Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettes szerint a BKV- botránynál nem csak a múltat, hanem a jelent is meg kell vizsgálni. Kérdeztük őt a megoldásról és arról, miképp előzhetők meg a hasonló esetek.



Az ön álláspontja szerint kik és milyen felelősséget viselnek a BKV végkielégítési botrányában?
– Az, hogy valaki a versenyszférán kívül százmilliós végkielégítést kapjon, jogosan háborítja fel a közvéleményt. Szabadságom alatti túrámról is nyomon követtem az akkor még kezdődő eseményeket. Tűrhetetlen, hogy közpénzeket egyesek Csáky szalmájának tekintsék, hogy a felügyelőket megvezessék. Ami a BKV-nál történt, nonszensz. Ezért is rendeltem el azonnali, teljes körű és objektív vizsgálatot ez ügyben. Hiszen nem csak a múltat, hanem a jelent is meg kell vizsgálni, csak így lehet ugyanis megelőzni azt, hogy a jövőben ilyen még egyszer előfordulhasson. Azzal, hogy kit, milyen felelősség terhel, megvárnám az objektív vizsgálatok végét. Abban azonban teljesen egyetértek Burány Sándor elnök úrral, hogy egy olyan vezérigazgató, aki már egy éve irányítja a vállalatát, ha nem tudott az említett ügyekről, az a cégvezetés szempontjából rendkívül aggályos, ha pedig tudott róla, de nem tájékoztatta erről a tulajdonosi képviselőket, az még inkább aggályos.
Miért marad visszhangtalan az ön által – már szabadsága alatt – elrendelt vizsgálat?
– Nem hiszem, hogy teljesen visszhangtalan maradt. Az összes fővárosi cégre kiterjesztett tájékoztatáskérésemnek köszönhetően például már folyamatosan érkeznek be az anyagok. Ezeket is meg fogjuk vizsgálni. Reményeim szerint már most hétfőn, a BKV Zrt. FB-elnöke is – kérésemnek és a Főpolgármesteri Kabinet döntésének megfelelően – kiterjeszti, teljes körűvé teszi a független vizsgálatot.
Mi lehet a kiút ebből a – több fővárosi MSZP-s politikus szerint –közpénzek felhasználása körüli bizalmi válságot előidézett helyzetből?
– Sajnos ez húsz éve megoldatlan kérdés, de sem ez, sem az nem vigasztal, hogy nem csak Budapesten vannak ilyen esetek, s az sem, hogy az elmúlt húsz év alatt azért az ellenzéknek is lett volna ideje szabályozást kidolgozni, az ilyen eseteket megelőzendő.  A múltat megváltoztatni nem lehet, az MSZP-nek példát kell mutatnia, és ki kell dolgoznia egy olyan iránymutató központi szabályozást – mint az állami tulajdonú cégek és nem csak fővárosi, hanem az ország összes önkormányzati tulajdonú cégei esetében – amely az ezekhez hasonlatos felháborító kifizetéseket kizárja, lehetetlenné teszi. Ezt a javaslatot pedig minden pártnak meg kellene szavaznia az Országgyűlésben.
Lát-e esélyt arra, hogy jogi, büntetőjogi úton vagy a józan belátásra hatva visszaszerezzék a végkielégítéseknek azon részét, amelyet törvénytelenül vettek fel?
– A Főpolgármesteri Kabinet döntésével megegyezően, én is azt a határozott véleményt képviselem, hogy a cégnek, amit csak lehet, jogi úton viszsza kell fizettetnie. Nem vagyok munkajogász, így nem tudom megítélni, hogy mely esetekben és hogyan lehet ezt a jogszabályok alapján megtenni, illetve menynyire hatékonyan lehet kivitelezni.
Megakadályozható-e, hogy a jövőben fővárosi tulajdonú cégeknél ilyen anomáliák keletkezzenek?
– Minden erővel azon dolgozunk, hogy kizárható legyen, remélem, hogy ezzel országos példát tudunk mutatni mások számára is. Hiszen a Főpolgármesteri Kabinet ülésén is egyetértésben döntöttünk arról, hogy a fővárosi tulajdonú cégek közös felügyeletével megbízott főpolgármester-helyettesek – azaz a gazdálkodásért és pénzügyeket felügyelő Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes társam és jómagam – együtt és egyetértésben teszünk javaslatot a gazdasági bizottság számára valamennyi
önkormányzati cég menedzserszerződéseinek tulajdonosi jogkörben történő teljes körű szabályozására. (Határozott idejű szerződéseket például csak indokolt esetben lehet majd kötni, a végkielégítéseknek határt szabnánk stb.). Ezt követően a gazdasági bizottság, munkajogi szakértők és az érintett szakmai szervezetek véleményének kikérése után dönthetnek az önkormányzati tulajdonú cégek számára kötelező iránymutatások kiadásáról, a menedzsmentszerződések tartalmi kérdéseiről, valamint az azokról történő tájékoztatás módjáról.

B. P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!