Talált tárgyak a csatornában

Minden belekerül a csatornába, ami a mindennapi élet kelléke. Sőt, az aktuális slágertermékekről is pontos képet kaphatunk: megtudhatjuk, milyen borotvatípus a menő, milyen gyógyszertapaszokat és más egészségügyi termékeket használnak az emberek. Szinte minden a csatornába kerül, ami „lefér a csövön”.
Mint Bátori Mariannától, az FCSM szóvivőjétől megtudtuk, előfordult, hogy nyílt vízfolyásokban pianínót vagy motorkerékpár-vázat találtak a társaság munkatársai. Sőt arra is volt példa, hogy régi tárcsás mosógép okozott dugulást a csatornahálózatban.
Volt, hogy a szennyvíztisztító telepre érkezett személyazonosító igazolványt a telepen dolgozó munkatárs hazafele személyesen adta vissza az otthonához közel lakó tulajdonosának.
Több ízben mentettek meg az FCSM dolgozói csatornába esett kutyát, ezek többsége menhelyre került, de van kutyus, „akit” örökbefogadott a megmentője. Időnként díszhalak és ékszerteknősök is felbukkannak a hálózatban, ezeket a telep dolgozói veszik pártfogásba, jó néhányat felneveltek már.
A társaság központi ügyeletére évente 20-30 alkalommal érkezik olyan hívás, amelyben a víznyelőkbe esett kulcs, mobiltelefon kihalászásához kérnek segítséget. Ezek menthetők, hiszen a víznyelők úgy vannak kialakítva, hogy száraz időben ki lehet pecázni a beléjük ejtett értékeket.
Az FCSM központi ügyeletvezetője, Tóth Géza korábban, amikor még a tisztítási csoportnál dolgozott, gyűjtötte a csatornarelikviákat. Kollégái jóvoltából tett szert számos evőeszközre, konyhai felszerelésre, szalvétagyűrűre, cigarettatárcára. Ezek közül csak az érdekesebb darabokat őrizte meg. Vannak egészen különleges leletei is, mint például a stüszivadász kalapot formázó fém hamutartó, a tűzoltósisak formájú rézcsengettyű, s néhány lakat, pénzérme, ezüstkanál, golflabda is gazdagítja a gyűjteményét.
Fennmaradtak különféle történetek is, amelyek szájhagyomány útján terjednek a társaságnál, bár igazságtartalmukra nincs bizonyíték – így a szóvivő. Az egyik szerint Horthy Miklós kormányzó felesége az egyik Duna-parti szállodában belemosta a mosdótálba a gyémántköves gyűrűjét, s az a csatornába került; meg is lett a gyűrű, a Duna-parti főgyűjtő padkáján találta meg egy csatornatisztító munkás, s a becsületes megtaláló visszaszolgáltatta az ékszert – és még csak jutalmat sem kapott érte.
A másik történet szerint a ’60-as években egy csatornamunkás több aranypénzt talált egy bőrszütyőben. A filmekben látott módszerrel, azaz az érmék harapdálásával bizonyosodott meg az érmék nemesfémtartalmáról. Napokig büszkélkedett vele a törzshelyéül szolgáló talponálló személyzetének. Amikor eljutott a numizmatikushoz, hogy eladja a félmaréknyi pénzérmét, a becsüs ötezer forintot ajánlott az érmék darabjáért, majd sűrű fejcsóválások között közölte: tízszer ennyit adnék, ha nem lennének ilyen csúnyán összeharapdálva…
Állítólag hajdanán kézi csatornatisztítás során egy fémkazettát találtak a munkások a csatornában, feladták az egyik kollégának mondván, félóra múlva befejezik a munkát, akkor megnézik, mit rejt a kazetta. Ám a munka végeztével már csak hűlt helyét találták a kazettának és a kollégának, egyiket sem látták viszont soha többé, így csak találgathatták mi volt a dobozban.
Bátori Marianna elmondta, napjainkban már nem találnak ilyen kincseket. Ugyanis a ’80-as évek végére, a ’90-es évek elejére megtisztították a hálózatot az évtizedek során felgyülemlett üledéktől, s napjainkban rendszeres a csatornák tisztítása, és a korszerű, zártláncú technológia sem kedvez a kincsvadászatnak.

P.É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!