…most, amikor zajlik a „csendrendelet-háború” a Liszt Ferenc téren meg
a környékén, meg máshol, egy régi jugoszláviai emlékem jut eszembe. Van
annak már – sajnos – csaknem harminc éve, hogy kihasználva a
háromévente engedélyezett „nyugati” utazás lehetőségét, a horvát
tengerpartot vettük célba.
Megálltunk Dubrovnikban, Trogirban, Splitben. Az utóbbiba kora délután érkeztünk, és nagy örömünkre, a városka gyönyörű főterén kaptunk szállást egy helyes kis szállodában, amelynek ablakai a térre néztek. Csend és nyugalom, álmos, békés hangulat, ez volt a délután. Aztán este kilenc körül ébredezni kezdett a tér. Éjfél körül már lépni sem lehetett a tömegtől, a kávéházak, kis teraszok asztalai mellett jókedvű és rendkívül hangos társaságok múlatták az időt. Mi mindezt az ablakból bámultuk úgy fél kettőig, hiszen aludni képtelenség lett volna. Másnap aztán fáradtan, kialvatlanul indultunk tovább, örökre megjegyezve a „békés, csendes” Split főterét és ezt a zajos éjszakát.
Nem csoda tehát, hogy belegondoltam: a Liszt Ferenc téri vagy a Ráday utcai lakosok nem átutazóban tartózkodnak régen meglevő lakásaikban. Éppen ezért fogalmam sincs, mi lehet a megoldás. Nem lehet vigasztaló számukra az sem, ha azt javasoljuk nekik, gondoljanak a Kossuth téren és a környékén lakókra, hogy nekik milyen szép estéik és éjszakáik lehettek néhány esztendővel ezelőtt, amikor fel sem merült holmi szigorú csendrendelet.
Bevallom, magam is büszkén üldögéltem nemrégiben az egyik teraszon, este tíz után külföldön élő ismerőseim társaságában, akik ámulva nézték, hogy teljesen olyan itt, mintha egy igazi világvárosban lennének.
Tudom, Londonban az éjjel-nappal zajos Piccadilly Circus környékén nem nagyon laknak, no meg a velencei Szent Márk téren sem. De a környező kis utcák – bizonyára sok honfitársunk tapasztalta – éjjel is hemzsegnek a turistáktól, és éjfélkor is lehet pizzát kapni az egymás mellett sorakozó éttermek teraszán. Azt hiszem, náluk megtanultak együtt élni egy helyzettel – meg egymással.
Félek, nálunk ez sem sikerülhet. Ideges lakók, elkeseredett vendéglősök, hoppon maradt vendégek meg egy tábla Hegyeshalomnál: „Toleranciahiány miatt a nap 24 órájában zárva…”
Gálvölgyi János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!