Nyílt levelet írt Pesti Imrének, a Fidesz budapesti listás országgyűlési és fővárosi önkormányzati képviselőjének – és juttatott el a VH szerkesztőségébe – Alexa György, a fővárosi XVII. kerületi Rákosmente szocialista országgyűlési képviselője.



A levelet azza kezdi: „Egy országos napilap megírta, hogy Ön Turán lévő házára való hivatkozással, több mint 4 millió forint lakbértámogatást vett fel a parlamenttől. Eközben a főváros XVII. kerületében egy lakossági fórumon helyi lakosnak mondta magát”.
 Alexa György úgy vélekedik: Pesti Imre vagy a XVII. kerületi lakosokat téveszti meg, vagy a parlamentet, „annak érdekében, hogy csak a vidéki képviselőknek járó 115ć950 forint lakbértámogatáshoz hozzájusson”. S hozzáteszi:  meggyőződése, hogy ha az előbbiről van szó, bocsánatot kell kérnie a megtévesztett XVII. kerületi lakosoktól, ha pedig az utóbbiról, akkor vissza kell fizetnie azt a több mint 4 millió forint közpénzt, melyet jogtalanul vett fel.
 S így folytatja: „A főváros XVII. kerületének országgyűlési képviselőjeként magam tapasztaltam, hogy a helyi önkormányzat újságja és honlapja is Rákosmentén, tehát kerületünkben élő országgyűlési képviselőként említi Önt. Ön emiatt
még sosem kért helyreigazítást. Ezért és a helyzet tisztázása érdekében tettem fel Önnek alábbi kérdéseimet:
– Mikor hazudik? Amikor azt állítja a XVII. kerületi embereknek, hogy ott lakó sorstársuk, vagy amikor több millió forint közpénzt vesz fel a parlamenttől?
–  Hajlandó-e az évek alatt jogtalanul felvett közpénzt visszafizetni, vagy a rászorultak javára a Krízis Alapba befizetni?
Ön válasz helyett komolytalannak nevezte felvetésemet. Kínos magyarázkodása azt bizonyítja, hogy Ön bocsánatkérés helyett hülyének nézi az embereket. Véleményem szerint az olyanok járatják le a parlament tekintélyét, mint Ön, aki azt hiszi, bármit tehet és mondhat következmények nélkül. Ezért arra kérem, hogy mellébeszélés nélkül végre válaszolja meg kérdéseimet” – zárul a levél.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!