A B próba is pozitív eredményt hozott a doppingolással vádolt olasz
Danilo Di Lucánál (képünkön), akinek versenyzési engedélyét a
Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) július 22-én határozatlan időre
felfüggesztette, miután pozitív tesztet produkált.

A megerősítő elemzés tényét az olasz szövetség közölte szombaton. Itáliai médiajelentések szerint ez egyértelművé teszi, hogy a 33 éves kerekes a májusi Giro d’Italián tiltott segítséghez folyamodott. Di Lucát május 20-án és 28-án ellenőrizték az olasz körversenyen, s mindkét mintájában az EPO vérdopping továbbfejlesztett változatára, az úgynevezett CERA nyomaira bukkantak. „Nem vagyok őrült, nem szedtem ebből a szerből – jelentette ki akkor az olasz kerekes. – Azt szeretném elérni, hogy a következő vizsgálatot ne Párizsban végezzék, mert az ottani laboratóriumban nem alkalmaznak biztos vizsgálati módszert.” Az ugyancsak pozitív eredménnyel zárult B próbát nem a versenyző által kifogásolt franciaországi Chatenay-Malabry laborban folytatták le, hanem Bécsben, de a nemzetközileg elismert, úgynevezett akkreditált osztrák intézet vizsgálati adatai sem segítenek a sportolón, akit ezek után szinte bizonyos, hogy két évre eltiltanak a versenyzéstől.
Di Luca a második helyen végzett az idei Girón, amelyen két szakaszon diadalmaskodott. Tavalyelőtt megnyerte az olasz körversenyt.


Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!