Mallorca – az otthonos Paradicsom

Minden évben turisták milliói lepik el a Mallorcát. A németek, angolok mellett egyre több honfitársunk is a Baleárok legnagyobb szigetét választja, hiszen a Földközi tenger mediterrán hangulata és a kékeszöld tenger varázsa élvezhető itt elérhető árakon.
A helybeliek egyszerűen a nyugalom szigetének becézik Mallorcát és kétségtelen, hogy a sok napsütés a tenger és a táj szépsége pompás környezetet nyújt a gondtalan kikapcsolódáshoz. A Baleári szigetek közé tartozik Mallorcán kívül még Mennorca, Ibiza, Formentéra, Cabréra, és Dragonéra, de van sok-sok kis lakatlan sziget is errefelé. Pálma de Mallorca fővárosa Pallma hozzávetőleg 350 ezer lakosával a Baleári szigetek legnagyobb városa. Korábban  Palmariának hívták és ez a szó, azt jelentette, hogy győzelmi pálma. Már a rómaiak időszakában állt itt egy település nagyjából i.e. 100-ban született meg a Pallma de Mallorca-i főváros. Később aztán ide érkeztek a mórok, akik a római birodalom idejéből maradt romokra megépítettek mecseteket, illetve mindenféle erődöket, melynek maradványai a mai napig megtekinthetőek. A reconquista idején aztán a mórokat legyőzték, akik visszahúzódtak az észak-afrikai területekre így ismét Spanyolországé lett a Baleári szigetcsoport.
Mallorcán 180 strand van, és vannak olyanok is, amelyeket mesterségesen alakítottak ki. A helybéliek lecsapolták a mocsarat és a strandot úgy alakították ki hogy közben a terület másik részén pedig kis halak, vízi állatok és madarak élnek.
Mallorcát nagyon könnyű autóval felfedezni, nagyon jó az úthálózat még autópályát is építettek a déli területekről egészen az északi részekig. Nincsenek túl nagy távolságok nagyon gyorsan, lehet haladni. Az északi részről a déli részre lehet érni Érdemes mindenképpen autót bérelni, minden útszakasz biztonságos, nagyon jó állapotú és még a szerpentines utak is viszonylag jól megépítettek.  Vannak a szigeten komoly hegyek is 1440 méteres hegyet is találunk itt. Mindenhová járnak járművek. Palma de Mallorca a sziget legtöbb településével közvetlen összeköttetésben van, de ha valaki buszozni szeretne azt is megteheti, így a kisebb falvakba ellátogathat. A menetrendek, illetve az indulási időpontok déliesen lazán működnek, nem kell annyira komolyan venni a kiírt időpontokat. Abban hogy a járat elindul, biztosak lehetünk. A főváros és a nagyvárosok közötti összeköttetés azért ennél pontosabb, ez nem okozhat problémát a turistáknak.
Az élet itt viszonylag olcsó és kiváló a gasztronómia. Mallorca igazi gasztronómiai paradicsom. A szigeten több mint 1500 étterem található, nemcsak a nemzetközi ételeket lehet kipróbálni, hanem a helyi specialitásokat is. Vannak al inclusive szállodák és vannak félpanziós ellátást kínáló hotelek. Az étkezések fantasztikusan bőségesek, a kontinentális reggeli fogalma mást jelent, mint más üdülőhelyeken. Kenyér, vaj, jam, kávé, tea közül választhatnak a nyaralók, az Amerikai reggeli vagy pláne az ilyen al inclusive szállodák nagy reggelije nem hasonlítható össze a francia szállodák klasszikusan soványka reggelijével.
A szigeten könnyű vásárolni. Palmán már vannak nagy üzletek is, sőt komoly áruházak, a nyitva tartásuk eltér az általunk megszokottól: legtöbbjük 9-13-ig van nyitva, illetve 16-20 óráig. Ezt az időbeosztást  természetesen meg kell szoknunk. Természetesen minden megtalálható, nagyon sok az ajándékbolt, az újságok közül a német turisták minden nap megtalálják kedvenc napilapjukat, de az angol újságok és nagyobb napilapok is eljutnak ide. Nem csoda, hogy a német és angol turisták, azok akik szinte otthon érezhetik magukat. Palma jacht kikötője a Földközi tenger egyik legszebb kikötője, a sztárok ide elképesztő hajócsodákkal érkeznek. Mindenképpen érdemes ellátogatni ide.
Mallorca igazi sport és vízi paradicsom, hajókázni rengeteg helyen lehet, de ezen kívül búvárkodásra is mód nyílik. Sokan szörföznek, lehet vízisíelni, és ha valaki már unja a vizet, akkor teniszezhet, túrázhat, kerékpározhat és golfozhat is. Marbella golfpályái pedig világhírűek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!