Újraválasztották Mahmúd Abbászt a Fatah palesztin mozgalom élére a
kongresszusi küldöttek szombaton. A Jordán folyó nyugati partján fekvő
Betlehemben tanácskozó mintegy kétezer küldött kézfelemeléssel
egyhangúlag megszavazta, hogy továbbra is Abbász vezesse a palesztinok
legnagyobb szervezetét – jelentette be a kongresszus levezető elnöke.


Húsz év óta először ült össze a Fatah kongresszusa, az előző tanácskozást még 1989-ben Tuniszban tartották. A kedden kezdődött és eredetileg háromnaposra tervezett tanácskozást azonban meg kellett hosszabbítani, mivel heves viták alakultak ki a régi és az új nemzedék képviselői között. A fiatalok a párt átfogó reformját akarják, és nagyobb szerepet követelnek maguknak. Számos küldött a Fatah jelenlegi vezetését teszi felelőssé a mozgalom kudarcaiért, emellett hiányolta az elmúlt húsz évről szóló igazgatási és pénzügyi beszámolókat. A régi gárda, élén az alapítók közé tartozó Mahmúd Abbász elnökkel, foggal-körömmel ragaszkodik pozícióihoz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!