Az összeesküvés-elméletek receptjeit a világ bajai írják

Az Antall-kormány titokminisztere a roma sorozatgyilkosságokkal összefüggésben fölvetődött két teóriának mond ellent határozottan; az egyik szerint külföldről szervezik a gyilkosságokat, a másik szerint pedig azért, hogy más politikailag „érdekesebb”, súlyos bűncselekményekről eltereljék a figyelmet.
Ne is törjék a fejüket, hogy mitől van ózonlyuk, cunami, hurrikán, földrengés, mitől jönnek új járványok! Hisz’ kézenfekvő a magyarázat: összeesküvés áll a hátterükben! Tudatos manipuláció, emberkísérletek, személyiséglopás, klónozás… És persze mindez alantas érdekeket szolgáló gazdasági oligarchák, álságos kormányhivatalok, felelőtlen katonák, tudósok „műve”… Még a klímaváltozásért is ők a felelősek, hacsak nem az ufók, ahogyan az amúgy egymással rivalizáló „zsidó” bankárok összeesküvése miatt van gazdasági válság most.

S nem lehet kétséges, hogy nem is baleset volt, hanem a brit uralkodóház és a titkosszolgálat tetette el láb alól Diana hercegnőt, nehogy hozzámenjen a muzulmán Dodihoz.
Egyszerű a recept: keress egy (még) egyértelmű magyarázat nélküli pocsék, gyalázatos jelenséget, és tételezd fel, hogy valaki – aki neked nem rokonszenves – mesterkedik a háttérben. Azután mutass rá, előbb kétkedve-kérdezve, majd a megvilágosodás hitével: ő az összeesküvő, ő az ellenség, ő tehet arról, ami rossz! Nem baj, ha nem igaz, csak legyenek, akik elhiszik… Összeesküvés-elméletek korát éljük. De vajon hogyan keletkeznek az ilyen elméletek? Talán társadalmi méretű, kollektív üldöztetési mániáról van szó?
– A pszichiátria nem adhat választ arra, hogy társadalmi betegség tünete-e
az összeesküvés-elméletek gyártása és terjesztése; a társadalom betegségeivel a szociológusok foglalkoznak. Ám kétségtelenül nagy a hasonlóság némelyik egyéni kórképpel; a tünetek szinte ugyanazok – így dr. Csukly Gábor gyakorló pszichiáter. – A szakmámban ismertek a paranoid – üldöztetéses – téveszmék és bizonyos pszichiátriai betegségek, amilyen a paranoid skizofrénia. Ahhoz, hogy paranoiás betegnek tekintsünk valakit, előfeltétel, hogy legyenek téveszmés gondolatai. A beteg ezekben az esetekben jellemzően olyan téveszméket hangoztat, hogy őt mérgezi vagy „sugarazza” a szomszéd. Lehetnek szokványos üldöztetéses gondolatai is, például, hogy az őt ért rossz dolgok mögött valakiknek az összesküvése áll, teszem azt az őt megbetegítő vírusokat rosszindulatú tudósok terjesztették el a világban, netán az orvosok kísérleteznek rajta. De lehetnek egészen bizarr, misztikus elemeket tartalmazó téveszméi is, mint amikor a páciens arról számol be, hogy valaki „gondolatokat tesz a fejébe”, vagy a testét a vastag falakon keresztül, illetve nagyon távolról, esetleg a televízión, a rádión át is képes megbetegíteni. Ám a téveszme vagy annak töredéke nem elég ahhoz, hogy valakit súlyos paranoiás betegnek tekintsünk; ahhoz az is kell, hogy a téveszméi elhatalmasodjanak és a viselkedését, az életét jelentősen befolyásolják. Képzeljünk el egy egyenest, amelynek az egyik végén van a pszichiátriai beteg, akin teljesen eluralkodik a mániája és egész nap ezen „kattog az agya”. A újságokat, a híreket bújja és összefüggésekre vadászik, ki sem mozdul a lakásából, nem fürdik, elhanyagol minden mást, a családját, a munkáját, önmagát is – a paranoiás szertartások uralják az egész életét. Az egyenes másik végén – a kettő között persze sok átmeneti fokozat található – a csaknem teljesen normális, egészségesnek mondható ember van, akinek néha eszébe jut egy-egy összesküvéssel kapcsolatos vagy üldöztetéses gondolat. Ez lehet akár csak egy picivel több, mint amennyi bármelyikünkkel megeshet olykor: a metrón nevetést hallunk, s átvillan az agyunkon, hogy biztosan rajtunk nevetnek. A paranoia legenyhébb foka a gyanakvás, ami az ember egyik fontos létfenntartó funkciója. Ez fennmaradt az evolúció során, gyanakvásra ugyanis az egészséges embernek is szüksége van, hisz’ a világban vannak, akik valóban rosszat akarnak nekünk. Az életképessége jobb annak, aki nem hisz el vakon mindent másoknak. Ezért nem árt ha egészséges gyanakvással, kétkedéssel fogadjuk mások gondolatait. Beleértve persze az összeesküvés-elméleteiket is…
– Az összeesküvés-elméletek történetében megfigyelhető: mindig akkor nő meg a számuk és terjednek jobban, amikor a társadalomban sokan elégedetlenek a vezetéssel, a hatalommal, az állami irányítással – fejtegeti Kó József szociológus, kriminológus. – Ez tehát egyfajta kritikája a kormányzásnak; a klasszikus összesküvés-elméletek mind ezt firtatják, s többnyire titkos vallási, világi, gazdasági, politikai hatalmak, más országok, nagyhatalmak felelősségét vetik fel. Ráadásul ezek az elméletek mindig arra reagálnak, ami éppen az elégedetlenség oka. Ha egy államban a biztonsági funkció működik rosszul, akkor a maffiaelméletek erősödnek fel, állítva, hogy a szervezett bűnözés behatolt a politikai vezetésbe, és merényleteket, visszaéléseket követnek el. Jól példázza ezt a megoldatlan Kennedy-gyilkosság, amely után sorra születtek efféle elméletek. Ha gazdasági bajok vannak, akkor rendre a külföldi hatalmak vagy a cionisták össeesküvését, machinációit feltételezik. Általában minden ilyen elméletnek megtalálható  a gyökere – a valódi és megoldatlan  probléma, a diszfunkció – a társadalmi történések között. Efféle teóriákat persze bármikor bárki kitalálhat; lehet mentális problémával küszködő ember és egyszerűen fantáziadús gyanakvó is, aki másokra próbálja hárítani a problémáért a felelősséget. Lehet tréfás kedvében ufós gabonaköröket készítő néhány diák, de akár maga a hatalom is. Példa rá Cion bölcseinek jegyzőkönyve – amely köztudottan az orosz cári titkosrendőrség által készített hamisítvány –, s egy olyan időszakban született, amikor a hatalomnak jött jól a feszültségek „levezetésére” az antiszemitizmus erősítése. Ám ha nincs az elméletre fogadókészség a társadalomban, akkor elhal. Ha mondjuk én most kitalálom, hogy a magyarok már jártak a Holdon sőt, megelőzték az amerikaiakat, és ezt azért titkolták el, mert a Szovjetunió rossz szemmel nézte volna, akkor vélhetően ezt nagyon kevesen hinnék el. Nem lenne rá igazán széles körű fogadókészség, mert most  nincs ott az igazi probléma az elmélet mögött. Viszont ha azt találom ki, hogy – mondjuk – összefogott a mai orosz vezetés a mai magyar vezetéssel azért, hogy a következő választásokat manipulálja, erre már lenne „vevő”, mert van egy társadalmi csoport, amelyik „éhes” egy ilyen gondolatmenetre. S ha talál néhány tényt, amely ezt látszik igazolni, akkor el is kezdi fejleszteni, terjeszteni az elméletet… Abban pedig, hogy mindez mitől sikeres, eligazít bennünket az Olajfalók című film fogadtatása. Az is hamisítvány volt, mégis sokan elhitték, hogy léteznek olajfalók, mert egyre többek valóságos félelmét lovagolta meg a film, hogy a környezetszennyezés miatt felborulhat az ökológiai egyensúly. És lássuk be: a környzetszennyezés jelentős részéért valóban a nagyipar felelős. Aminek a fenntartása persze társadalmi érdek. Ezért sem mondanám, hogy társadalmi méretű paranoiáról van szó; inkább a valódi problémákra reagáló védekező mechanizmusról. Ahogyan az egyén hajlik rá, hogy elhárítsa, másokra tolja a felelősséget a bajokért, úgy a társadalom is. Sokan szeretnék azt mondani, hogy nem „mi” vagyunk a felelősek a problémáinkért, hanem „mások”. Ez a lelki mechanizmus alapesetben védi az egyén, illetve a társadalom normális működését, ha a gondra nincs azonnali vagy legalább gyors megoldás. Ám, ha már elfajul és a „másokból” már bűnbakot képez a társadalom, akiket kész feláldozni is, akkor nemcsak a bajaiért, de még ezért is felelős lesz, s ezzel is szembesülnie kell idővel…
Az összeesküvés-elméletek nemcsak azért veszélyesek, mert bolondítják az ezeknek hitelt adó embereket, hanem igazán azért, mert ha egyiket-másikat sokáig sulykolják a kiötlőik, a terjesztőik, még valaki kedvet kaphat, hogy valóra is váltsa a rémálmot – vélekedik Gálszécsy András volt titokminiszter. – Manapság divatosak a különféle összeesküvés-elméletek, szóljanak bár politikáról, terrorakciókról, bűncselekményekről. Titkosszolgálati szempontból akkor van jelentőségük, ha felfedezhető a teóriában valamilyen apró „igazságmag”. Ha olyan képtelenségről szólnak, hogy – teszem azt – földönkívüliek szervezkednek az ország romlásba döntésére, akkor komoly ember nyilván nem foglalkozik velük, és a titkosszolgálatoknál általában komoly emberek dolgoznak. Más estekben viszont, ha felfedezhető legalább valami egészen csekély valószínűség az elméletben, kénytelenek foglalkozni vele, mert előbb-utóbb a legfelső politikai vezető is megkérdezi, hogy mi a véleményük róla. És ha egyáltalán nincs véleményük, azt rossz néven veszi, mert előbb-utóbb tőle is meg fogják kérdezni – ha mások nem, akkor az újságírók–, hogy ő mit gondol… Tipikus a legutóbbi, nagyon sajnálatos sorozatgyilkossági ügy, amely vitathatatlanul az, hiszen a rendőrségnek határozottan arra utaló bizonyítékai vannak, hogy a romagyilkosságok láncolatot alkotnak, és valamilyen, a számomra felfoghatatlan gyűlölettől vezérelve próbálják valakik irtani ezeket a szerencsétleneket. De ez ügyben is született legalább két összeesküvés-elmélet. Az egyik szerint külföldről szervezik a gyilkosságokat, hogy az országot destabilizálják, a másik szerint pedig azért, hogy más politikailag „érdekesebb” súlyos bűncselekményekről eltereljék a figyelmet. Ha nagy túlzással azt mondom, hogy mind a kettőben pislákolhat valamiféle igazságmag halvány fénye, akkor már ezekkel kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, és a külföldi szál esetében az Információs Hivatalnak is, „körül kell néznie”. Az első elméletet hangoztatók nem is titkoltan azt mondják: vélhetőleg északi szomszédunknak van arra szüksége, hogy még jobban bemártsa Magyarországot, hiszen a nyelvtörvény ügyében sáros, és erről így elterelheti figyelmet, másrészt hazánkat úgy tüntetheti fel, mint ahol nagy a belső rendetlenség és súlyos bűncselekményeket, gyilkosságokat követnek el a kisebbségek ellen, miközben ők állítólag a nemzetközi szokásoknak megfelelően csak igyekeznek a saját nyelvüket előtérbe helyezni. Én nem hiszem, hogy északi szomszédunk ennyire gonosz lenne; az reális, hogy kihasználja az alkalmat a miniszterelnök-helyettes, és szidja a magyarokat, de az már nem, hogy megszerveznék az ottani titkosszolgálatot halálos végű bűncselekmények magyarországi elkövetésére. Ám ennek is utána kell nézni, és végül valakinek majd feljegyzést kell írnia, jelentést kell tennie az eredményről. A másik elméletben – amit az egyik újonnan feltűnt politikai párt újonnan feltűnt elnökétől hallottam, hogy ezzel más jellegű súlyos bűntettekről terelnék el a figyelmet, ugyancsak nem hiszek. Ennek a gyanúsításnak politikai éle is van: azt is mondta az illető, hogy ha egy kicsit előre néz, akkor „felrémlik előtte, a jelenlegi rendészeti miniszter arca”. Nem hiteles a számomra az, hogy Magyarországon ma egy hivatalban lévő miniszter gyilkosságokat szervez, hogy más súlyos bűncselekményekről elterelje a figyelmet. Összeesküvés-elméletnek persze ez se rossz… Az pedig már a vége mindennek, hogy az USA titkosszolgálata szervezze meg New York közepén a WTC ikertornyainak repülőgépes lerombolását, több ezer ember halálát, valamilyen okból. Ez már inkább pszichiáterre tartozik, mint rám… Pedig sok össeesküvés-elmélettel volt dolgom. Miniszterként a rendszerváltozás után szinte két naponta állítottak meg a Parlament folyosóján a többnyire idős, általában kisgazda vagy kereszténydemokrata képviselők, hogy azt hallották: itt vagy ott a munkásőrök eldugták a fegyvereiket és újjászerveződnek. Ezek voltak akkoriban a divatos összeesküvés-elméletek. Egyik sem bizonyult igaznak. Valódi összeesküvéssel a praxisomban eggyel sem találkoztam. Csak annyi bizonyos: minél egzaltáltabb egy társadalom, minél nagyobbak a feszültségek, annál több a téveszme és annál szívesebben gyártanak összeesküvés-elméleteket. A politikai „összeesküvésekkel”, az intrikákkal, kisebb-nagyobb árulásokkal, átülésekkel, átállásokkal pedig nem a nemzetbiztonság feladata foglalkozni, s ezt én sem tettem; erről nem beszélnék.

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!