Nyelvi kultúránk elsekélyedése, bármennyire is szomorú, korjelenség.
Nehogy azt higgyük, hogy csupán a tanulatlan rétegek nélkülözik a szép
magyar beszéd dolgában szerzett jártasságot.
Kortárs irodalmunk, színjátszásunk és tömegkommunikációnk koszorús reprezentánsai azok, akik Lőwy Árpádot messze meghaladva, süllyesztették kifejezéskultúránk mocsarába a magyar nyelvet. A fajfenntartás és az anyagcsere technológiájának és produktumainak az irodalomba és a köznyelvbe való beemelése köznyelvünket a sarki kocsmák nyelvi világát megszégyenítő mélységekbe taszította. Káromkodni én is tudok, hiszen voltam katona, de csak akkor tettem, ha volt rá okom, vagy legalábbis azt hihettem. Engem is csodálattal tölt el az a felismerés, hogy más nyelvektől eltérően, a magyarban a fajfenntartás alapigéjének bármelyik igekötővel megtalálható a maga helyesen értelmezhető jelenségtartalma. Ez azonban nem jelenti azt, hogy úton-útfélen azzal dicsekednék, hogy így is tudok kommunikálni. Képzeljék el, hogyan hangozna el Babits Eratója egy mai magyar szókupec szájából. Aki csak obszcén módon tud jelentkezni, az számomra primitív, még akkor is, ha magát nagyszerűnek gondolja.
S íme, máris eljutottam az idegen nyelvekben kimutatható tudatlanságunkhoz. Sivár állapotainkat csak a „fenn az ernyő, nincsen kas” aurája leplezi, nem csak mások, de magunk előtt is. Nézzünk körül közvetlen környezetünkben! Már-már azt hihetnénk, az Európai Uniónak fittyet hányva, 51.-ként sikerült bejutnunk az Egyesült Államokba. Ja, hogy még nem tudunk angolul? – Sebaj, majd ők tanulnak meg magyarul.
De ez még semmi, a bájos műsorközlőnő csodásan harapja felismerhetetlenségig az angol szavakat, de ha véletlenül a Le Mans-i
autóversenyről kellene szót ejtenie, akkor úgy mondja ki angolul, hogy Oxfordban a falra másznak, vagy beüt a Magyarhonban elterjedt „nixdajcs” effektus és a kimondhatatlant, a magyar kiejtési szabályok szerint ejti ki. (Nem viccelek, az egyik tündérnőtől hallottam a „lemans”-ot.)
Magyarországon ugyanis idegen nyelven csakis és kizárólag az angol nyelv értendő. A franciák, vagy a németek, vagy a többiek, ha jól meg akarnak tanulni angolul, akkor jöjjenek Magyarországra, mert a riporterekkel csak angolul lehet és kell beszélgetniük. De Gaulle tábornok lehet, hogy ránk gondolva ellenezte a britek felvételét a Közös Piacba. És ha már a Közös Piacról van szó, képzeljék el, hogy a megalakításáról szóló Római Szerződés aláírt szövege, a magyarok által sajnálható módon még nem is létezett angol nyelven.
És ha már az Európai Unióról van szó, akkor legyen szabad megjegyeznem, hogy hivatalos nyelveinek száma nem kettő (magyar és angol), hanem Shakespeare és Madách nyelve könnyen megfér Rousseau, Kant, Dante és a mások tiszteletre méltó nagyságainak nyelve mellett.
S hogy én se maradjak le a korszellemtől: „egyébként minden OK”.
Dr. Mikósdi György, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!