Minek nevezzelek?

Az autósok, motorosok világa dúskál az erre utaló példákban. A „súlyadó” ezeknek egyike, amit azon az alapon szavazott meg a törvényhozás, hogy minél súlyosabb egy motoros jármű, annál jobban rongálja az utakat. Járuljon tehát hozzá az önkormányzatok útépítő és karbantartó költségeihez. (A törvény eleve hibás volt, mert nem vette figyelembe, hogy a rongálás mértéke attól is függ, hány kilométert teljesít az adott jármű.) Az „átverésre” akkor derült fény, amikor ugyanazok a honatyák lehetővé tették, hogy az önkormányzatok olyan célokra is elkölthetik az „útrongálás” ürügyén kizárólag a motorosoktól begyűjtött pénzeket, amelyeknek semmi közük az útépítés-javításhoz.
Csodálatos az eredetileg „regisztrációs díj” nevű lelemény története is. Senki sem vonja kétségbe, hogy megvásárolt járművét regisztrálni kell, de hamar kiderült, hogy ennek munkadíja aligha függhet a jármű értékétől. Pedig függ, s később már bevallották, hogy valójában egy új adónemről van szó, s nem a regisztráció valós díjáról.
Igazi átverés az autópályadíjak kiszabásának magasztos indokolása, ami azt kívánja elhitetni a használókkal, hogy a díjak arányosak az okozott rongálással, tehát minél nehezebb a jármű, annál többe kerülnek a használatra jogosító matricák. Ez sem igaz! Sok ezerszeres mértékben többet használják és rongálják az utakat a kamionok, buszok. Rendeltetésszerűen, éjjel-nappal, egész évben használják az autópályákat, de éves matricadíjuk mindössze 3-4-szerese egy civil motorkerékpárosénak!
Volt egyszer egy valóban kitűnő törvény, ami az üzemanyag árába foglalt egy adóhányadot az útépítési és karbantartási költségek fedezetére. Igazságos volt, mert tökéletesen tükrözte a használat mértékét, és kizárólag az említett célokra lehetett fordítani. Így nyilvánvaló volt, hogy a motorkerékpárost is csak a használat mértékében terhelte! Ezt az adóhányadot ma is fizeti minden motoros, de a hatalom úgy döntött, hogy azt sem a törvény szellemében eredetileg megfogalmazott célokra fordítja, hanem a költségvetés bármilyen egyéb szükségleteire, amelyeknek esetenként semmi összefüggésük nincs az üzemanyag-fogyasztással.
A „kamatmentes” hitelek valóságtartalma remélem ismert, de ideillik a bankok által „kezelési díjnak” nevezett apróság, ami ugyancsak félrevezető, hisz tudjuk, hogy egy tízmilliós tranzakció kezelési költsége valójában nem lehet százszorosa egy százezer forintos hasonló műveletnek.
Adózni kell, de tisztességesebb lenne „nevén nevezni a gyereket”.
Schedel Andor, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!