, érdek alapján kihasználják az alkalmat és követik a „mintát”, akkor bizony más elkövetői kör sem kizárt; autót, sörétes fegyvert bárki könnyen szerezhet. Persze a sörétes puskával végrehajtott „embervadászat” nem tipikus roma elkövetési módszer. Akkor már inkább el tudom képzelni, bár ez pusztán spekuláció, hogy valakiket megbíztak ilyen bűncselekmények elkövetésével, ám, hogy ki és miért tenne ilyet, arról nincs elképzelésem. Éppen ezért ebben a sorozatügyben nem is látom a profilalkotás hasznosságát. Az ugyanis a rendőrségi adatokban előforduló hasonlóságok, egybeesések statisztikáján alapul, és így szűkíti az elkövetőként szóba jöhetők körét. A sorozatgyilkosokat egyébként könnyebb megtalálni, mint az egyszeri gyilkosságok elkövetőit, ugyanis a sorozatban előbb-utóbb mindig ejtenek olyan hibát, ami a nyomukra vezet. Az egyszeri elkövető jobban tud rejtőzködni, alkalmazkodni – nehezebb őt leleplezni. A profilalkotók, akik részt vesznek a vizsgálatban amerikaiak, s ott könnyű is profilt formálni, mert sok hasonló eset van, amikből lehet statisztikát készíteni. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a profil, amit felvázolnak, alkalmazható a hazai viszonyokra, hiszen ez nem az USA; más az ország, mások az elkövetők és mások a viszonyok is. Azt hiszem, az ő bevonásuk csak pótcselekvés a rendőrség részéről, hogy jelezze: mindent, amit lehetséges, megtesz a tettesek kilétének kiderítésére. Sőt, én abban sem hiszek, hogy a nyomravezetői díj nagyságán múlna a tettesek lebukása; eddig is nőtt az összeg, mégsem volt ennek semmi hatása.
Az viszont könnyen elképzelhető, hogy a nyomozás akár a beszélgetésünk után néhány órával már eljut a sok szál valamelyikén egy vagy több gyanúsítható személyhez – vélekedett a kriminológus.

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!