A magyar közgondolkodásban – még a tanultak, műveltek körében is – sok
téves információ, adat bukkan fel, ha a két világháború közt uralkodó
szellemiségére hajazó mozgalmakra, tettekre terelődik a rádióban,
tv-beszélgetésekben a szó. Sokan emlegetik, hogy a mai szélsőséges
megnyilvánulásokat még a Horthy-rendszerben sem engedték, ezeket a
szervezeteket, Bethlen István miniszterelnök betiltotta, Horthy pedig
Szálasit bebörtönöztette. Orbán Viktor tavaly zárt ajtók mögött e
példára hivatkozva állította, hogy a hajdani kormányzó módjára ő is ad
majd két pofont a Magyar Gárdának és hazazavarja őket.
Van ezekben az állításokban némi igazság, ám a féligazság is hazugság. Míg Horthy tiszti különítményesei Budapest felé haladtak, s akin lehetett bosszút álltak, addig a fővárosban, és az ország különböző más részein gomba módra jelentek meg és szaporodtak el a politikai életben a különböző szélsőjobboldali, fajvédelmi, titkos, féllegális, fegyveres és polgári szervezetek, amelyek mind a bolsevizmus, a szociáldemokrácia, a zsidók, a liberálisok elleni keresztes háborút hirdették meg, és a nemzeti, nacionalista, antikommunista, szocialistaellenes, antiszemita jelszavak jegyében kezdtek működni. S a rendszer fennállásának időszakában ezek mindvégig a hatalom bázisául szolgáltak.
Az egyik legismertebb és legbefolyásosabb jobboldali félkatonai szervezet a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) volt. Az Ébredő Magyarok Egyesülete viszont a lakosság körében az egyik legnagyobb népszerűségre szert tett tömeges szervezet lett. Röplapja így definiálta magát: „Testvér! Tudod-e mi az Ébredő Magyarok Egyesülete: hadat üzent a zsidó fajnak.” Az Ébredőket 1920-ban ugyan betiltották, de a hírhedt fajvédők a Bethlen István alapította Egységes Pártban folytatták tevékenységüket, és betiltásuk után is szabadon hirdették elveiket, zavartalanul működtek, összejártak, legális programokat szerveztek, aktív részesei maradtak a magyar közéletnek.
S már 1922-től megjelentek a politikai élet porondján a magukat fasiszta pártként aposztrofáló kisebb-nagyobb szervezetek is. 1922 tavaszán jött létre az első fasiszta tömörülés, az Országos Nemzeti Szocialista Párt, amely programjában a szokásos antikommunista és antiszemita, fajelméleti jelszavak mellett már „szociális demagógiát” és kemény „irredentizmust” is hirdetett, azzal a céllal, hogy elhódítsa a baloldalról a tömegeket. Pár évvel későbben már a következő fasiszta pártok működtek: Magyar Fasiszta Magyarok Országos Pártja, a Magyar Fasiszta Párt (elnöke Bartha Albert – lapja: Fasiszta Napló), a Magyar Munkások Nemzeti Szervezete, a Magyar Munkások Szövetsége, a Fasiszta Liga, a Magyar Munkások Egyesülete, a Munkások és Polgárok „Szociális” Pártja, a Nemzeti Szocialista Párt stb. A kormány olykor fellépett ellenük, ha bírálták a fennálló hatalmat, kormányokat és vezetőiket (még Horthyt is), mert nem tartották elég jobboldalinak politikáját és összeesküvéseket szőttek megbuktatására. Ez azonban soha nem járt működésük beszüntetésével. Általában megváltozott névvel, vagy egyszerűen semmibe véve a jogi döntéseket, más formában folytatták tevékenységüket.
Nem ártana időben tisztázni: a Fidesz-KDNP és Orbán Viktor ködös politikája a Horthy-rendszer restaurálási kísérletére vall. Ma már a MIÉP, a Jobbik és mások nyíltan ki is mondják, hogy ezt a rendszert kell visszahozni. S a Fidesz vezetőitől, Orbántól magától soha, egyetlen beszédében nem hallottam azt, hogy ha nem is nyíltan és egyértelműen, de legalább valahogyan ezekre utalva elítélte volna e korszakot és a visszasírók magatartását, s általában ezeket az eszméket. Orbánt még soha sem hallottam vitatkozni a szélsőséges, fasisztoid nézeteket vallókkal, vagy legalább e nézeteikkel. Jogos a gyanú és a feltételezés, Orbán és a Fidesz-KDNP azért titkolja politikai programját a magyar nép elől, hogy ne derüljön ki: céljuk a Horthy-rendszer újjáélesztése a mai körülmények között. Annak a fasisztoid eszmékkel átitatott rendszernek a visszaállítása, amely a 20. század közepén második Mohácsba sodorta az országot.
Strassenreiter Erzsébet
A szerző történész
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!